Jamie Christ a nemzetközi színtéren egyre jobban elismert tetoválóművész, dizájner és nem utolsó sorban a Sectioned énekese. Christwvrks néven pedig nem régiben indította szóló cuccát, aminek a Messiah Complex a második albuma.
Ha abból indulunk ki, hogy a Sectioned sem a könnyen fogyasztható muzsikák közé tartozik. Hiszen azon zenekarok sorát erősíti, akiknek egyetlen céljuk az ember arcul csapása. A hangzásuk csak is arról szól, hogy minél brutálisabb, minél keményebb legyen és ezért fel is képesek áldozni sok mindent. Nos, a Christwvorks is hasonló, de valahogy mégis más. Jamie elmondása szerint, ez egy folyton változó és vonagló művészi forma ami az extrém zenékben a gyötrelemben és romlottságban gyökerezik. Ez egy sajátos, kísérleti noise, grindccore, industrial, black metal és drone elemeket tartalmazó egyveleg. Amiben vannak érdekes kompozíciók és számomra nem működő dolgok is egyaránt.
A Three Daggers I Have For You egy tipikus kezdő dal, zúgás, morajlás különböző bevágott szövegek, majd szépen lassan kúszik be a billentyű mint egy horror film szörnye. Aztán elkap a dob, a csilingelés és a káosz, megrángat, fel fal és kiköp és ez még csak az első dal volt. A Chaos in My Head az erőteljes és erőszakos dobra épít nem is beszélve a hisztérikus énekről. Itt jön be nekem az első probléma, a hangzás. Rengeteg minden szól egyszerre és sokszor szinte leugranak egymásról a hangok, effektek, zajok, de még így is elég nehézkes kihallani mindent ami ott van. Pedig sokszori hallgatás után mondhatom azt, hogy vannak itt érdekességek dögivel, csak éppen sokszor elvesznek a hangzásban. A bevágott hangok sokszor azt az érzést keltik mintha egy letűnt világ beragadt híradó részletei lennének. Egy steril világban, amiben nem maradt semmi csak a bánat és a halál. A Dragged Back To Life-ban nagyon ügyesen használja a zajokat, dallamosan morajlik az egész szám. A Fuck My Life-ban már egy gitárra hasonlító valamit is hallhatunk, ütvefúró dob, üvöltözés, recsegés ropogás és szintetizátor a háttérben, totális káosz, ami mégis ahogy haladunk előre egyre megkomponáltabbnak tűnik. A Black Swan-ban éles váltás a tiszta női ének, egyfajta fellélegzésként szolgál, ami a kihalt világban visszhangzik. A tempó és a zajok is vissza lettek valamennyire fogva, persze csak amíg újra el nem szabadul a pokol. Ahogy haladunk a lemez vége felé, úgy lesz egyre több váltás, egyre több elektronika. Dubstepes ütemek váltják a hangulatos, sötét témákat, zongora és süvítő zajok kakofoniája. Ez az amit nem igazán lehet elvitatni tőle, ez a reménytelen, fájdalommal teli szürreálisan horrorisztikus hangulatvilág, ami képes teljesen a mélybe rántani. Nem is baj, hogy csak 38 perc, mert így pont a csúcspont tetején abba hagyva éri el a legtöbb hatást.
Nehéz hallgatni való, ami nem is tökéletes, kísérleti jellege néha vissza üt és nem működik, amit Jamie szeretne. A hangzáson is lehetne mit javítani, de ez az egyedi istentelen hangulat, magával tudja ragadni az embert, minden hibája ellenére, nekem is vissza-vissza tér a lejátszómba egy-egy hallgatásra. Talán tízből egy valakinek tetszeni fog, de elég harcedzettnek kell lenni hozzá.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
