Miegymás

Fémforgács podcast – s03e16

Femforgacs podcast

Tudod merre folyik a Tiszassippi? Hallottál már a szmóker metalról? Nem? Nos, akkor itt a helyed! A RED SWAMP két tagja hétfőn bemutatta, valamint azt is, hogy milyen bandák a kedvenceik és azok hogyan kapcsolódnak a saját dalaikhoz. Persze a tavalyi Wackenes bulit is felidéztük, meg azt is megtudhatjátok, hogyan fér össze a White Pony korszakos Deftones […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #174

A múltkorában épp arról „sírtam”, hogy az idejét sem tudom mikor is szerepelt utoljára őt hazai banda EP sorozatunkban. És tessék… most újra itt van öt virágszál a magyar underground annyira kopárnak nem is mondható ugarról. Az termés, vagy inkább a zenei irány most a hardcore és a metalcore, valamint annak tüskés ágai. Hallgassatok hazait! […]

Tovább »

Fémforgács podcast s03e15

Femforgacs podcast

A harmadik évad 15. adása épp a munka ünnepére esett, ráadásul most ismét Winci kollégával érkeztünk a stúdióba. A mostani adásban immár másodszor merültünk alá közösen az undergroundba. A honi és a nemzetközi színtér fiatal és rutinos öreg rókái is helyet kaptak a műsorban, aminek a gerincét ugyan a hagyományosabb metal adta, de azért kikacsintottunk […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #173

E heti EP sorozatunkban ismét alámerülünk a nagyvilág underground poklának mély bugyraiba. Szabadjára engedjük a nihillista érzékenység szabad pórázon tomboló OSDM, blackened-thrash, valamint új vonalasa, vérengző fenevadjait, hogy vigaszt és erőt adjanak gyámoltalan napjainkhoz. A nihilista, sludge / doom / black / noise-punk rocker Sutcliffe Richard a brit underground egyik sötét ragyogású gyöngyszeme. Az egész […]

Tovább »

FÉMFORGÁCS PODCAST S03E14

Femforgacs podcast

Hétfőn Kátai Tamás látogatott a Fáklya Rádióba és a Thy Catafalque dalok mellett megmutatott néhányat azokból a dalokból, amelyek hatással voltak rá és kedvenceiként hivatkozik rájuk. A műsor egy időutazás volt a kilencvenes évekbe. Természetesen beszéltünk a zenekarról is. Szó esett a kezdetekről meg az aktualitásokról, így a május 11-i Platon Karataevvel közös Budapest Parkos […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #172

Az idejét sem tudom már annak, hogy mikor szerepelt utoljára öt hazai zenekar az EP sorozatunkban. Így hát most itt van öt újabb gyöngyszem a magyar underground stílusában is igencsak színes felhozatalából. Csemegézzétek bátran. Annyit ígérhetünk, hogy nem lesz egysíkú az ép aktuális összeállítás. Első EP-jét adta ki a  budapesti metallic / hardcore-punk fleshprison. A […]

Tovább »

Fémforgács podcast s03e13

Femforgacs podcast

A Fáklya Rádióban hétfőnként továbbra is hétről hétre jelentkezünk. Igyekszünk mindig a hazai rock/metal underground egy-egy képviselőjét megszólaltatni. A héten a punk rocké volt a főszerep. A nemrég első lemezével jelentkező Earlybird zenekar három tagja hozta el kedvenceit. A korábbi adásokhoz hasonlóan ezt is meghallgathatjátok a Rádió oldalán a podcastek között. https://faklyaradio.hu/podcasts/femforgacs/earlybird-korai-jomadarak

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #171

E heti EP sorozatunk központjában három hazai csapat friss anyaga szerepel, melyek igen jól mutatják a magyar underground aktuális helyzetét és sarkalatos pontjait. Mind a három csapat lelkesen és lendületesen teszi a dolgát, csak úgy, mint két külföldi társuk, akik által a klasszikus heavy metal világába és egy végzetes kimenetelű expedíción tehetünk kirándulást. A múltheti […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #170

Hogy vége… ki tudja. Néha választás elé állítanak az élet – megunt – eseményei. EP sorozatunk is egy ilyen esemény. Választasz, hogy meghallgatod-e, vagy sem, a tiéd. Veszteni valód nincs, csak gazdagabb leszel az koszos underground öt újabb csiszolatlan gyöngyszemével. Mert „a tébolyodott nem az az ember, aki elvesztette az eszét, hanem aki mindent elvesztett, […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #169

EP sorozatunk újabb számában ismét az underground zenék mélyére ástunk le. Kezdésnek egy erős crossover thrash, hardcore/punk csapatot hozunk, a témáikat a patkánytól hemzsegő horrorfilmek adták. De elkalandozunk a progresszív/pszichedelikus-heavy rock sci-fi-től ihletett kozmikus világába, a jelen társadalmunk grindcore valóságába, tanúi leszünk egy vadonatúj thrash – hardcore/punk banda debütálásának és a végén egy kis melo-black, dallamos […]

Tovább »