Lemészárolni az álmodót
Egy pap vagyok, a legszerényebb áldozat
Én, de egy csónakban a sóvárgás és fájdalom tengerén
Megfürödtél a könnyeimben
Ittál a poharamból, utánoztad a rímjeim
Villás nyelveddel nyalogattad fájó sebeim
Szúrj át egy karót a szívemen!
És vonszolj ki a napfényre
Akkor majd felébredsz sóvárgásodból
Ha lemészárolod az álmodót
Hattyúdal az éjszakáért
Az Isten megsebesült, nevet ad a fájdalomnak
A mi bársonyos utunkon a pokolba gyomok nőnek
Vádolj engem, ez én vagyok
Gyáva, egy semmire sem jó bűnbak
Buta gyerek, aki egy álomvilágban él
A romantika már csak paíron létezik
Mondd, miért vettél el mindent, ami az enyém volt!
Maradj úgy, ha már fekszel – ne vezess félre!
Ébredj fel, irtsd ki a gyomokat
Semmi sem vagy nélkülem
Vedd az életem, ha már a szívem megölted
Fattyaid rontották a kardom
Megerőszakoltad a szavaimat, hülyét csináltál belőlem
Gyűjtsd össze a csillogó pompád és hagyj élni
A Hatalmasok már mind halottak
És én is fáradt vagyok
Tiszta szívemből utálom mindőtöket!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.