Ez az album számomra a 2002-es év egyik legkíméletlenebbül zúzó albuma volt. Annak is vártam, tehát nem csalódtam. Napalmék mostanság kezdtek a kisérletezős korszakból áttérni a “vissza a gyökerekhez” hozzáálláshoz, ennek a szellemében készült az előző, az Enemy of the music business, amit annak idején hasonlóképp szerettem, mint ezt. Nos, vannak, akiknek a Diatribes-Inside the […]
Tovább »
A detroiti The Black Dahlia Murder számomra a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt. A srácoknak ez az első lemezük, eddig 2 demót és egy EP-t adtak ki. Megjelenésük alapján simán beférnének bármelyik rádiórock bandába, de ez csak a látszat, itt kérem szépen másról van szó. A nyitó tétel egy rövid intró, igazából semmi nem […]
Tovább »
Ha visszatekintek a 2003-as évre, tulajdonképp 2 album volt, amit nagyon vártam, nem csalódtam, és nehéz róluk elfogulatlanul írni. Az egyik a Nevermore, a másik ez. Ismét megpróbálom palástolni az elfogultságom, remélhetőleg több sikerrel, mint a Nevermorénél. Ez az anyag az Arch Enemy ötödik albuma, a női énekessel azonban a második. Nem tudom miért, de […]
Tovább »
Az Olasz Disarmonia Mundi 1999-ben alakult és a Fragments Of D-Generation a második albumuk. A zenekar tagjai közt tudhatja Speed Strid (Soilwork, Terror 2000) énekest aki a dalok írásánál nem volt jelen viszont nagyon jól adja elő azokat. A lemez hangzása nagyon jó a mai modern viszonyoknak megfelelően. És akkor nézzük magát a lemezt. Rögtön […]
Tovább »
Az amerikai Impellitteri egyike a kedvenc bandáimnak, Crunch című 2000-es albumuk pedig egyenesen a legkedvesebb albumom a heavy-power műfajban. A banda motorja, Cris Impellitteri remekül ötvözte az európai power riffcentrikusságát az eu power dallamközpontúságával. . Impellitteri, aki maga is gitárhősként indult a 80-as évek elején, rájött, hogy a hallgatók nem végnélküli szólókat, hanem élvezhető dalokat […]
Tovább »
Nincs mese, erről az albumról szinte lehetetlen elfogulatlanul írni, bár én megpróbálom. Tudom, hogy nem fog sikerülni, ugyanis látom a fejemben torlódó gondolatok ezreit, amik egy csöppet elfogultak. Na, akkor belekezdenék. A Nevermore nem egy underground zenekar, gondolom sokan ismerik, és akik ott voltak a tavalyi koncerten, tudják, hogy élőben is állatok. Az album, riffileg […]
Tovább »Egy számomra eddig teljesen ismeretlen zenekarral kezdeném ezt a rovatott. A The Defaced név mögött egy igazán jó és minőségi modern thrash metal banda rejtőzik. A srácok remekül ötvözik zenéjükben a a keményebb és dallamosabb gitártémákat, ha kell az énekes mormog, ha kell dallamot énekel és ha kell üvölt. Az igazán húzós dobtémák sem maradtak […]
Tovább »
Hát ez az album állatra sikeredett!!! Az 1985 végén alapított zenekar elérkezett a sokadik albumához, ami hatalmas lépés lehet a zenekar számára a népszerűség felé. A nyolcvanas-kilencvenes évek death hulláma sodorta a színtérre a német csapatot is, és azóta is töretlenül gyártják az anyagokat. Utoljára a zenekarral a kilencvenes évek közepén találkoztam, de igazán akkor […]
Tovább »
Idén talán ezt a death albumot vártam legkevésbé, sőt, egyáltalán nem is érdekelt, mikor fog megjelenni. Ez, mint mostanság kiderült, elég nagy hiba volt, de erről később. A Dismember munkásságát régen nem igazán követtem, ismertem 1-2 számot, és ott meghúzódott az ismerettség határa nálam. A hallgatás után olyan gondolatokkal álltam fel, mint ‘a dob néha […]
Tovább »
A svéd In Flames zenekart gondolom senkinek nem kell bemutatnom. A banda 1994-2000 között 5 nagylemezt és 2 EP-t adott ki, mindegyiken igazi minőségi dallamos death metal (vagy inkább nevezzük dallamos, hörgős zenének) volt. A fordulópontot a 2002-es Reroute to Remain album jelentette, ami csak nyomokban emlékeztetett a régi In Flames-re. Ennek ellenére az a […]
Tovább »
