Hírek

Raksha Bandhan – Új énekes, videók és nagylemez

Tavaly nyár óta új énekese van a budapesti Raksha Bandhan zenekarnak, miután a bemutatkozó nagylemezen éneklő Kelemen Ádám távozott. Az új énekes Szigeti Balázs, aki korábban a Grievance zenekarban vokálozott. Balázs civilben hangmérnök, valamint időnként ő is megjelenik budapesti Dimebag emlékkoncerteken, hogy az éterbe üvöltsön néhány klasszikus Pantera dalt – innét van az ismeretség is a zenekarral. Élőben már több alkalommal teszteltük az új felállást, de most jött el az idő, hogy a nyilvánosság előtt igazán megmutassuk azt. Két még első lemezes dalt vett fel újra a zenekar Balázzsal a százhalombattai Hundred Production Stúdióban 2023 végén, amit videós formában is megörökítettünk. Az egyik a Comrade X, a másik pedig Jacob’s ladder a 2021-es Meet Your God On a Dirty Bus című bemutatkozó Raksha Bandhan nagylemezről.

Jelenleg intenzív dalírás folyik a zenekar második nagylemezéhez, amit a tervek szerint ezen a nyáron veszünk fel és 2024 második felében jelentetjük meg Celebrate The Pain cím alatt. A muzsika az eredeti ösvényen tovább haladva, de még intenzívebb és erőteljesebb lesz, az új dalok szövegvilágában továbbra is dominálnak a komor, az emberi aljasság oltárán fogant történetek. A jövőben az élő koncertek mellett nagyobb hangsúlyt fektetünk a különböző videós tartalmakra, és tervbe van véve néhány különleges és izgalmas zenei kollaboráció is. Ugyanakkor nem várható semmilyen hip-hop, elektronikus vagy egyéb más trendi behatás! Marad, ami kijön a hangszerekből és a torkokból, hogy ünnepeljük a fájdalmat és azokat a metálzenéket, amiken felnőttünk és amiket napi szinten lélegzünk be!

Élőben legközelebb 2024. április 12-én Szegeden a Városi Rock Clubban kapható el a zenekar a Barbears és a Deres társaságában, majd májusban Budapesten két alkalommal; május 10-én Riffben, majd május 24-én az S8-ban az Alva zenekarral közösen.

Huntsville Holiday – Érkezik az új EP-jük

Április 5-én Vadak között címmel jelenik meg a modern metal vonalas nyíregyházi Huntsville Holiday zenekar új EP-je. Kedvcsinálóként pedig máris itt van Pontosan akkor című daluk szöveges videója.

A zenekar néhány gondolatot megosztott a lemez kapcsán:

„A felvételek még ősszel készültek, az MSK Sound Studioban Nyíregyházán, ugyanúgy ahogy a tavaly ‘Arcodra vésett sors‘ címmel megjelent EP-nk is. A dalok közül kettő már az első EP készülése idején is megvolt, de végül nem arra került fel, a klipes dal is ilyen, így a két kislemez gyakorlatilag „testvér lemezeknek” is tekinthető. Érdekesség, hogy a ‘Pontosan akkor‘ az első Huntsville Holiday dal, amire Zé Bé éneket és dalszöveget írt. A lemezen az azóta a Tridentbe távozott Biró Zoltán „Zé Bé” énekel, így ezzel a lemezzel gyakorlatilag lezárunk egy korszakot, hiszen azóta csatlakozott hozzánk a Smoulder Heavenből ismert Bekker János, így a koncerteken, és a most készülő, remélhetőleg az év második felében megjelenő új dalokban már ő fog énekelni.”

A lemezen 4 dal lesz hallható, ezek sorrendben

  1. Vadak között
  2. Enni kér
  3. Idegen
  4. Pontosan akkor

A lemez minden nagyobb stream szolgáltató kínálatában hallható lesz.

Halny – Hallgasd meg első lemezüket

A Sekator egykori két tagja, Wojciech Fikus gitáros és Paweł Patyniak vokalista-gitáros által alapított lengyel black metal banda, a Halny kiadta debütáló albumát. Zawrat című lemezük a Via Nocturna kiadó jóvoltából március 21-én látott napvilágot és az alábbiakban hallgatható végig.

Greenleaf – Önreflexió, Rugalmasság, Elfogadás

Breathe, Breathe Out címmel mutatta meg hamarosan megjelenő új lemezének első videóját a svéd stoner rocker Greenleaf. A banda lemeze The Head & The Habit címmel június 26-án jelenik meg a Magnetic Eye Records gondozásában.

A Breathe, Breathe Out az önreflexió és a rugalmasság üzenetét közvetíti.” – magyarázza Arvid Hällagård énekes. „A kórus ismétlése hangsúlyozza annak fontosságát, hogy szánjunk egy pillanatot a lazításra és a negatív érzelmek elengedésére. Ez átfogó téma arra ösztönöz, hogy mindenki elfogadja jelenlegi állapotát, értékelje azt, amije van, és az irányítás, valamint az elfogadás érzésével navigáljon az életben. Ezeket a dolgokat magamnak kellett megtanítanom az elmúlt néhány évben. Ez az album általános témája is.

