Centinex – A ’80-as évek irányzatát hozzák új mini-lemezükön

Április 1-jén The Pestilence címmel fog megjelenni a svéd death metal veterán Centinex új 4+1 bonusz dalos mini-lemeze, amivel kapcsolatban Martin Shulman a banda lapítója, basszusgitárosa-dalszerzője az alábbiakat közölte:

Új mini-lemezünk, amit mi leginkább MLP-nek neveznénk, ahogy mindenki hívta ezt a formátumot a ’80-as években – bandánk jelenlegi irányzatát mutatja be a hallgatóknak, egyben pedig valami új kezdetét fémjelzi. Hatásainkat pillanatnyilag nagymértékben a régi thrash-szcéna (különösen a német) alapozza meg, de ugyanakkor ez a kiadvány némi tekintetben közelebb visz minket a múlthoz, a Centinex korai napjaihoz is. A teljes munkálatok úgy zajlottak, mint ahogy a múltban. Együtt volt az egész banda a stúdióban, és azt csináltuk, amit a leginkább élvezünk!

Produkció tekintetében tehát egyértelműen old-school, organikus hangzást kívántunk elérni, ami kontrasztban áll azzal, amit manapság máshol hallhattok. Az volt a célunk, hogy maga a lemezborító is a dicső napok stílusára hajazzon; arra az időszakra, amikor a dalok, a zeneiség határozta meg a minőséget, nem pedig a tökéletesre csiszolt produkció vagy a fényűző csomagolás. Ahogy azt fentebb is említettem, ez az MLP valami újat reprezentál, egy olyan irányzatot, amit a valószínűleg a jövőben is követni fogunk. Jelenleg tehát a múltban bolyongunk, és egyre mélyebbre ásunk a történelemben (pontosabban az extrém metal műfaj történelmében), ami – véleményünk szerint – jóval fényesebb, mint amilyen a jövő lesz.

Az alábbiakban máris itt van Armageddon daluk videója.

Centinex The Pestilence

(Agonia Records)

1. Armageddon
2. Evil Is Evil
3. Tremble In Fear
4. Torture
5. Afraid Of The Light (CD bonus track)

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.