Children of Bodom/Bodom After Midnight – Elhunyt Alexi Laiho

A Children of Bodom nemrég osztotta meg a rossz hírt, miszerint 41 éves korában elhunyt a banda alapító gitárosa, volt frontembere/énekese Alexi Laiho. Alexi-t Helsinkiben található otthonában érte a halál, akinek az utóbbi években egészségügyi problémái voltak.

Alexi 2019 decemberében lépett fel utoljára a Children of Bodommal, mely koncert után elhagyta a zenekart és új bandát alapított Bodom After Midnight néven, amivel felvettek már 3 új számot és egy klipet is készítettek, valamint 2021-ben tervezték kiadni az első nagylemezüket is a Napalm Records-nál. A zenészt továbbá olyan zenekarokból is ismerhetjük, mint a Sinergy, Warmen, Kyllähullut, vagy a The Local Band.

Össze vagyunk törve a drága barátunk és zenésztársunk váratlan halála miatt és nem tudjuk szavakba önteni azt a szomorúságot, sokkot, amit most érzünk.” – nyilatkozta Daniel Freyberg, Mitja Toivonen, és Waltteri Väyrynen, akikkel Alexi létrehozta a Bodom After Midnight csapatot.

Laiho az utóbbi években a családi életét remekül összhangba tudta hozni a turnézással. Szeretett/szerető mostohaapa, nagybácsi és keresztapa is volt, nagyon közeli kapcsolatot ápolt a nővérével, szüleivel és a nővére lányával. A nővére az alábbi gondolatokat osztotta meg:

Mindnyájan teljesen össze vagyunk törve. Kérünk mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a család magánéletét ebben a rendkívül szomorú helyzetben. Alexi temetése zártkörű lesz.

A felesége is megszólalt: „Alexi volt a legodaadóbb, legcsodálatosabb férj és apa. A szívünk örökre összetört”Kelli Wright-Laiho.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.