Bruce Springsteen
Letter to You

(Columbia • 2020)
oldboy
2020. december 16.
2
Pontszám
10

Bruce Springsteen, akit már régóta csak The Boss-ként emleget a világ, egy legenda. Egyike a nagy „históriásoknak”, világszerte ismert és elismert énekes-dalszerzőknek. Töredelmesen bevallom, nem vagyok nagy ismerője a Főnök diszkográfiájának, egy-egy lemezét hallottam csupán és nyilván azt a pár világslágert, ami a nevéhez köthető. Sokan valószínűleg manapság is a Born in the U.S.A. dalával azonosítják, vagy épp a 2001-es amerikai terrortámadásokra reflektáló 2002-es The Rising című albumával. Bennem viszont eddig a Philadelphia című film remekbe szabott betétdalával, a Streets of Philadelphia-val hagyott mély nyomot. És most már a komplett új lemezével, a Letter to You-val. Mert az úgy ahogy van, elejétől végéig zseniális! Ebben a szürke, ködös, nyálkás időben pedig kifejezetten jólesik hallgatni. Sosem játszott túlbonyolított muzsikát Bruce, így a Letter to You is a maga egyszerűségével, sallangmentes, roppant emberi mivoltával fogott meg. Ha jól tudom kb. 5 nap alatt vették föl az albumot, nem hangszerenként, hanem élőben, együtt játszva. És bizony ez hallatszik is rajta! Él, lélegzik az összes nóta. Természetes a hangzás, minden hangszer gyönyörűen szól, a Főnök pedig a lelkét is kiteszi. Mivel már betöltötte a 71-et, nem csoda, hogy a dalszövegek az elmúlás gondolatával is foglalkoznak. Ennek ellenére ez mégsem egy szomorú dalcsokor, hanem egy felnőtt, sokmindent megélt ember bölcsességgel, érzelmekkel teli kinyilatkoztatása. Zeneileg is változatos, hangszerelés és tempók tekintetében is színes korong ez, ugyanúgy merít a blues-ból, mint az amerikai folkból. Springsteen hangja pedig ugyanolyan erőteljes, mint 30-40 évvel ezelőtt volt. Mindig is kedveltem ezt a férfias, rekedtes orgánumot és azokat az énekdallamokat, amik mindig is jellemzők voltak az öregre. Annyira erős hangulata van ennek a lemeznek, hogy nehéz róla kiemelni egy-két nótát.

Az első három szerzemény sem piskóta, de az album egyik leghosszabbja a Janey Needs a Shooter még ezekre is rátesz egy lapáttal. Hogy tud ennyire szellősnek tűnni egy dal, miközben egy csomó hangszer szól benne? Hát így! Egy fantasztikusan felépített elbeszélő költemény ez, amilyet csak a régi nagy öregek tudnak írni. Igazi örömzenélés hallható ebben a számban, csakúgy, mint a többiben. Nem kispályás a Bruce Springsteen and the E Street Band. A Főnök és nyolc muzsikus cimborája bemegy a stúdióba és ott pár nap alatt élőben, nem sávonként, hangszerenként, hanem mintha épp koncertet adnának, csak közönség nélkül fölvesz egy szűk órányi mágikus zenét. Ami egyszerűségében nagyszerű. És én, mint mezei hallgató kihallom azt a kémiát, ami a zenészek közt volt a felvétel alatt. Jaj, de jó a szaxofon a Last Man Standing-ben! És a The Power of Prayer-ben! Annak a dalnak a zongoratémái és húzós középtempója is úgy zseniális, ahogy van! És akkor érkezik a House of a Thousand Guitars, ami már címével is megvesz kilóra. És persze, hogy zongorával kezdődik, nem gitárral! 😀

Akkora feelgood, lélekemelő nótává növi ki magát, mint a ház (ezer gitárral! 🙂 ). És csak mesél és csak mesél tovább a Főnök, dalai hatására olyan emlékek sejlenek föl bennem, amikről már azt hittem megfeledkeztem. Szavakkal nem is tudom leírni, hogy milyen érzés számomra ezt a lemezt hallgatni. Felszabadít, megnyugtat, azt mondja: barátom, nyugi, minden úgy van jól az életedben, ahogy van!

Igen, azt hiszem van egy terápiás, tisztító hatása is ennek az albumnak. Ami nemhogy megfáradna, ellaposodna a második felére, de akkora löketeket tartogat, mint az If I Was the Priest. Ami a szövegvilága és a muzsika miatt is lehetne egy modern westernfilm betétdala. Mert az elég egyértelmű, hogy Bruce Springsteen = Amerika. Stílszerűen a herflit is megszólaltatja főhősünk ebben a majd’ 7 perces nótában. Óriási hangulata, húzása van a Ghost-nak is. Nem is tudom, sikerült-e már ezelőtt ennyi kimondottan fogós énekdallamot, verzét/refrént összehoznia a Főnöknek bármelyik korábbi lemezén. Ahhoz jobban kellene ismernem az életművét. De nem csodálkoznék, ha a Letter to You lenne pályafutása egyik legjobban sikerült albuma. Atyaúristen, mekkora dal már a Song for Orphans is! Ahogy a basszusgitár végig brummog, ahogy be-beúszik egy kis slide gitár, ahogy a zongora és a harmonika is bekapcsolódik, majd kissé háttérbe vonul. Itt mindenki akkora muzikalitással és alázattal teszi a dolgát, ami manapság nem túl megszokott. Az I’ll See You in My Dreams pedig remek zárás, Bruce dallamvezetése Eddie Vedder szólódolgait is megidézi. A nóta hangszerelése egész egyszerűen parádés! Nem különben ahogy a vége felé nyomatékosítja, hogy „I’ll See You in My, I’ll see You in My, I’ll see You in My Dreams„. Hogy a legvégén szinte már csak a capella énekelje el még egyszer, utoljára a dal címét. És aztán vége.

Nem hogy rajongója nem voltam eddig Springsteen-nek, de ismerője sem igazán. Viszont a Letter to You hatására úgy érzem itt az idő megismerkednem a Főnök lemezeivel! Ha csupán 1-2 ehhez hasonló gyöngyszemet találok a diszkográfiájában, már meg fogja érni a Bruce-ra szánt idő!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.