Carcolh

The Life and Works of Death (2021)

Ezúttal nagy fába vágtam a fejszémet. Nem csupán azért, mert eddig nem hallottam a szóban forgó zenekarról, hanem azért is, mert nagyon kevés doom stílusú metal zenét hallgatok. Fogalmam sincs, miért alakult ez így, minden esetre az a néhány album, amit ismerek és szeretek – a műfaj igen széles palettáját figyelembe véve – igazi mesterműnek számít, és úgy érzem, sikerült egy olyan albumot választanom, amely a fent említett szűk kört fogja bővíteni. Amennyiben te is szeretnél megismerkedni a Carcolh zenekar legújabb nagylemezével, azt az alábbiakban megteheted, ahol igyekszem neked minél szemléletesebben bemutatni az albumot!

A Carcolh egy tradicionális doom metal zenét játszó együttes, amelyet a Marble Chariot nevű zenekar volt tagjai alapítottak 2016-ban. Első albumuk 2019 februárjában Rising Sons of Saturn címmel látott napvilágot. Rá egy évre a Sebastian Fanton énekes, Olivier Blanc gitáros, Quentine Aberne gitáros, Mathieu Vicens basszusgitáros és Benoît Senon dobos alkotta kvintett hozzá is fogott a második nagylemez rögzítéséhez, mely végül idén, február 19-én került a nagyközönség elé. A dalok meghallgatása mellett ez alkalommal is igyekeztem minél több információt beszerezni nem csupán az albumról, hanem magáról a zenekarról is. Ezen információkat nyilvánvalóan a főszereplőktől, maguktól a zenészektől kaphatjuk meg a leghitelesebb formában. Íme:

A zenekar névadója, a Carcolh egy legendás lény Franciaország déli részéből, ami egy Haustinges nevű falu alatt él, kincseket őriz, és amely egy óriási csiga, sárkány és csápok keveréke. Valami olyan súlyos nevet akartunk a zenekarnak, amely egy szóban is kifejezhető, így lett a nevünk Carcolh. Amikor rátaláltam erre a névre egyből megtetszett, sőt, az első albumunkon (Rising Sons of Saturn) egyfajta bukolikus, kemény, ugyanakkor varázslatos légkört teremtő dalt készítettünk magáról a szörnyről, mely a Dragonsnail címet kapta.

Az aktuális album címe Clive Barker (lásd még: Hellraiser, a szerk.) egyik véres témájú regényéből származik. Ez nem egy koncepcionális album, de mindegyik dal ugyanabból az inspirációs forrásból táplálkozik – tulajdonképpen a hat szám mindegyike egy-egy halálról szóló regény. A dalszövegeket illetően az énekesünket Clive Barker, Maupassant, Poe, és Jim Morisson világa ihlette. Magához a zenéhez az alapokat nyilvánvalóan a doom metal klasszikusai szolgáltatják: a Black Sabbath-tól kezdve a Reverend Bizarre-ral bezárólag a stílus minden zenekara – utóbbinak különösen a Goddess of Doom című anyaga. Persze vannak a zenekaron belül olyanok, akik az extrémebb vonalon is otthonosan mozognak. Olivier, a gitárosunk ezen felül óriási rajongója a régi sulis hard rock zenéknek, egyik legnagyobb bálványa például Michael Schenker.

Igazán nagyszerű dolog lenne egy európai turné leszervezése, de mivel mindannyian dolgozunk, így egy rövidebb, egy-két héten át tartó körútra van reálisabb esélyünk. Igazából elég nehéz helyzetben vagyunk, mert Franciaországban még mindig zárva vannak a koncerttermek, de a többi zenészhez hasonlóan már mi is türelmetlenül várjuk, hogy újra színpadra léphessünk.

Ami a magyarországi underground felhozatalt illeti, Matt, a basszusgitárosunk hallgatja a Parazitózist, az SxOxTxE-t és a Chappa’ai-t. Jómagam nem hallottam még ezeket a bandákat, de ismerve az ízlését feltételezem, hogy nagyon zajos zenekarok!

A fenti érdekes tudnivalók fényében térjünk most rá magára az albumra, illetve azok dalaira, melyből szám szerint összesen hat darab található a korongon szűk ötven perces játékidőben. Ami hosszúnak tűnik ugyan, de egy doom metal lemeznek kell ennyi idő, hogy ki tudjon bontakozni és képes legyen megnyílni a hallgatók előtt.

Súlyos, mázsás riffekkel veszi kezdetét a melankolikus utazás a doom zene tengerén, a hajóra pedig a From Dark Ages They Came című nyitó tétel kíséretében szállhatunk fel. Mire elhagyjuk a kikötőt, már hatalmába is kerített minket a tenger hullámzásával azonos módon lüktető zene, az ének belépésével pedig magasztos érzelmekkel töltődik meg a dal. Az így kialakult hangulat rabul ejt, fogva tart és nem is engedi el bilincsbe vert lelkedet, amíg véget nem ér az út.

A Works of Death személyében érkezik hozzánk az album – szerintem – legjobb dala. A hangulatot remekül illusztrált címmel és tematikával felvértezett szám méltán említhető egy lapon a műfaj alapzenekarainak legjobb tételeivel. Dallamainak szárnyalása közben egy ködbe burkolózott szigethez érkezünk, melynek elhagyatott templomai és sírkövei között bolyongva érint meg a halál szele és kerít hatalmába az elmúlás szomorú gondolata. A katarzis egy csodás szóló segítségével teljesedik ki, így érvén el az érzelmi csúcspontot, melynek hangjait hallva könnyes szemmel nézünk a ködfátyolos, szürke égbolt felé.

A szigetet elhagyva útitársnak szegődik hozzánk a vak istennő (The Blind Goddess). Ebben a számban a legegyértelműbb az inspirációként megemlített Black Sabbath hatása, a dal közepére teljesen belassuló zene pedig méltán enged arra következtetni, hogy hajónk nemsokára viharosabb vizekre érkezik. Azért nem kell mindjárt arra gondolni, hogy egy tonna blastbeat kíséretében death metal-ba vált a muzsika, de a When the Embers Light the Way érezhetően zaklatottabb hangulatú tétel társainál. Hangjaira felkorbácsolódik körülöttünk a fekete mélység, a szilaj hullámok átcsapnak a fejünk felett és az ismeretlen felé sodornak minket. A hánykolódásnak az Aftermath túlvilági hömpölygése vet véget, melyben a finoman adagolt billentyűs aláfestés, a tiszta ének és a komor basszusjáték hatására megkönnyebbülve érkezünk meg a béke szigetére. Utunk végeztével, a síremlékek (Sepulchre) árnyékában lelkünk végre megnyugodhat. Ennél a dalnál – hangulatilag és a szám címe miatt is – felötlött bennem a Headstones korabeli Lake of Tears egyedi hangulata, amely akár tudatos a zenekar részéről, akár nem, méltó módon vezeti le ezt a nem mindennapi utazást. A lemezzel kapcsolatban feltétlenül meg kell említenem a J.r Erebe által megálmodott gyönyörű lemezborítót, amely hűen tükrözi vissza a dalok hangulatát.

A műfaj rajongóin kívül erősen ajánlott az album azon olvasóinknak is, akik a durvább zenék után szeretnének egy kicsit elmerülni saját lelkivilágukban. A Carcolh aktuális lemeze kiváló segítséget nyújt hozzá.

Carcolh – The Life and Works of Death (2021): 1 komment

június 19.,
június 30.,