Alan Moore & Eddie Campbell – A pokolból

 „Most az emberi elme legsötétebb, legeldugottabb sarkában járunk, a tudatalatti alvilágban. Egy ragyogó veremben, ahol az ember önmagával találkozik…
A pokolban, Netley.
A pokolban vagyunk.”

Sokan manapság is úgy gondolják, hogy a képregények gyerekeknek valók.
Pedig nem!
Persze akadnak kimondottan nekik szólók is, de a többségük kortól függetlenül élvezhető.
Viszont vannak, amik kifejezetten felnőtteknek szólnak.
És most nem az erotikus/pornográf képregényekre gondolok.

Alan Moore

Hanem pl. a nemrég, magyar nyelven először megjelent A pokolból című klasszikusra.
Alan Moore író több képregénye is kiérdemelte a “klasszikus” jelzőt, elég csak a Watchmen-re, vagy a V, mint Vérbosszúra gondolni.
Az utóbbi tavaly év végén jelent meg első ízben magyar nyelven, a Watchmen, úgy 15 éve már kijött puhafedeles, három részes kiadásban, az azóta sajnos földbe állt Cartaphilus kiadó gondozásában, viszont nemrég az is kapott egy kemény táblás, egykötetes díszkiadást.
E két képregény hazánk legismertebb, leginvenciózusabb kiadója, a Fumax égisze alatt jelent meg, ezért kicsit csodálkoztam is rajta, hogy A pokolból nem náluk jött ki.
Igaz a magyar nyelvű képregénykiadás másik fellegvára, a Vad Virágok Könyvműhely vállalta Alan Moore és Eddie Campbell alapművének gondozását, kiadását, akik nevéhez pl. a teljes Hellboy sorozat nagyméretű puhafedeles, illetve keménykötésű, limitált omnibusz kiadása köthető.
A From Hell eredetileg 1989 és 1996 között jelent meg folytatásokban külföldön, majd 1999-ben kapott összkiadást.
10 évre rá pedig itt a magyar változat!
Egy 576 oldalas, 1,5-2 kilós, fekete-fehér képregény klasszikus.
Amiből 2001-ben készült egy azonos című, szintén jófajta film, Johnny Depp főszereplésével.

A maga nemében az is kiváló, de természetesen több dologban is eltér az alapanyagtól és rendesen le van egyszerűsítve.
A történet az 1880-as évek második felének Londonjában játszódik, a máig megoldatlan Hasfelmetsző Jack gyilkosságok idején.
Ennek a témának komoly irodalma van, amit Alan Moore alaposan át is tanulmányozott és a gyilkosságok indítéka gyanánt egy olyan összeesküvés elméletet követhetünk A pokolból szuggesztív, fekete-fehér lapjain, amit sok “ripperológus” (ez egy létező kifejezés!) valószínűnek tart.
Ha hiszitek, ha nem, a képregény végén található egy majd’ 50 oldalas, 3 hasábos, leginkább enciklopédiás szócikkekre hajazó függelék, aminek az elolvasása majdnem annyi ideig tart, mint az 500 oldalas képregényé…
Háttérinfókkal, irodalmi hivatkozásokkal, magyarázatokkal, stb.
Durva!
Ennyit arról, hogy a képregények csak gyerekeknek valók! 😀

Természetesen nem szeretnék spoilerezni, ezért a cselekményről csak annyit, hogy egy Abberline nevű nyomozó próbálja kideríteni, hogy miért hajt végre valaki rituális, “darabolós” gyilkosságokat London Whitechapel negyedének örömlányai körében.
Mivel máig nem tudni, hogy ki volt Hasfelmetsző Jack és mik voltak az indítékai, így a nyomozása nem járt sikerrel.
Vagy mégis?
A képregény egy lehetséges, sokak által vélelmezett lehetőséget bont ki 500 oldalon keresztül. Egyszerre krimi, kor-és kórkép, illetve vizuális csemege!
De határozottan 18+-os kiadványról beszélhetünk!
Egyrészt, mivel a Hasfelmetsző valóban prostikat zsigerelt ki, így akadnak a hölgyek mindennapjait bemutató, kifejezetten pornográf jelenetek is, másrészt az utolsó áldozat “hentelése” egy teljes, kb. 35 oldalas fejezetet tesz ki.
Még szerencse, hogy fekete-fehérek a rajzok!
Így is brutálisak a képek, de színesben még keményebbek lennének.
De a vizuális erőszaknál még hatásosabb, ahogy betekinthetünk egy kegyetlen, tébolyult, de amúgy roppant művelt elme működésébe.

