Canis Majoris
Eternity Borns From A Moment

(Satanath Records • 2024)
boymester
2024. május 21.
0
Pontszám
9

Igen, én toltam be a Canis Majoris bemutatkozó anyagát a hónapban indult Hangpróba rovatba, nem nagy meglepetés. A célom pedig az volt, hogy felhívjam a figyelmet erre a kiadványra, mert engem kifejezetten meglepett, sőt, mondhatni elvarázsolt annak ellenére, hogy biztosan nem ez lesz az évtized megfejtése. Az Eternity Borns From A Moment malmára hajtotta a vizet az is, hogy jókor, jó helyen talált meg magának, sokszor ez dönti el, hogy szánok-e időt arra a szűkös keretből, hogy írogatni kezdjek. Nézzük gyorsan az alapszituációt: késő éjjel, amikor tudom, hogy aludni kellene, de valamiért nem megy… Elkap a kísérletező kedv és rávetem magam egy random promós anyagra. Jelen esetben a Satanath kiadó giga csomagja volt a kiindulási pont, mivel majd minden évben megkapjuk az összes tervezett kiadványukat letölthető formában. Csupán a zenekarok nevét és a stílusukat látom ilyenkor, így a rengeteg black, death lemez között megbúvó death/doom címke elég volt ahhoz, hogy elindítsam “elalvós” zenének a fehérorosz, de Lengyelországban alkotó, Alienus művésznéven anyakönyveztetett zenészünk bemutatkozó anyagát (ha felmerülne a kérdés, akkor igen, ez a legjobb kép, amit találtam róla).

Alapvetően imádom a kozmosszal, világűrrel kapcsolatos témákat (laikus érdeklődés szintjén leginkább), így a Canis Majoris említése sem volt elhanyagolható tényező a meghallgatás tekintetében. A projekt neve egyébként a Nagy Kutya csillagképből ered, de így hívják a formáció legfényesebb csillagát is, amit sokan Szíriuszként ismernek. Mielőtt azonban beleugranánk a nyílthalmazok, fehér törpék, hiperóriások érdekesség zuhatagába, csak egy információval bombázlak meg titeket: a Szíriusz latin nevéből (Canicula) ered a kánikula kifejezésünk is, mivel a csillag megjelenése az égbolton a nyár beköszöntét jelzi… Tehát death/doom, amin belül azért sok újdonságot már nem lehet felmutatni, minőséget és hangulatot azonban annál inkább. Az albummal kapcsolatban simán használhatjuk az atmoszférikus jelzőt is, hiszen a kiadvány nagy részében a billentyűhangok által kreált merengés és utazás játsszák a főszerepet.

Hiába kúszik fel a játékidő valamivel 50 perc fölé, a dalok tekintetében nem a szokványosnak mondható, 7-10 perces monstrumokkal találjuk szembe magunkat, sőt, igazából 5 perc fölé is csak néhány esetben merészkedünk. A játékidőn ennek megfelelően 12 szerzemény osztozkodik, melyek nagy része instrumentális megközelítést alkalmaz. A hörgéssel, morgással, minimális tiszta, gótikus énekkel tarkított metalosabb részek szinte váltakozva érkeznek a kozmoszba kalaúzoló hangjátékokkal és itt mutatkozik meg a Canis Majoris számomra legszimpatikusabb tulajdonsága. Ezek az elszállós részek és hangulatuk nagyon szórakoztatók még önmagukban is, bár az „egységes műbe” való beépítésük lehetett volna pontosabb. A lemezt nyitó, majd hat részesre bővülő Space Overture I erre a legjobb példa, mivel grandiózus bevezetése nem különül el a másodikként érkező címadó tételtől (a lemez címe nagy eséllyel az univerzum születésére utal), hanem megágyazza annak hangulatát, visszatérő részeiről azonban ez nem mindig mondható el.

A témavilág tekintetében alap a grandiózusság, a már-már nagyzenekari betétek és a keményebb részek mögött is úszkáló szinti szőnyeg, a végeredmény azonban nem csap át giccsbe, pusztán a végtelen világűrnek kijáró tisztelet pompáját árasztja magából, miközben az embert porszemmé, egy apró és elhanyagolható melléktermékké zsugorítja. A gitárral támadó szerzemények esetében beszélhetünk igazán a tempóról, ami szinte minden dalban a ráérősen cammogó death/doom kereteken belül mozog, talán a The Emptiness Of Eridanus és a záró The End Of Civilization fogja vissza még jobban a gyeplőt. Előbbi szintén egy csillagkép mitológiája köré épül, utóbbi lassúságának oka pedig a címből adódó gyászosabb hangulat.

Nincs túlbonyolítva az Eternity Borns From A Moment, ez kétségtelen, ugyanakkor minden percéből sugárzik a gondos tervezés, az alapos és odaadó munka. Keményebb részei kellően dallamosak és szórakoztatók, az instrumentális szakaszok pedig simogatják a fület, főleg egy jó fejhallgatóval karöltve. Hallgatás közben egyedül azt tudtam elkönyvelni negatívumnak (ami persze személyes ízlés, érzés), hogy a lemezt szakaszosnak, töredezettnek találtam pont a váltakozó részek miatt. Talán érdemes lett volna hosszabb tételekben gondolkodni és jobban „összefésülni” valahogy őket. Tegyetek vele egy próbát!

Tool, Night Verses Tool, Night Verses
június 12.
Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.