Cadaveres Eszencia+, azaz 30 év – Fezen 2023

Nagy léptekkel siettem a Cadáveres de Tortugas + Cadaveres + Cada = Cadaveres Eszencia+ koncertjére. A FEZEN 2023 helyszín kavicsos útján a Csarnokból igyekeztem az idei egy, de hatalmas sátor felé. Bizton reméltem, hogy a hangzás jó lesz, mert az előző napokban ezt már megtapasztaltam. Most, hogy erre a napra családom nélkül jöttem, az első sorba álltam. Többszörös kötődés fűz a zenekarhoz. Megismertem őket az akkor újszerű zenéjükkel, amikor készen álltak a csintalankodásra (Ready II Rumble 1998 -második anyag).

Az 1993-ban alakult banda első hanganyagait (még kazettán) ismertem meg. Később, amikor évtizedekkel ezelőtt a környékre költöztem, többször láttam őket, többek közt az idő közben nemzetközivé fejlődött FEZEN Fesztivál több színpadán is. Jó ideig az egyetlen hazai csapat volt, akiktől a (jellemzően hangszeres szólók nélküli) új metal irányzat hazai vetületét elfogadtam, hallgattam, noha a Biohazard, Sklipknot… csapatok hardccore/metalcore/groove metal/modern metal hangzása engem máig elkerült. A CDT, majd 2005-től a némi stílusváltáson-fejlődésen átment Cadaveres – meggyőződésem szerint – nemzetközi színvonalú zenéjében folyamatosan színesítette az alap-megszólalást, a grunge-osabb, agyasabb hangzással (itt szokás említeni az Alice In Chains-t, de én kötném inkább sok más társukhoz). Az idén 30 éves pályafutásuk alatt a széles baráti körből zenekari keménymaggá vált csoport (álljon itt mindegyikük neve abc-rendben a kisegítő zenészekkel együtt: Bölcsföldi Zoltán – ének, Delcsik Balázs – gitár, Gabó Ádám – ének, Göbölös Kálmán – gitár, Homonnai Gergely – dobok, ifj. Zsombok Tibor – gitár, ének, Jakus Dávid – dobok, Kecskés Péter – gitár, Kovács László – gitár, Körmöczi Péter – gitár, Krech Miklós – basszusgitár, Pápai Zsolt – ének, Persoczki Gábor – basszusgitár, ének, Szabó Máté – ütősök, Szakács József – dobok, Tajti Vince – dobok, Viniczai Szabolcs – dob, Vörös Attila – gitár) a FEZEN mindegyik rendezvényén fellépett! A zenekarvezető Körmi a napokban írta egy posztjában, hogy az ünnepi, a zenekar történetét lezáró fellépése közel van az ezredikhez! Most, amikor a jegyzetemet tisztázom teljesen libabőrös lettem, miközben engem is elöntenek az élmények. A Fonogram-, HangSúly-díjas csapat olyan örömünnepre készült, ami végül valóban egy zenei pályafutás megkoronázásává vált.

Az előző napokban hallhattuk a hatalmas sátorban a hangosítás által keltett remek hangzást. Egy-egy fellépő közönsége aztán csak fokozta a hatást, ahogy zenekari kíséret nélkül is hangnemben és dallamban pontosan, hangosan megzengette a teret (a libabőröm csak fokozódik)! A (továbbiakban csak:) Cada koncertje alatt azonban már a sátor deszpadlója is megremegett! Éppen az az első hangokra érkeztem sietve egy korábbi remek buliról – a szélesebb zenei érdeklődésnek fesztiváloknak mindig ez a hátránya… – de még így kaptam helyet az első sorban bal oldalt. A tegnaphoz képest összeszedte magát az elektronikai háttér és az irgalmatlan nagy kivetítőn folyamatosan futott a háttér. A Cada egyik jellegzetessége, hogy nem csak a metalcore-t tölti meg gyakran önálló hangszeres elemekkel, nem csak a csordavokálos üvöltésekben rejlik párhuzamos dallam, de minden klipes daluknak külön története van (rendezett jelenetekkel, vagy nem ritkán újravágott animációkkal, filmekkel), mintha a nóta egy új értelmet is nyerne. Így a koncerten a vizualitásnak is óriási szerepe volt. Lesznek, akik leírják, miben volt a zene, a koncert, mint előadás pontos, vagy pontatlan, miben felelt (volna) meg annak, hogy előadásával új rajongókat nyerjen. (Ezeket én is érdeklődéssel fogom olvasni.) A számomra azonban, a korlátba kapaszkodva csak annyi volt fontos, hogy egy „fordított születésnapi” esemény részese legyek nézőként. Jól láttam, hogy az egészen a keverőig felsorakozott közönség (nem kevés ember) nagy része is erre volt kíváncsi, ebben szeretett volna részt venni. A rock/metal fesztiválok fejlődésével, majd talán a COVID-időszak elhozta változással egy ilyen fenevad-koncerten is jut hely a pogozóknak és a közvetlenül mellette állóknak úgy, hogy a sör se lottyan ki a kézben tartott poharakból. Mindezek mellett – a sok kötődés, az érdeklődők, a támogatók révén – széles korosztály és jószerivel „mindenféle” ember, nem csak varrógéppel díszített élő vásznak, de szülők, gyerekek, unokák, feleségek, párok, stb. is megjelentek a színpadi backstage-ben és a közönség soraiban is. No, azért a koncert közönsége pontosan tudta, miért jött és ismerte is a zenekart és a zenéjét. Mindezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy ott a nézősereg elején mennyire örömünnep hangulata volt a fellépésnek.