Greenleaf – The Head & The Habit

(Magnetic Eye Records)

1. Breathe, Breathe Out

2. Avalanche

3. Different Horses

4. A Wolfe In My Mind

5. That Obsidian Grin

6. The Sirens Sound

7. Oh Dandelion

8. The Tricking Tree

9. An Alabastrine Smile

Primitive Warfare- Érkezik a háborús gépezet első lemeze

Május 10-én első lemezével csap le ránk az amerikai war black/death metalos Primitive Warfare. A Dél-Karolinai duó debüt-lemeze Extinction Protokol fedőneven jelenik meg, a hadműveletet a Godz Ov War Productions  és Stygian Black Hand kiadók összevontan irányitják. A bakelit, valamint kazetta formátumban megjelenő kiadványra nyolc direktíva kerül fel, melyek közül máris itt van a Nuclear Regression.

Begravd – Lullaby of Obliteration – új klip

A svéd melo-death metalos Begravd a napokban tette közzé új kislemezes dala, a Lullaby of Obliteration anime stílusú, sci-fi szerű videóját. A dalt Fredrik Joakimsson a Studio Death House-ban rögzítette, keverte és masterelte.

A Begravd-ot 2020-ban alapította Kristoffer Schultz gitáros és Fredrik Joakimsson basszusgitáros. Röviddel ezután Adonis Fredrik énekes csatlakozott a zenekarhoz. Jelenleg most a két másik tagot keresnek a gitáros és dobos posztokra. Korábbi Dead Blades videójuk itt nézhető meg.

Reversed – A’80-as éves extrém zenéinek halálkultusza

Május 24-én az Invictus Productions kiadásban jelenik meg a kanadai Reversed debütáló albuma Wildly Possessed címmel. A death/thrash vonalas banda a ’80-as éves extrém zenéinek halálkultuszát viszi tovább.  A banda először 2018-ban kiadott nekrotikus hangulatú Widow Recluse demójával hívta fel magára a figyelmet, majd 2021-ben egy két dalt tartalmazó promot adtak ki. Hamarosan megjelenő bestiális első lemezük kedvcsinálójaként Final Death daluk videóját osztották meg.

Nervensäge – Bemutatkoznak a győri idegesítő alakok

„A Nervensäge egy hülye nevű metalzenekar Győrből.” Olvasható a csapat rövid bemutatkozásban. Fénylopás című első daluk hallatán az alter/prog-metal vonalára tehetőek és nyugodtan nevezhetjük őket, akár az Isten Háta Mögött reinkarnációjának is. A zenekar egyébként nagyjából egy éve létezik és az első koncertjük októberben volt szülővárosukban. Az alább látható bemutatkozó daluk videója után májusban egy újabb is érkezik majd, jövő évre pedig az első lemezét tervezi a zenekar.

nervensäge /ˈnɛrfənzɛːɡə/

Főnév: idegesítő alak

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akiket ha meglátunk, legszívesebben átmennénk az utca túloldalára. Vagy pl. a madár, aki minden reggel nekiáll az ablakod alatt rikácsolni.

A nervensäge-k köztünk járnak. Velünk vannak, mint egy visszatérő, szűnni nem akaró érzés, hogy vajon mi magunk is azok vagyunk?

Üdv a klubban. A soundtracket mi szolgáltatjuk. …és mindezt senki se kérte. de itt van. nervensäge. idegesítő zene, idegesítő embereknek. tőlünk, neked.

Siriun – Egy bensőséges alkímiai utazás

Bele mersz nézni a vihar kaleidoszkópszerű szívébe?” – Teszi fel a kérdést a brazil progresszív tharsher Siriun zenekar, aki március 26-án Psychonaut címmel jelentette meg új nagylemezét. Lemezük címadó dala egy látványos, pszichedelikus hatású videót is kapott.

A Psychonaut egy koncept-album, amely főhősének bensőséges alkímiai utazását mutatja be nem-lineáris módon, lírai elmélkedései közepette, amelyek olyan inspirációkat tartalmaznak, mint Carl Jung és Carlos, valamint Castaneda, sámánizmus, alkímia, buddhizmus, taoizmus és még sok más.”

Thy Catafalque – Omega feldolgozással jelentkeztek

A hazai rock legenda, az OmegaBabilon” című dalának átdolgozásával jelentkezett a Kátai Tamás vezette (hazai avantgárd black metal legenda), a Thy Catafalque. A hangszerelést Kátai Tamás felet, a dalt pedig Dudás Gábor (Reason) énekelte fel.

A Babylon egy régi magyar space rock-zenekar, az Omega 1987-es dala. A dalt évekkel ezelőtt szórakozásból vettem fel instrumentális formában, de a következő album felvétele közben felmerült az ötlet, hogy énekkel fejezzük be, így meg is tettük.” – mesélte Kátai Tamás, „Évekkel ezelőtt már megcsináltam szabadidős feladatként instrumentális formában, leginkább azért így, mert egyetlen énekes sem volt hajlandó elénekelni, akit ismertem. Az új lemez felvételei közben viszont kiderült, hogy Dudi szereti a dalt és akkor felvettük ezt is Vári Gabinál azon az alapon, hogy miért is ne? Az albumon ez nem lesz rajta, de a két lemez között pont jól jön.

Hexvessel Hexvessel
április 24.