Cartilage
The Deader The Better (2022)

Amint megláttam az amerikai Cartilage albumának a borítóját azonnal nosztalgikus hangulatba kerültem. Ezek a harsány, bántóan színes albumborítók bizony az Impetigo stílusát közvetítette felém. Ilyen ronda színekkel egyedül csak ők tudták büntetni a nagyérdeműt. Kisiskolás koromban sem voltam képes ilyen színeket kikeverni a vízfestékből pedig próbálkoztam. Ezek után pedig megpillantottam az utolsó dalt az albumon ami nem más mint egy Impetigo feldolgozás. Innentől kezdve már tudtam mi vár rám, csak úgy tudják elrontani a dolgot ha már túlságosan is az Illinois-i mániákusokat akarják utánozni. A 2014-ben alakult Cartilage-nek ez lesz a második albuma, ez a mű a The Deader The Better nevet kapta. El kell ismernem, hogy az idei év eddigi legjobb album címével van dolgunk. Eredetileg klasszikus 4 tagú bandaként indultak, azóta kiegészültek még egy taggal. A már említett albumon túl van még egy demo és egy EP a nevük mellett. San Francisco városából küldik szeretettel a már ránézésre is bűzös és rothadástól megüszkösödött grind-jukat. Mondanom sem kell, én kaján vigyorral az arcomon veszem át a csomagjukat, persze szigorúan csak gázálarcban.

Akik a The Deader The Better-ön hallottakért felelnek: Mark Wallace (vokál), Ria Wallace (gitár, háttérvokál), Mike Flory (gitár), Adam Houmam (dob) és végül de nem utolsó sorban Kienan Hamilton (basszus). Az albumon több jól ismert név is hallható megbújva a sötétségben, többek között Tom Draper (Pounder, ex-Carcass),  Ross Sewage (Impaled, Exhumed) és Leon del Muerte (Murder Construct, Terrorizer). A keverőpultnál pedig Matt Harvey állt az Exhumed-ból, nyugodtan mondhatjuk, hogy vérprofik keze alatt született meg a Cartilage második albuma. Innentől már csak a zenének kell bizonyítania. Az Intro hangulatosra sikerült, sikerül egy kicsit átszellemülni és az albumra hangolódni. Az egész nem tart egy percig se tehát nem tolják túl a biciklit, aki pedig ismeri az Impetigo albumait az tudja, hogy az ilyen kisebb bejátszások kéz a kézben járnak a zenével. Azonban itt csak ezt az egy kis bevezetőt kapjuk hangulatfokozás gyanánt, ennek én igazándiból örülök, ellenkező esetben könnyen az utánzó majom kategóriába kerültek volna.

A Slaughter Day at the Chopping Mall kezdi meg a fékevesztett őrületet és mondhatom, hogy már az első másodperctől azt kapom amire számítok. Bitang hangzású gitárok, blast beat hegyek váltakoznak a d-beat-ekkel, jó zsaru-rossz zsaru vokálok (értsd: egy magasabb acsarkodás és egy mélyebb hörgés váltja egymást). A riffek ülnek, az Impetigo világára nagyban emlékeztetnek viszont inkább a második albumukra hajaznak az itt hallottak, ahol nagyobb szerepet kaptak a death metal stílusjegyei. Igazából az Exhumed és a General Surgery zenei világa is megjelenhet lelki szemeink előtt. Maga a lemez hangzása irgalmatlanul jóra sikerült: a gitárnak izomszaga van, Adam Houmam dobolását élvezet hallgatni, minden egyes leütött hangban erő lakozik. A vokál sincs túlságosan előretolva de nem is vész el a rengetegben, megtalálták az aranyközéputat. Na és a basszus…imádom a lelassulós részekben a bőgését. Nem vész el a bedurvulós részeknél sem, végig dörmögi a lemezt akárcsak egy mérges grizzly medve. Ahogy már említettem, itt vannak lelassulós részek is, néha hagyják levegőhöz jutni a hallgatót és a dalt is. Tempó és témaváltások tekintetében igen csak jól állunk és ez még csak az első szám volt.

