Steven Tyler – David Dalton – Nem zavar a zaj a fejemben?

Steven Tyler nemrég lett 65 éves. Az Aerosmith is velünk van már úgy negyvenvalahány éve (egész pontosan 43). A Cartaphilus Könyvkiadónál néhány hónapja megjelent önéletrajzi műve ezért mondhatni aktuális. S, hogy ki ne hagyjam, mostanában jelent meg a banda friss albuma is.
A könyv igazi önéletrajz, hisz egészen az olasz származású Tyler (eredetileg Steven Victor Tallarico) gyerekkoránál kezdi, s megtudjuk, hogy liberális családba született, ahol a zene már hamar elkapta. Édesanyja igazi hippi, apja képzett zongorista volt. Családjával hamar megtapasztalta a szórakoztatóipart, hiszen a családi zenekar tagjaként már hamar fellépett a családi üdülőben a Throw-Ricoban.

Innen a fiatal Steven – akit manapság valószínűleg hiperaktívnak bélyegeznének – útja egyenesen vezetett a rockszínpadokra, mivel kreativitása és tehetsége versek, dalszövegek írásában és komponálásban is megmutatkozott.

Kicsit sarkítva a Rolling Stones volt a legfőbb mozgatórugó a ma ismert előadó felé, hisz a JaggerTyler hasonlóság szembetűnő, s ezt Steven ki is használta (a koncertekre belógástól a lányokkal ismerkedésig). Ahogy arról ír is.

Az Aerosmith sztori adja természetesen a könyv legnagyobb részét. Megismerjük a kezdeteket, amikor megismerkedtek Joe Perryvel, kialakult a zenekar, megszülettek az első nóták, majd lezajlottak az első fellépések. A helyi „hírnév” persze kevés volt, s az egész csapat együtt költözött Bostonba. A közösen bérelt lakásban töltött időről, a kezdeti örömteli közös dalszerzésektől (az egyes dalokra talán nagyobb figyelem irányul, mint amire szerintem szükség van) a szétköltözésig.
Nem elhanyagolható részlet az sem, ahogyan a színpadi megjelenésük kialakulásáról ír. Ebben is jelentős szerepe volt a frontembernek.

Így vall az Aerosmith-ről:
„Volt egy űr a pattanásos tinédzserek világában, és mi elszántuk magunkat arra, hogy ezt betöltsük. Seggrázós hard rockot játszottunk, mocskos szövegekkel – mi voltunk a legmenőbbek… Én pedig a régi rocksztár-kézikönyv szerint éltem: mértéktelenül.”
A ’70-es éveket végig turnézták, csak a lemezfelvételek idejére álltak le.


A könyv bővelkedik sztorikban (Tyler szemszögéből nyilván), van itt történet a bandák közti vetélkedésről, amikor a Queen nem volt hajlandó az Aerosmith előtt fellépni. Vagy amikor a Bachman Turner Overdrive roadjai megbabrálták a csapat háttérvásznát koncert előtt.
Az egyik legdurvább pedig talán az, amikor már a saját személyzetük is a csapat ellen fordult (konkrétan kiderült, hogy a zenekarnak bekészített párizsival előbb kitörölték a seggüket. :P).

Sokat olvashatunk a csapaton belüli ellentétekről is, amit az illegális szerek nagymértékű fogyasztása (nem volt véletlen, hogy a Steven Tyler, Joe Perry párost úgy emlegették, hogy a „toxikus ikrek”) csak tovább bonyolított.
Tylert néhányszor kirúgták a csapatból, párszor elvonóra küldték. Ez, tekintve, hogy a többiek is hasonló mértékben voltak rajta bizonyos cuccokon nem volt sem bölcs döntés (főképp, amikor Steven kontra zenekar, management találkozón történt mindez dilidoki vezetésével), sem korrekt húzás szerintem. Főleg úgy nem, hogy közben időnként maguk a zenésztársak, banda körül tevékenykedők (a zenekar alkalmazásában állók) voltak a beszállítók.


Megtudhatunk részleteket a nőügyekről, de a családjáról is. Itt se volt minden zökkenőmentes. Három feleség (ha jól számoltam), 4 gyerek. Az figyelemre méltó, hogy a leghíresebb csemetéjének, a filmsztár Livnek (Armageddon, Gyűrűk Ura, hogy csak néhányat említsek) sem szentel nagyobb figyelmet, mint a többieknek.

http://www.youtube.com/watch?v=8v626CMvM5Q&


Ez a könyv tehát elsősorban Tyler szemszögéből mutatja be az Aerosmith sztorit, azonban a Cartaphilus Könyvkiadónál a „Legendák élve vagy halva” sorozatban korábban már megjelent a zenekar történetét bemutató Walk This Way – Aerosmith c. kötet Stephen Davis tollából. Valószínűleg azt is elolvasva lesz kerek a zenekari történet.
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.