Sötét, komor, nyomasztó olvasmány A pokolból, ami tabunak számító témákat is pedzeget és társadalomkritika, korrajz legalább annyira hangsúlyosan jelenik meg benne, mint a bűnügyi szál.

Pozitív, makulátlan karakterektől mentes fikció ez, egy, az új évszázad felé tartó metropolisz sötét oldalának bemutatása.
Ahol senki sem ártatlan.
Sőt, talán még a prostik a legkevésbé bűnösök.
Hisz ők csak próbálták valahogy előteremteni a betevőre valót London szegénynegyedében…

Vélemény, hozzászólás?

Alan Moore & Eddie Campbell – A pokolból: 4 komment

  • oldboy oldboy szerint:

    [quote=Eroen:57669n36]

    Én anno, mikor el döntöttem, hogy képregény olvasással fogok angolt tanulni, megvettem a Vendettát és a Hellbrazer első kötetét. Hát ritka rossz választás volt 😀 League of the Extraordinary Gentlemen meg volt már? Mert ha nem erősen ajánlom azt is.
    [/quote:57669n36]

    Azt még nem olvastam, de mivel az első kötet már megjelent a Fumax-nál, aztán majd jönni fog a többi is, gyanítom előbb-utóbb pótolni fogom a hiányosságomat! 😉

  • eroen eroen szerint:

    [quote=oldboy:495t4xf8]

    Számomra is nehezebb olvasnivaló volt a [i:495t4xf8]Watchmen[/i:495t4xf8]-hez, a [i:495t4xf8]V[/i:495t4xf8]-hez, vagy épp a [i:495t4xf8]Mocsárlény[/i:495t4xf8]hez képest.

    Én még csak képregényeket olvastam tőle, szóval fogalmam sincs, hogy milyen lehet egy-egy fantasy regénye, de vannak azért sejtéseim.

    Elég csak ránézni a fószerre és látszik, hogy nem egy átlagos elme… (hrhr)

    Egyébként köszi! 😉 m/
    [/quote:495t4xf8]

    Én anno, mikor el döntöttem, hogy képregény olvasással fogok angolt tanulni, megvettem a Vendettát és a Hellbrazer első kötetét. Hát ritka rossz választás volt 😀 League of the Extraordinary Gentlemen meg volt már? Mert ha nem erősen ajánlom azt is.

  • oldboy oldboy szerint:

    [quote=Eroen:57669n36]
    Pár órája fejeztem be. Tömény olvasmány, Moore-tól eddig a legnehezebb amit olvastam. El se tudom képzelni, hogy egy Jerusalem milyen lehet 😀 Egyébként szuper írás 🙂
    [/quote:57669n36]

    Számomra is nehezebb olvasnivaló volt a [i:57669n36]Watchmen[/i:57669n36]-hez, a [i:57669n36]V[/i:57669n36]-hez, vagy épp a [i:57669n36]Mocsárlény[/i:57669n36]hez képest.

    Én még csak képregényeket olvastam tőle, szóval fogalmam sincs, hogy milyen lehet egy-egy fantasy regénye, de vannak azért sejtéseim.

    Elég csak ránézni a fószerre és látszik, hogy nem egy átlagos elme… (hrhr)

    Egyébként köszi! 😉 m/

  • eroen eroen szerint:

    Pár órája fejeztem be. Tömény olvasmány, Moore-tól eddig a legnehezebb amit olvastam. El se tudom képzelni, hogy egy Jerusalem milyen lehet 😀 Egyébként szuper írás 🙂

október 18.,
október 19.,