Burden of Life
The Makeshift Conqueror

(Noizgate Records • 2020)
oldboy
2020. március 5.
0
Pontszám
8.5

A német Burden of Life muzsikájával 2016-ban találkoztam először, amikor is kiadójuk, a Noizgate Records eljuttatta hozzánk harmadik nagylemezüket, az In Cycles-t. A Christian Kötterl vezette banda anno melodic death metal stílusban kezdte pályafutását, de lemezről-lemezre egyre több progos vonás rakódott muzsikájukra. A holnap megjelenő The Makeshift Conqueror ismeretében elmondhatom, hogy mára inkább egy MDM fűszerezésű progresszív metal csapattá vált a Burden of Life. És én ezt egy csöppet sem bánom! Igaz, már az In Cycles is jóval túlmutatott egy átlagos MDM lemezen és per pillanat nem tartom annál erősebbnek a friss korongot. Viszont gyengébbnek sem!

Kifejezetten színes, változatos zenét rejt az újfent igényesre gyártott digipack CD, melynek tetszetősek a külső és belső grafikái is. A keretes szerkezettel rendelkező album a The Makeshift Conqueror Pt. I című tétellel nyit, ami egy akusztikus gitárra és végig tiszta énekre épülő hangulatos darab. Zene és ének szempontjából is hajaz a holland Tom de Wit munkásságára. A német című, de angolul megszólaló Geisteblitz már némileg merít a múltból, hisz extrém vokál is akad benne.

Persze sokkal dominánsabb a dallamos ének és a masszív kórusok. Melyekről többször is HevyDevy dolgai jutnak eszembe. Ez a dal egyébként minden tekintetben progos. Szerkezet, hangszerelés, váltások, stb. A lemez egészére igaz, hogy Kötterl, illetve Michael Schafberger fantasztikus gitárszólókkal rukkol elő! Az „Agyhullám”-ban Karl-Arnold Bodarwé basszusozását is élmény hallgatni. Mondjuk a későbbiekben is érdemes figyelni a játékára! A Goddess of the River aztán kicsit „vissza a gyökerekhez” szellemben fogant. Legalábbis a verzék gyors tempójú, tipikus MDM „tika-tikák”. Bezzeg a refrén már-már disco-s lüktetéssel és természetesen tiszta énekkel bír. A leállós középrész viszont ismét prog. rockos. Matthias Babl tamozása, majd finom dobjátéka kiváló, de a háttérből felsejlő Hammond-szerű szintizés is ínyemre való! A gitárszólók alatt pedig nem semmi ritmizálások mennek! Jahhh és ebben a nótában is akadnak Devin-es énektémák. Az Anthem of the Unbeloved verzéi és refrénje szinte pop-os, de minimum Green Day-s. A verze legalábbis. Középtájon beiktatnak egy akusztikus gitáros, fuvolás részt, amiről nyilván mindenkinek a Psychotic Waltz fog eszébe jutni. De a fuvolaszóló után még egy fretless basszus ujjgyakorlat is hallható! Ez a dal egyértelműen prog. rock/metal, ráadásul a jobbik, dalközpontú fajtából!

A Sealing Our Fate thrash-es riffelésével és slágeres refrénjével hódít. Ebben azért vannak ám blastbeatek is! A refrén és a kórustéma ismételten Tom de Wit formációit juttatja eszembe. Ennek a szerzeménynek is frankó a középrésze, a dobhoz és lüktető szintihez még csembaló hangszín is csatlakozik. Szó se róla, elég kreatívak ezek a német srácok! Ahogy a Pisces-ben elkezd mély hangon énekelni Christian, egyből a Tiamat ugrik be! Persze ezek után még elővesz két-három másik hangszínt/stílust is. Középtájon elhelyeztek egy masszív riffet, amit még egy kis kétlábgépezéssel is megbolondítanak. Olyan heavy metalos riffel kezdődik a Regression (Goddess Return), ami a Judas Priest-nek is jól állna. A morcos verzéket emelkedett, heroikus refrén váltja. Kötterl nem tartozik az énekesek krémjéhez, de teljesen rendben van a tiszta énekhangja és képes fogós témákat kanyarítani. Szégyent persze nem vall extrém vokál fronton sem, bár a The Makeshift Conqueror-ön a korábbiaknál kevesebbszer vetemedik hörgésre, acsarkodásra. Nem lepődnék meg azon sem, ha a következő nagylemezükön már egyáltalán nem lenne extrém vokál…

A Trust My Own Heart az album balladája, lírai darabja. Egyszerűségében rejlik az ereje, szépsége. Az alapvetően egy szál zongorára épülő, csak a végére bekeményedő tételben Luisa Funkenstein kezeli a billentyűs hangszert és lép elő Christian duett partnerévé. Az alsó keretet a tíz perc fölé kúszó „menetdobbal” kezdődő The Makeshift Conqueror Pt. II adja meg. Egyben össze is foglalja az eddig hallottakat, lévén van itt sodró lendületű MDM vágta, kórusok, progos betétek, hangszerakrobatika, stb. A 04:50-nél kezdődő röpke akusztikus gitáros résznek pedig van egy latinos lüktetése.

Bevallom kicsit megfeledkeztem a Burden of Life-ról, amikor főszerkesztőnktől megtudtam, hogy a kiadó küldött egy példányt az új lemezükből, hirtelen nem ugrott be, hogy már ismerem őket. De a The Makeshift Conqueror fényében úgy érzem, a jövőben jobban fogok rájuk figyelni. Mert megérdemlik! 🙂