Tiszta szívvel

 Till Attila Tamás, alias Tilla neve gondolom legtöbbünk számára ismerősen cseng. 10 emberből 9 valószínűleg a Megasztár műsorvezetőjeként aposztrofálná, ha megkérdeznék, hogy mi jut eszébe először Tilláról. Nyilván az országos ismertséget az a tehetségkutató hozta meg számára, de senki se higgye, hogy Attila a semmiből bukkanva került képernyőre egy főműsoridős „énekverseny” házigazdájaként. Már évek óta benne volt az iparban, leginkább kulturális műsorok szerkesztő/műsorvezetőjeként tevékenykedett. Munkáját több rangos díjjal jutalmazták. Aztán úgy döntött, hogy az általa készített kisfilmek után kipróbálja magát egy egész estés mozi direktoraként. Úgyhogy 2008-ban megrendezte a Pánik című filmet, melynek forgatókönyvét is ő jegyzi egy személyben. Szerintem ígéretes alkotás, ami még magán hordozza egy elsőfilmes készítő gyermekbetegségeit. Később egy újabb rövidfilm került ki Tilla kezei alól, de mellette már dolgozott második nagyjátékfilmjén. És íme, a Tiszta szívvel múlt héten debütált a hazai mozikban. Stílusát tekintve gengszterfilm/akció-vígjáték. De a szereplői miatt semmiképp sem mondható átlagosnak. Tinédzser koromban nagy sikerrel futott a BMX-banditák. Na, a Tiszta szívvel főhősei lehetnének „Kerekesszékes gyilkosok”. Egyébként ezzel összhangban van az angol cím, ami egy frappáns szójátékkal élve Kills on Wheels. Remélem lesz létjogosultsága a világnyelves elnevezésnek, magyarán örülnék, ha nemzetközileg is megismerhetnék az emberek Tilla filmjét. Hazánkban ugyanis nem biztos, hogy sokakat fog bevonzani. Mi tegnap néztük meg, igaz 20:45-ös kezdéssel, de kb. 15-en voltunk a teremben. És ahogy a fórumokat olvasgatom, ez még nem is számít olyan rossz nézőszámnak. 🙁
Pedig ha hiszitek, ha nem, ez a film bitang jó!


Már az sem kis teljesítmény, hogy a két amatőr (és valóban mozgássérült) szereplő egy szinten játszik a mindig nagyszerű Thuróczy Szabolccsal. Ami annak köszönhető, hogy a direktor engedte nekik a hétköznapi beszédstílust, amit sok rendezőtársa valamiért nem szokott, ezáltal érezzük a legtöbb magyar filmet életidegennek. Ugyanis senki sem beszél úgy a valóságban, mint azokban a művész, vagy épp közönségfilmekben. Persze vannak káromkodások, amik leginkább a Rupaszovot alakító Thuróczy száját hagyják el, de közel sem Argo mértékben. Humorban sincs hiány, bár ez nem egy tipikusan végigröhögős fajta mozi, hanem csak itt-ott poénkodnak, viszont ilyenkor „robban a ház”. A show-t ezen a téren gyakorlatilag az egyik amatőr szereplő, a Barba Papát alakító Fekete Ádám viszi, főleg a film közepe táján elhelyezett „horgászjelenet” sikerült zseniálisra.


Érezhetően Tilla engedte nekik az improvizációt, és ezek a srácok úgy tűnik egy-két „sztendapos” celebet is simán lemosnának! Hőseink állapotából adódóan természetesen a fekete humor dominál. De az érzelmek színes skáláját képes felvonultatni ez a mű, melynek a legnagyobb erénye, hogy kiváló arányérzékkel járja körül ezt a kényes témát. Nem megy át szentimentálisba, nem sajnáltatják benne magukat a fogyatékkal élő srácok, de nem is bagatellizálják el a rokkantságot, nem próbálják meg úgy feltüntetni, mintha semmiség lenne az egész.
Tehát az van, hogy ha épp a kerekesszékes mivoltuk a humor forrása, akkor sem rajtuk, hanem velük röhögünk! És ez kérem szépen hatalmas fegyvertény!
Ha már fegyver, igen, vérbeli zsánerfilmet készített Tilla, lőnek, szúrnak, verekednek benne rendesen, de azért mértékkel. Közel sem olyan akciódús, mint a másik Attila (Árpa) Argói és alapvetően több dologban különböznek, mint amennyiben hasonlítanak egymáshoz. Mégis, aki szereti Árpa filmjeit, az szerintem adjon esélyt a Tiszta szívvel-nek is.

http://www.youtube.com/watch?v=pCdEhuRU7W4&


Téma, és megvalósítás szempontjából sem nevezhető átlagosnak Till Attila második rendezése. Tartalmas, de szórakoztató közönségfilm. Örülök, hogy jegyet váltottunk rá, tegyetek Ti is így! Különben: 



😀 😀 😀 
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.