Chat Pile
God's Country

(Szerzői kiadás • 2022)
boymester
2023. január 26.
1
Pontszám
10

Ahogy nemrég a Kraane esetében megjegyeztem, akár az új év feléig kihúzhatnám olyan 2022-es lemezekkel, amiket betáraztam magamnak meghallgatásra, de egyszerűen nem jutott rá idő, vagy valahogy nem adtam meg neki a kellő figyelmet, megfelelő hozzáállást. Ez utóbbi jellemző talán a Chat Pile nevű formáció bemutatkozó lemezére is, ami rengeteg fejtörést okozott nekem. Még azt sem tudtam igazán eldönteni, hogy ez kell-e nekem egyáltalán, mert annyira egyedi cuccról beszélhetünk. Már most megjegyzem, ne tévesszen meg senkit a kacifántos logó, nem black metallal van dolgunk, sem a God’s Country cím, mivel a csapat semmilyen szektát nem kíván eladni nekünk. Az alapokat leginkább a stoner/sludge metal irányából kapjuk meg, de ténylegesen ennél sokkal több kerül terítékre. Akad itt őrült hc, noise és avant-garde rock, death metal, doom, sőt némi nu metalos ráhatás (a műfaj gyökereinek gyökereiből maximum), mindez erőteljesen a ’90-es évek undergroundjának megidézésével. Személy szerint az „elcseszett hulladékgazdálkodási metalt”, „antikapitalista metalt” vagy a „tüdőrák metalt” tudnám elképzelni ideális meghatározásnak. Az oklahomai alakulatnak ugyanis célja, küldetése van: felhívni a figyelmet a közelükben található Picher nevű szellemvárosra, ahol a második világháború alatt embertelen mennyiségben termelték ki a különböző vegyi anyagokat – legfőképp ólmot – a háborús gépezet feneketlen gyomrának megtöltése céljából. Ez a korgó pocak idővel nemcsak vegyszereket zabált, de felfalta az ottani munkások húsát, hozzátartozóik, barátaik lelkét. Miután ezek eltűntek, a megemésztett mérgeket szépen kiürítette a környezetbe, hogy azok beszivároghassanak a talajba és mindenbe, ami még kapcsolatba kerül vele. Az emberi életben nem mérhető időtartam alatt visszaforduló szennyezés egyik leglátványosabb megnyilvánulásai az itt található élettelenné vált „halmok”, melyek minden centimétere tobzódik a toxikus anyagokban. Ezeket hívják Chat Pilesnek.

A csapat célja világos: zenébe ültetni a maró valóságot, a derékba tört álmokat, a szellemvárost, a kilátástalanságot és fájdalmat, ami teljes mértékben szembe megy az úgynevezett „amerikai álommal”. Ugyanakkor ízig-vérig amerikai albummal van dolgunk, de szegény Johnnyt most nem díszes egyenruhában vagy kaszinóban láthatjuk csinos lányok társaságában. Sokkal inkább koszos ruhában, nekidőlve egy ezer éves Ford terepjárónak, ami reggelire zabálja meg akármelyik magyar benzinkutat. Koszos cowboy öltözet, kezében sodort cigi, amibe óvatosakat szippant, mivel épp azt ecseteli, hogy jó ideje vért köp és a doki sem kecsegteti sok jóval, de hát megcselekedte, amit megkövetelt a haza… Kívülről kemény, belülről éppúgy emészti a nyomorúság, mint a szervezetében keringő számtalan borzalom.

Ha már ez is megfekszi az ember gyomrát, akkor érdemes tovább lapozni, mivel ahogy a zenében, így a témákban sem ragadunk le egyetlen helyszínen. A Chat Pile szépen felkutatta a kezdetben nagy port kavart, majd szépen eltüntetett, elsikkasztott üzemi baleseteket, haszonszerzés céljából elkövetett bűnöket, hogy azok áldozatainak szemszögéből mutassa be nekünk a világot, amiben élünk. Ennek szellemében Raygun Busch (nagy eséllyel művésznév), folyamatosan változtatja a hangszíneit, elképzeléseit a vokál terén. Persze hagyományos énekről sem beszélhetünk, ha már itt tartunk. A szinte mindig súlyos dob, a hol akusztikus, hol pusztítóan mély gitár és a fő vezérfonalként működő dobhártyaszaggató basszus mellé nagyrészt lemondó hangvételű történetmesélést, kétségbeesett ordítást és hörgést szolgáltat. Mindezt olyan átéléssel, hogy már a nyitó Slaughterhouse négy perce alatt meggyőzött arról, hogy brutálisa erős lemezzel van dolgom. Őrület, káosz, elmebaj, totális skizofrénia a fő eszköztára. A dalok többsége egyébként középtempóban mozog, folyamatosan feszültségben tart, de mégis teret ad mindennek. Rengeteg csúcspontot, megsemmisülést és belenyugvást élhetünk át együtt a hipnotikus andalgások és a minden korlátot ledöntő robajok igencsak hatásos táncával.

A tétel egyébként a húsfeldolgozó üzemek szörnyűségeit mutatja be nekünk, de akad benne utalás egy 2014-es, élelmiszerfeldolgozó üzemben elkövetett gyilkosságra, mely során egy korábban kirúgott alkalmazott levágta az őt rágalmazó kolléganője fejét, egy másikat pedig súlyosan megsebesített. Foglalkoznak a hajléktalanná válással, a szemetesből evéssel (Why), családon belüli erőszakkal és gyilkossággal (Pamela). Ez utóbbi az aktuális kedvencem a korongról, mert valami félelmetesen precíz módon vezet végig minket a bűn gondolatának megjelenésétől egészen annak kivitelezéséig. A drogos impressziókkal telepakolt Wicked Puppet Dance valamivel még agresszívebb oldalát mutatja meg a zenekarnak, majd rögtön utána érkezik a következő csúcspont, az Anywhere.

Természetesen az amerikai fegyvertartás kerül előtérbe az ismét hatásos fokozatosság mellett, ráadásul Busch valódi éneklést is bemutat nekünk, finoman fogalmazva kurva nagy feelinget adva az egész dalnak a Nirvana szellemének tudatos megidézésével. A Tropical Beaches, Inc.-ben egy ritka fajjal találkozhatunk: egy öntudatra ébredő üzletemberrel, aki rájön, mennyi szart követett el életében, az őrjöngő The Mask pedig a másik oldalra vezet, egy rablás közepén találjuk magunkat. A lassan elmormolt, egyetlen, szívverésre hasonlító dob által kísért I Don’t Care If I Burn elharapott szavakkal, visszafojtott dühvel kelt valódi félelmet, ami után már csak a záró grimace_smoking_weed.jpeg című monolit teríti ki elénk a kapitalista társadalom szemetesének gyomorforgató tartalmát egy LSD trip kíséretében, melynek végállomása csakis egy eldugott szanatórium lehet középkori módszerekkel.

Hallgassátok, mert megéri. A csapat művészi szintre emelte a „szembe köpöm magam a tükörben” életérzést, a jelenkorból való teljes kiábrándultságot. Nagyon egységes, teljes anyagról van szó, aminek a dalai talán egy idő után összefolyhatnak, de ez az állandóan jelen lévő feszültségnek tudható be.

Chat Pile – God’s Country (2022) (1 komment)

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.