A legutóbbi Akvárium-buliról írt beszámolóm után (ami után az esztergomi szúnyogharapó fesztivál következett a Cada számára) nem sorolom újra az elhangzott dalokat, sem az all-star-Cada-fellépőket. Annál is inkább, mert Körmi, zenekarvezető gitáros vokalista/üvöltős sem merült el szentimentalizmusban. Most is beszélt annyit (bár szerintem nem túl sokat és nem is indokolatlanul), hogy a végéről legalább két dalt kihúztak. De a színpadon fellépő több éra több felállása így is remek metszetét adta mindannak, amit a Cadaveres Eszencia néven átadni érdemes 30 év zenei munkásságából és -ról. A színpadon ennek megfelelően jöttek-mentek, vagyis inkább jöttek a fellépők… S volt, amikor Körmi, a porondmester arra kérte az egyik énekest, hogy ugyan maradjon már, hadd folytassák együtt a másikkal, ha akár nem is így tervezték. Mindeközben sorra köszönt ő is és a zenekar néhány más tagja is a cimboráknak, mind a fehérváriaknak, mind a környéken lakóknak. Azoknak, akikkel együtt kezdték az fehérvári underground színtéren és azoknak is, akiket aztán ország szerte ismertek meg. Körmi abban is vitte szót, hogy anyukája mellett („Mutter, mennyi Cadaveres-koncerten voltál már? Ígérem ez lesz az utolsó, tényleg az utolsó!”) sorra-másra köszönt a tarajos punkok, vagy kopaszok, a bőrdíszműves „nehézfiúk”, a marcona, vagy éppen inas hardcore-figurák és mindenféle egyéb szolid alakok felé… volt, akit azért üdvözöltek, mert hazajött a koncertre Németországból, kinek mit. A pólókat, a grafikákat, a fényképeket, a lemezborítókat, a támogatást, a kíséretet, az ilyen-olyan bulikat.

A zene eközben nem állt le, nem mondanám üresjáratnak sem egymás ugratását, de az akváriumos fellépésnél feszesebbnek találtam. Ismét volt perkás vendég, váltás a doboknál, a gitároknál. Elhangzott egy rövid ajánlás annak a társuknak is, akit korán vesztettek el. Mire a végén aztán mindenki, tényleg minden zenész-énekes a színpadra állt, aki valamikoris tolta a Cadaveres szekerét egészen ünnepi hangulat kerekedett. Látszott, mi készülődik balra a háttérben: egy kisebb színpadi zsúrkocsin most a két gyerkőcük tolt oda jobbszélre egy tortát Körmöczi Péter elé, rajta a 30 évet szimbolizáló három tüzijáték-gyertáyval. Szerintem, ekkor megilletődött – mint kiderült tényleg meglepetés érte. Valamikor ekkor indulhatott a konfetti eső helyett megrendezett pólódobálás is. A szemfülesek jó előre tudhatták: az invitálás az első sorokba, a legjobb táncosok jutalmazása nem komolytalan ígéret. Így a szerencsések kaphattak egy-egy jellegzetes CDT-régi-pólót.

Eközben mindent elárasztott a jellemzően vöröses-sárgás, máskor kicsit fehéres kék fény, az eseményhez méltó nagy méretű színpadon. A padló dobogását mindig éreztem, a kemény punkos/hardcore-os nóták, a thrash-es darálás és a táncos-dallamos tételek alatt végig remegett a korlát, hol kicsit, hol jobban. A hangosításra semmi panaszom nem lehetett, és alig hiszem, hogy bárki is elégedetlen maradt volna a Cadaveres Eszencia előadásával. A színpadról egy újabb jövőbeli emléket indítottak most útjára: egy olyan zászlót, amit minden rajongó-közreműködő aláírhatott – valószínűleg a próbahelyiségben kerül kifüggesztésre. Míg a zászló utazott a kemény mag felé, azalatt körbepillantottam: sok elégedett arcot láttam és sok-sok embert a fényes, világos terű sátorban. Legfeljebb az a fura tény okozhatott némi ürességet, hogy ez volt a banda utolsó koncertje.  Ami azt illeti, 30 évet megünnepelni, tényleg így méltó, igazán.