A címadó dal, vagyis a The Deader The Better, középtempósan, egy kis groove-al megspékelve kopogtat be az ajtónkon…csak azért, hogy utána két lábbal rúghassa be. Ami után az ajtó szerepét átveszi a nyámnyila pofánk, ugyanis olyan vaddisznó riffekkel és témákkal támadnak, hogy a fal adja a másikat. Mindezt megspékelik egy kis szólóval is…méltó a címadó dal státuszra. A lírai és költői túlzásoktól mentes I Skin You még ennyi bemelegítést sem ad nekünk, ezután a szám után még annyi bőr sem marad a pofánkon amennyi eddig volt. Na nem azért mert leszakadna a szégyentől hanem attól a brutalitástól amit szolgálatat számunkra a Cartilage. Ez a lemez büntetni akar minket és mindezt a legnagyobb örömmel meg is fogja tenni. Eddig csupán egyetlen hibát találtam a The Deader The Better-ön, hogy nem elég emlékezetesek maguk a számok. Vadállat módjára tépnek szét és vernek eszméletlenre addig amíg tartanak, de akkora az agyrázkódás, hogy utána alig emlékszek valamire. Fura dolog ez de többszöri meghallgatás után se vettem észre magamon, hogy például a soron következő Mallet-Wielding Maniac mély nyomott hagyott volna bennem. Ugyanúgy rúg tökön hatmilliószor gyorsított felvételben és én ugyanúgy élvezni fogom amíg tart de igazán emlékezni nem fogok rá, csak momentumokra.

A Gurgitor-nél is ugyanazokat mondhatom el amiket eddig, atom jól szórakozok addig amíg tart, utána jöhet a következő meteorcsapás. A Cellar Full Of Stiffs talán az eddigi legemlékezetesebb riffel indítja meg ezt az elszabadult úthengert, ami után egy kifejezetten változatos ritmikával rendelkező, tempóváltásokkal tele tűzdelt tétel, amit kifejezetten jó hallgatni. Az ezután következő Axe Scratcher a legrövidebb és egyben a leginkább vegytiszta grindcore dal az egész albumon, eddig inkább deathgrind kategóriában tartózkodtunk. A Gashes To Ashes egy kifejezetten kreatív témával indít, az öklendezést a szám közepe táján különösen élveztem, csak remélni tudom, hogy volt vödör a közelben. Elérkeztünk a már szinte ballada hosszúságú The Casket Crawler Catastrophe-hez, több mint 6 és fél perces hosszával megmutathatja a Cartilage, hogy tud hosszabb számokat is írni ha akar. Azt kell mondjam tényleg tud, végig érdekes és szórakoztató számról van szó, ritmus és tempóváltásokkal tarkítva. Doom-ba hajló lassúságú, gusztustalan és visszataszító riffek tarkítják, szóló fronton is jól állunk, itt különösen tetszett az utolsó megríkatása a gitárnak. Most már csak a Boneyard maradt ami az Impetigo második, zseniális albumának a Horror Of The Zombies nyitószáma. Különösebb színt nem vittek bele, inkább tiszteletadásnak fogható fel, azért nem zavart még így a vége felé sem.

Sikerült a Cartilage-nek elkerülnie azt a szarvashibát, hogy túlságosan hasonlítsanak szeretve tisztelt hőseikre. Többféle stílus és modernebb hangzás jellemzi őket, már csak dalszerzés fronton kéne egy kicsit fejlődniük. Maguk a témák ütősek, már csak az összekötésüket kéne úgy megoldani. Élvezetes lemez a The Deader The Better azonban könnyen felejthető. Nagyban fennáll annak az esete, hogy több év múlva unalmamban megint rátalálok és lejátszása közben elcsodálkozok, hogy jé ez tök jó. Utána megint eltűnik mint Petőfi a ködben…Szóval hatalmas a potenciál a Cartilage-ben de ez még mindig egy kicsit kiaknázatlan, talán a következő albumon. A The Deader The Better május 13-án fog megjelenni a Creator-Destructor Records jóvoltából.

Frog Leap
május 29.
Ritual Howls
május 29.