Church of the Cosmic Skull
There Is No Time (2022)

Egy röpke három éves szünetet követően rukkolt elő negyedik nagylemezével Nottingham fehér ruhás és szivárványos dizájnos pszichedelikus / progresszív rock / “hamis” gospel bandája, a Church of the Cosmic Skull. A There Is No Time-ban kisebb-nagyobb változtatások révén változtattak az eddigi “slágerírós” formulájukon, aminek következtében egy kevésbé riffelős és lassabban kibontakozó alkotás született.

A Church of the Cosmic Skull-t az elmúlt évek egyik legkellemesebb felfedezettjei közé sorolnám, legfőképp az erősen retro, ‘70-es ‘80-as évek hangzásvilágát visszahozó és fülbemászó pszichedelikus rock slágereik miatt. (Például az “Evil In Your Eye” vagy a “Cold Sweat” című számaik YouTube-on is több milliós nézettséggel büszkélkedhetnek.) Jó ízléssel elegyítették a progresszív rock játékos természetét, a pszichedelia által hordozott misztikummal és “színes” hangzással, azonban ebben a műfajban a jó énekhang sem egy utolsó tényező – Brother Bill (Bill Fisher) blues-os és kissé doom-os éneke tökéletesen illik az erősen gospeles ihletésű (döntően női) kórusokhoz. Ez a formula az első két lemezen kiválóan működött, azonban az Everybody’s Going to Die talán kicsit megtörte a lendületüket, kicsit elnagyoltnak és csak félig befejezettnek érződvén, de mindenképp sokkal kevesebb emlékezetes pillanatot tartalmazott. A There Is No Time-tól a korábbi jó formájukhoz való visszatérést reméltem, azonban sajnos ez csak részben teljesült.

Tekintsük át a lemez kevésbé előnyös oldalát először! A There is No Time legszembetűnőbb sajátossága, miszerint az előző lemezükhöz hasonlóan (Everybody’s Going to Die) ez a lemez sem nagyon vonultat fel bombasztikus és igazán fülbemászó nagy sláger-potenciállal bíró számokat. Ezen túlmenően az album gyengesége a lemez középső része, ugyanis az itt tanyázó számok kifejezetten érdektelennek és unalmasnak érződnek. Mind a ”One More Step” és a két ”Valleys and Hills” számok hamar üresnek és fölöslegesen hosszúnak érződnek, kicsit mintha nem is igazán lennének teljesen megírva.

Mindezek ellenére nem mondanám, hogy egy rossz lemezzel lenne dolgunk. Két kifejezetten jó szám, a ”Seven Rays of Colour” és a ”Pleading With the Cosmic Mother” nyitja az albumot, amik korábbi alkotásaikhoz hasonlóan játékos progresszív/pszichedelikus dallamokra és fülbemászó énekre hagyatkozva jó eséllyel az újrajátszás gomb lenyomására ösztökéli a hallgatóságot. Hasonló késztetésre adhat okot a banda talán eddigi legkomplexebb száma, a ”Now’s the Time”. A progresszív rock legnagyobbjaihoz hasonlóan itt izgalmas szerkezetbe öltött dallamok és izgalmas tempóváltások hallhatók mind a hangszeres, mind az ének fronton egyaránt. Az album legjobb szerzeményének azonban a következő tételt nevezném meg. Tömören az itt hallottakat leginkább úgy tudnám jellemezni, mintha egy ABBA számot gyúrtak volna össze egy korai Ghost albummal, eképpen született meg a sejtelmes és baljós atmoszférájú ”Last Words of a Dying God”. Ezen felül, ez volt az a szám végre egy kicsit több torzítást kapott a gitár – az ilyen részekből mindenképp többre számítottam volna az albumon, ugyanis szerintem nagyon jól áll nekik ez a “keményebb” stílus. Ezt igazolja a banda énekes-gitáros-dalszerőjének, Bill Fisher-nek 2020-as szólólemeze (Mass Hypnosis and the Dark Triad), amiben a jó riffekből igazán nem volt hiány! Talán legközelebb…

Mint minden Church of the Cosmic Skull lemez, a There Is No Time is egy könnyen hallgatható és szórakoztató alkotás. Talán nem ez a leginspiráltabb alkotásuk, de itt is bőven találunk izgalmas és élvezetes számokat, amik elsősorban ‘80-as évek szerelmesei számára nyújthatnak örömteli pillanatokat.

Explosions Tour
szeptember 30.
VR Sex
szeptember 30.