Őszintén belegondoltam, hogy a borítón látható jelenet vajon milyen szagot áraszthat magából. Lehet, hogy szerencsémre de ez örök rejtély fog maradni, mivel a szagos borítót még nem találták fel. Annyi bizonyos, hogy a Church Of Disgust legalább olyan, a tapétákat a falról lerohasztó bűzzel teli death metal-t játszik mint amilyet az adott jelenetben elképzelünk. Texas állam büszkeségei 2010-ben alakultak meg, San Marcos városában. elmondhatjuk, hogy a régi sulis death metal újraszületésénél ők ott voltak. Személy szerint imádom ezt a hangzást, még ha most már tényleg jobban kell szelektálni a kiadványok között mint 5-10 évvel ezelőtt. A demok és splitek mellett eddig két album szerepelt önéletrajzukban. 2016-os Veneration Of Filth nevezetű albumuk különösen dögös volt, meleg szívvel ajánlom minden mániákusnak. Idén ezt a két albumot megtámogatják egy harmadikkal ami a Weakest Is The Flesh nevet kapta. Már jó pár éve rajongója vagyok a Church Of Disgust-nak, így elvárásokkal ültem le a Weakest Is The Flesh bűzölgő krematóriuma elé.
A felállás ugyanaz, mint az előző lemeznél, így elmondható, hogy nem egy átjáróházról van szó. A jófajta riffekért továbbra is Dustin James és Joshua Bokemeyer a felelősek. Az Arrogant Death kezdi meg a pofonosztást, mégpedig egész hatásosan. A dalszerzés mindig is a banda erőssége volt, itt sem okoztak csalódást, alig telik el 2 perc a dalból, máris kaptunk egy fél lemeznyi vagány riffet. Dustin James nem csupán a ritmus gitárért fele, de ő a vokalista is, közepesen mély hörgése nem mondható különlegesnek de ez a zene nem is kívánja meg ezt. Mindezek ellenére az én szememben ő a gyenge láncszem a csapatban, kicsit egysíkúak a hörgései. Dwane Allen dobolása hozza a kötelezőt, nem fog oktopusz módjára végigmenni a szetten de ahogy már írtam Dustin vokáljánál erre nincs is szükség. Tempóváltásokat, sötétségükben fülbemászó lelassulásokat kapunk ebben a nyitó darabban. A régi hősök közül az Autopsy mindenképp eszünkbe juthat róluk de természetesen ennél ők jóval többek.
A Horrific Anathema ott folytatja ahol a banda abbahagyta, buldózer szerűen megy végig rajtunk a Church Of Disgust, mi pedig élvezzük ahogy ripityára törik a testünk. Itt nagyobb szerepet kap Travis Andrews basszusa, még néhány kiállásra is futja ebben a számban. Ez tipikusan az a csapat akik egymagukban voltaképp nem nyújtanak semmi extrát de ha együtt vannak akkor tiszteletet parancsoló halál fémet tudnak rittyenteni. Jópofa szóló is megszínesíti a dolgot, Joshua Bokemeyer rendesen megríkatja a gitárt. That Which Dwells in the Gloom címéből ítélve valami jó kis doom-os szerzeményt vártam a Church Of Disgust-tól, azonban ennél jóval színesebb az összkép. Középtempós menetelésektől kezdve a blast beates daráláson át a doom-os csonttörésekig kapunk itt mindent ami szem szájnak ingere. Maga a lemez hangzása tökéletes, mindent tisztán hallani mégsem élettelenül steril a dolog.
A Seemingly Unnatural Infestations olyan doom-os riffel rúgja le a májunkat, hogy azt kénytelen voltam párszor visszapörgetni és egy gyorsabb menetelés után még vissza is hozzák csak az én kedvemért. Na ezért szeretem annyira ezt a bandát, olyan vaddisznó témákat tudnak előhúzni a kalapból amilyet nagyon kevés banda tud. Mindezt úgy, hogy még emlékezni is fogunk rá a nap hátralevő részében, de könnyen megeshet, hogy még egy hétig is. A hangulatot pedig egy penészes kripta tudná talán a leginkább leírni, gusztustalan és mégis érdekel, hogy mi vagy ki lakozik a mélyén. Megeshet, hogy csak az én elbaszott agyamban él ez a kép de nekem mindig ez jut róluk eszembe, egyszerre érdekes és visszataszító amit csinálnak és én pont ezért szeretem ezt a brigádot. Szünetet egy másfél perces ambient átkötés képében kapunk, igazából feleslegesnek is mondható, nem különösebben hangulatos.
Az At the Pillar of Souls a legrövidebb rendes dal a lemezről, ennek megfelelően a tempó is jócskán megszalad. Itt már nekifutásból fogják a tüdőnket kitépni a torkunkon át, nincs kegyelem csak hentelés. A Humiliated Remains túl sok újat már nem fog mutatni nekünk, ha eddig tetszett a menet akkor már nyert ügyünk van, semmi váratlant nem fogunk kapni az album hátralevő részében. Nincsenek fifikásan prog-os megoldások, sem tiszta női énekhang és még csak gregorián kórusok sem fognak áriázni. A Church Of Disgust ízig-vérig régi sulis death metal-t játszik, azoknak akik imádják az egyszerű és primitív zenét és ebben nincs semmi sértő szándék. Megvan a helye és az ideje a modern és úttörő lemezeknek is de azért túlnyomó többségben én is ezen a koszton élek. Negédes melódiáknak és felvizezésnek a nyomát sem találni, a rádióbarát death metal itt szitokszó. Eleve az extrém műfajok sajátossága, hogy nem lehet túl sokat lágyítani a hangzásukon mivel így útközben elvesztik a lényegüket. Számtalan példa akad ilyenre de arról meg is volt a rajongók túlnyomó többségének a véleménye amit én is osztok.
Kicsit el is sikerült kalandoznom a fő témát szolgáltató Weakest Is The Flesh albumtól, így vissza is térnék rá. Nem árulnak zsákbamacskát a Church Of Disgust-nál, akinek ez a műfaj a mindennapi eledele azok imádni fogják amit a fiúk összehoztak a Weakest Is The Flesh-en. Emlékezetes témák, dinamikus dalok garmadája és energia jellemzi az új lemezüket. Tiszteletüket teszik a régi nagyok előtt ugyanakkor nem feledkeznek meg arról, hogy az egyéni stílusukat is belevigyék a dalokba. Klónbandáról itt szó sincsen, ezt most bebizonyították a számomra. Ott van az előző Veneration Of Filth mellett minden tekintetben az új lemez is, számomra nem okoztak csalódást, azt hozták amire vágytam. A Weakest Is The Flesh május 27-én fog megjelenni a Hells Headbangers Records gondozásában.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
