A Bloodbath névre keresztelt banda egy “supergroup”-ként alapult 1998-ban, főképp az Opeth és a Katatonia tagjaiból. Egy egyszerű célt tűztek ki maguknak, mégpedig, hogy a death metal általuk leginkább kedvelt irányait ötvözve alkossanak. Kezdeti éveikben a tradicionális “svéd láncfűrész” (à la Entombed) és az aktuális amerikai death metal hangzását keverve írtak dalokat (gondoljunk itt a híres floridai death metal színtérre). Fennállásuk alatt a Bloodbath felállásában több tagcsere is történt, ami legtöbbször hatást gyakorolt az aktuális lemez stílusára is. Például a banda akkori második gitárosa, Joakim Karlsson (a hírhedt svéd black metal banda, a Craft alapító gitárosa) szignifikáns módon hatott a banda legutóbbi lemezének, a The Arrow of Satan Is Drawn stílusára: az említett album a diszkográfia talán legsötétebb, egyben nyers, agresszív és igazán láncfűrészes hangzású (ahogy illik: Boss HM-2 pedál) darabja, kifejezetten megragadható a black metal-os hatás. Azóta Karlsson helyére Tomas Åkvik érkezett, és ez (ha lehet nem is direkt módon, de) magával hozta a Bloodbath részleges arculatváltását is. Tömören összefoglalva, a láncfűrészes torzítás egyelőre nyugovóra tért, sokkal inkább egy dinamikusabb folyamú és sokkal melodikusabb alkotás született.
Ha tömören össze kellene foglalni, hogy mi is a Survival of the Sickest sármja, akkor azt mondanám, hogy ez egy igazán kiváló “mindennapi death metal lemez”, azaz valami amit bármikor szívesen és örömmel meghallgat az ember, de nem vár tőle semmi forradalmian áttörőt. Tökéletesen ki tudja elégíteni a hallgató súlyos riffek iránti éhségét (többek közt az enyémet is), és történetesen ez a Bloodbath egyik erőssége. Hogy hogyan kell egy jó death metal albumot megírni, azt korábbi albumaikon bőségesen bizonyították már, de valahogy ezek közül is a Survival of the Sickest ki tudott nálam emelkedni – talán csak azért mert egyszerűen kiváló minden pillanatában.
Talán az album egyik legkézzelfoghatóbb erőssége a benne rejlő “színesség”. Ez alatt gondolok itt, hogy nagy kanállal merték a legjobb ötleteiket. Akadnak bőven szaggatós részek és számok (például vehetjük a Carved című számot, amiben történetesen nem más mint Luc Lemay a Gorguts-ból vállalt vendég vokalista szerepet), de az album egyes részeiben sokkal egy játékosabb irányba terelték a folyamot (nagyon izgalmas volt ezért a Malignant Maggot Therapy, de azért ne gondoljon senki kemény progresszív metálos megvalósításokra), és adott pontokon egészen unortodox megoldások is bombázzák hallópályáinkat (pl.: a No God Before Me-ban hallható, tiszta énekbe öntött visszatérő refrén). Ezen túlmenően, nagy pozitívumnak tartom az album rendkívül konzisztens szerkezetét (garantáltan filler-mentes termék, minden egyes szám jól megáll magában is), illetve az igazán ízletes stúdiómunkát is, kiváló mix, kellemesen erőteljesen szóló gitárok, illetve mind a vokál és a ritmusszekció kiegyensúlyozottan szól.
Azok számára akik vágynak egy nem túlgondolt, de szórakoztató, és legfőképp, ízletes riffeket felvonultató lemezre, azok számára az idei év kinálatából a Survival of the Sickest mindenképp javasolt az ízlelgetésre. A Bloodbath az évek alatt a death metal “klasszik” vonalán igazán jól állja a sarat, és egyértelműen azon bandák közé tartoznak akik ritkán okoznak csalódást. Meggyőződhettek erről magatok az alábbi linken.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
