Black Nasil – friss klip

A 2017-ben alakult, kezdetben tradicionális heavy metalt játszó békési Black Nasil friss klippel jelentkezett.

A zenekar bemutatkozó levelében így ír a kezdetekről:

„A név nem jelent semmit, hanem az akkori alapítók neveinek kezdőbetűiből lett kialakítva (ill. néhol a kezdőbetű és a következő magánhangzó – a jobb csengés érdekében) Aztán változások voltak a felállásban, míg végül 2019-re kialakult a Nagy Attila – gitár, Tóth Attila – ének, Farkas Péter – basszusgitár, Marosán János – dob felállású stabil tagság. Minden tag tapasztalt zenésznek számít a megyénkben, évek, évtizedek alatt több formációban megfordultak, sok száz koncerten, fellépésen vettek részt (jórészt amatőr zenekarok tagjaiként – ahogy az szokás).”

A dalszerzési folyamat során kiderült, hogy zeneileg is szövegileg is szűk a a tradicionális heavy metal stílus, így helyette inkább „úgymond sajátos metal” elnevezést használja a csapat. 

„A szerelmi vallomástól a környezetvédelmen át a lenézett rockerig sok témáról írtunk, mégis az úgymond nemzeti (hazafias) kategóriába tartozó Ősi földünk című dalunkhoz készítettük el az első videónkat.” – írják. A banda már nyolc dalt írt meg a 2020-ra tervezett albumára.

Hexvessel Hexvessel
április 24.