Cave Bastard
Wrath of the Bastard (2021)

Az ünnepek elteltét követően itt az idő, hogy egy évre teljesen elfelejtsük a csapból és a rádiókból folyó negédes, karácsonyi ömlengéseket! Helyettük hallgassátok velem az USA-ban, pontosabban a Kalifornia állambeli San Diego-ban megalakult és a mai napig is ott alkotó Cave Bastard nevű zenekar tavaly november 12-én megjelent, régóta várt második nagylemezét, mely a Wrath Of The Bastard címet viseli. A stílus feltüntetésénél megjelölt sludge/death metal/hardcore jelvényeket bátran kiegészíthetjük az extrém és a progresszív jelzőkkel is. Ebből a néhány jellemzőből ki is találhatod, hogy egy igazán remek kiadvány látott napvilágot.

A zenekar 2014-es megalakulását követően egy demófelvétel (Demo, 2016), egy BLK OPS-szal közös split (2017), az első nagylemez (The Bleak Shall Devour the Earth, 2018), és a második albumot felvezető single (Chaos Unearthed, 2021) került eddig kiadásra.

Magának az anyagnak volt ideje teljesen testet ölteni, hiszen a dalokat még 2020 márciusában rögzítette az akkori felállás, mégpedig Troy Oftedal (basszusgitár), Steve Pearce (ének), Adolfo Acuna (gitár), Nick Padron (gitár), és Marlon Matthew (dob). A jelenlegi tagok között azonban két utóbbit már nem találhatjuk meg – a banda immár egy gitárossal áll fel, a dobokat pedig Sergio Carlos püföli. Ez a dalcsokor – a korábbi munkáktól teljesen eltérő módon – morbid, porrá zúzós tételek sorozatából áll, miközben az emberiség kiirtásával végződő gyötrelmekről mesél.

A zenekar az első kislemezdal, a Chaos Unearthed című dalról ekképpen nyilatkozik:

“A földkéreg alatt és belsejében egy erőszakos, kaotikus világ van, amely miután gáz és magma formájában a felszínre tör, pusztító következményekkel jár. A Chaos Unearthed egy történetet mesél el annak érdekében, hogy az egész világ megtapasztalhassa a káosz feltárulását egy olyan univerzumban, amelyben a Cave Bastard néven ismert gigászi lény uralkodik. Saját erejének táplálásához, minden szerves anyagot elnyelve, Discreation Kardját mélyen a bolygó kérgébe döfve az asztenoszférát a fenti világra szabadítja.” Egyébként magát a szörnyeteget és a kardot hivatott ábrázolni a szépséges borító is.

A hátborzongatóan időszerű Anti-Vaxxtermination mondanivalójáról pedig az alábbi információkat osztotta meg a zenekar:  “A dal még 2019 nyarán íródott – jóval azelőtt, hogy az első Covid-19-es eseteket jelentették volna. Az Anti-Vaxxtermination koncepcióját az úgynevezett “wellness” közösség ihlette, amely hírhedten oltásellenes és számos különböző betegségre és nyavalyára hirdet bizonytalan kezeléseket megalapozatlan állításokkal, gyakran a kígyóolaj-árusok profitszerzési szándékával. Az olyan jellegű betegségek száma, mint például a kanyaró – amelyet 2000-re gyakorlatilag felszámoltak az Egyesült Államokban – az elmúlt tizenöt évben drasztikusan megnőtt, ami miatt az Egyesült Államokba utazó külföldiek számára utazási figyelmeztetést adtak ki. Az a gondolat merült fel bennünk, hogy a halálos és súlyosan megnyomorító betegségek ellenőrizetlenül visszatérnek, és a népesség nagy részét kiirtják, miközben az emberiség szétszakad, ami az egzisztenciális fenyegetésekkel szembeni kiszolgáltatottságot eredményezi. Nem is tudván azt, hogy egy globális világjárvány van a küszöbön, sajnos ezen vakcinaellenes retorika terjedésének folytatását láttuk.”

A lemez szűk negyven percébe sűrítve a fenti stílusban előadott, egyedi látásmódban fogant tételek sorjáznak. Remek összhangban van a dalok mondanivalójával a hangszeres játék – rendkívül kidolgozott, agyszaggató riffek, precíz, feszes dobolás és a szövegeknek nyomatékot adó üvöltés/károgás jellemez minden számot. A rövid intro-t szám szerint nyolc méregerős, káoszba oltott metal szerzemény követi. Ezek közül kettő olyan, tudatos módon alkalmazott instrumentális tétel, melyek hagynak időt fellélegezni, elgondolkodni, és felkészülni az őket követő aprításra. Összességében úgy gondolom, senkit sem érhet csalódás, aki kikapcsolódásként a Cave Bastard aktuális lemezének végig hallgatását választja. Túl azon, hogy számos, különböző stílus rajongói találhatnak benne maguknak fogukra való ínyencséget, a Wrath of the Bastard egy igényes, különleges zenei csemege. Jó szórakozást, kellemes zenehallgatást!