Az egyszemélyes atmoszferikus black metalt játszó BlackBraid egyenesen a Adirondack-hegység (New York állam északkeleti részén húzódó hegységrendszer) zord de festői szépségű tájairól származik. A projekt teljes mértékben betölti a hitelesség minden aspektusát. Ugyanis a BlackBraid mögött Sgah’gahsowah (ejtsd: Ska-Gah-Sow-Ah) amerikai őslakos áll. Ha az éjszaka közepén verítékben úszva felriadsz a gyerekkori testnevelés órák egyik legmegalázóbb szökdelő gyakorlatának a feldolgozatlan traumájából, ami nevesítve az észak- amerikai őslakosokról elnevezett gyakorlat, akkor a BlackBraid egyenesen neked szól. Mint egy Albert Bierstadt (1830-1902) festmény elevenedik meg a zene, mely lelkedig hatol, feloldja ezt a súlyos, feldolgozatlan érzelmi blokkot és egyenesen elrepít az ősi fenyvesek, égig érő hegyek, maró telek világába.
Az utóbbi években Amerika is kitermelt egy elég erős black metal frontvonalat, viszont egy sem ugrik be, ami mögött konkrétan egy észak-amerikai őslakos állna. Már ez önmagában figyelemfelkeltően hathat a projekt kapcsán, de sokkal nagyobb meglepetést hoz maga a muzsika. Sgah’gahsowah debütáló albumán saját maga kezel minden hangszert és nem is akárhogy! Olyan dinamikával és komplex módon szólalnak meg a dalok, hogy joggal hihetnénk az, hogy egy teljes felállású bandával van dolgunk. A felvétel minősége és a hangzás is rácáfol arra, hogy ez egy egyszemélyes alakulat. Tehát nem valami bizonytalan szárnypróbálgatásról van szó, kezdeti tapogatódzásról. A Blackbraid I címet viselő korong egy abszolút érett, tudatos matéria. A szövegeket az észak-amerikai táj és a hozzá köthető érzések inspirálták. Nagy hangsúly van a természeti elemeken, melyek szinte összefonódnak a dalokkal. Ez már önmagában hordozza azt, hogy a fekete fém berkein belül egy atmoszferikus irányvonalat képviselő alkotásról van szó. Így magán viseli az irányzat karakteres jellegzetességeit, az epikus dallamokat éppúgy, mint az akusztikus hangszerek alkalmazását. Viszont mielőtt még megijednénk, hogy az utóbb említett eszközök alkalmazása elvinné a muzsikát egyfajta giccses irányba, megnyugtatok mindenkit, hogy erről itt nincs szó. Az akusztikus gitár és furulya, sámándob és csörgők inkább csak megtámogatják a black metal témákat, de nem viszik el egy művi, erőltetett irányba, csak azt a célt szolgálják, hogy Sgah’gahsowah kihangsúlyozza örökségét.
Annak ellenére, hogy nem az észak-európai fekete fém színtér fagyos szépségű tájain járunk a muzsikus lakhelye korán sem áll távol ettől az atmoszférától. A kemény fagyok szorításában lévő festői tájak éppen úgy megszólítják bennünk ezt a dermedt érzetet. The River of Time Flows Through Me az első dalok között volt, amit a zenész megírt. Ez a tétel vezeti fel az albumot és egy szöveges videó is készült hozzá. Ha eddig bármi kétség szorongatta a lelkünket a kiadvány kapcsán, ez a folyó tisztára mossa. A címhez hűen áramolnak a dallamok, habzó tajtékok formájában lovagolja meg őket a dinamikus ritmusszekció. Sgah’gahsowah pusztító módon hozza az elvártakat. Elég fiatalon ragadott gitárt és a szorgosan eltöltött évekről a játéka tanúskodik. Lélekemelő kiállás – majd ismét egy zuhatagon áramlunk lefelé az epikus black metallal. Az akusztikus As The Creek Flows Softly By vezet át a Sacandaga dalra. A számhoz egy hivatalos videó is készült, melynek az elkészítésében a muzsikus felesége is segédkezett. Roppant erős és lendületes darabbal van dolgunk. Bizonytalanságnak semmi nyoma, minden apró részlet a helyén van. A dalszöveget áthatja a természet iránt érzett mély hódolat. Ezután keményebb téma következik a Barefoot Ghost Dance on Bloodsoaked Soil formájában. Ez szintén a projekt korai fázásában íródott darab, mely a harcról, harcban való bátor helytállásról szól. Ennek sajnos a sötét és borzasztóan véres történelem állít tanúbizonyságot. Sgah’gahsowah a dallamos riffekből, kemény sorozásokból most sem enged. Jellegzetes északi black metal fogásokat is hallhatunk, de ezek csak még szebbé teszik ezt a remek dalt.
Ezután egy kellemesebb hangvételű darab hoz enyhülést: ez a tisztán instrumentális Warm Wind Whispering Softly Through Hemlock at Dusk. Szép és egyszerű téma a természet ölelésébe zárt lélek harmóniájának zenei leképezésére. Érződik, hogy mennyire fontos a zenésznek, hogy a tájakkal kapcsolatos érzéseket hangok formájába öntse, mint egy festő, aki így akarja művébe zárni a pillanatot az örökkévalóság számára. Ezután következik a korong utolsó és egyben a leghosszabb szerzeménye a Prying Open The Jaws of Eternity. Lassú ütemek fogadnak minket, ami az előző nótákhoz képest kicsit furcsán hathat. Szinte már doom metalos riffeket hallhatunk, ebből a középtempó hoz feloldozást, ami egy combos blast beatben csúcsosodik ki. Talán ez az a dal, ami lehetett volna egy kicsit rövidebb és mondjuk egy akusztikus levezetőve zárhattuk volna a korongot. Annak ellenére, hogy nincs elhúzva, nekem kicsit sok volt a tíz perces játékidő.
A Blackbraid I, mint független kiadványként megjelenő debütáló album elég komoly meglepetés volt. Erős bemutatkozásra sikerült és azt hiszem, hogy a BlackBraid-nek ezzel sikerült is feljegyeznie magát azon zenekarok listájára, akiknek a tevékenységet, munkásságát okvetlenül szem előtt kell tartani. Komolyabb kifogásokkal nem is élhetek a lemez kapcsán. Nyilván mindig van mit finomítani, részletezni, de ez a lemez nem hagy hiányérzetet maga után. A zenész tervei szerint a jövőben koncertekkel is népszerűsíteni fogja az albumot. Sgah’gahsowah már tervezi a lemez folytatását, amiben nagyobb hangsúlyt fog helyezni a tradicionális hangszerek használatára. A BlackBraid egy ígéretes reménység a műfajon belül. Uada, Gallowbraid, Can-Bardd, Sojourner, Belore, Ages, Acod rajongók figyelmét nem kerülheti el ez a kiadvány!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
