Médiaszimpátia

A Sláger Rádió honlapján tegnap az alábbi közlemény jelent meg:

„Szomorú nap ez az országnak, a Sláger Rádió hallgatóinak és dolgozóinak!

Ma döntött az ORTT! November 18-tól a határozat szerint másik rádió működik majd a Sláger Rádió helyén. A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallhatnak majd!

A híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger Rádió tette. Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670.000.000 forinttól esik el a költségvetés.

Mivel politikai döntés született, súlyos kárt szenvedett a magyar demokrácia és sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre.

A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk.

Köszönjük, hogy eddig is és most is bennünket hallgatnak!

Heal Edina, Sláger Rádió vezérigazgató.”

A hírt valószínűleg mindenki ismeri, aki újságot olvas, rádiót hallgat vagy tévét néz. Tudjátok, nem csak a Slágerrel, hanem a Danubiusszal is ugyanez a helyzet. Nyomatékosan kijelentem, nem szeretnék politikai szócsatározásokba belemenni, ám az Országos Rádió- és Televízió Testület döntését illetően Heal Edina minden szavával egyetértek. „Meglepő, szomorú, szerencsétlen és helytelen” – így jellemezte a döntést maga Majtényi László, az ORTT elnöke is. (A legfrissebb hír az eseménnyel kapcsolatosan, hogy Majtényi lemondott). Mélyen elkeserítő, hogy ilyen megtörténhet. Nem számít a megteremtett érték, csak a puszta számzsonglőrködés?

„Hol érdekel?” – mondhatjátok sokan, hiszen a Sláger Rádió és a Fémforgács egymástól abszolút (stílus)idegen média, ám itt egészem másról van szó. Nem csak a rádióról. Szimpátiáról, vagy annál is többről. Véleményem szerint vagyunk néhányan, akik a fémzene mellett színesen hallgatjuk a Slágert, és nem csak a Bumeráng miatt. Szól a kocsiban, a munkahelyen… jó zenékkel telik az idő. Jó, mindent persze nem eszünk, de mondjatok másik országos lefedettségű rádiót (nem webrádiót, hanem országos kereskedelmi rádiós analóg műsorszolgáltatási joggal rendelkező rádiót), ahol AC/DC-t vagy Twisted Sistert játszanak? És ha ez sem elég, Rokker Zsoltti is a Slágeren nyomja a nagymutterral… még.

Még, mert néhány héten belül pár perc éteri csend után új adó köszönt be a megszokott frekvencián. Olyan ez, mintha egy nap a feleséged helyett egy másik nő menne haza. Lehet, hogy jobb nő, de őszintén… nem hiányozna a régi? Vannak olyan értékek, amelyekben az állandóság híve vagyok. Ez is olyan. Veletek vagyok Sláger Rádió!

Médiaszimpátia (46 komment)

  • szadi szadi szerint:

    [quote=natokatona:v5fj72s7]

    Öcséd sem vagyok.

    Tehát igénytelen ember nem lehet intelligens? értelek. kár, hogy ez a valós életben másképpen működik.

    Na, hogy ne offoljak annyit, a témához is hozzászolok. Itt nem az a para, hogy nem lesz többé sláger rádió. Hanem, hogy jogtalanul, érvénytelen pályázattal nyerte meg a politikai témájú rádió a frekvenciát. Itt megint arról van szó, hogy egy elit közösség azt tehet meg amit akar, leszarják a jogszabályokat, ha kell pályázati csalással is de megszerzik ami nekik kell. nekünk(átlagpolgár) meg kuss, és örüljünk, hogy oxigént lélegezhetünk.
    [/quote:v5fj72s7]
    Azt ne felejtsd el, hogy a Sláger maga is totál tisztességtelenül jött létre…

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=Mighty Ravendark:0e057401]

    [i:0e057401]Öcskös, az intelligencia és az igénytelenség nem fér meg egymás mellett.[/i:0e057401] 😉
    [/quote:0e057401]

    Öcséd sem vagyok.

    Tehát igénytelen ember nem lehet intelligens? értelek. kár, hogy ez a valós életben másképpen működik.

    Na, hogy ne offoljak annyit, a témához is hozzászolok. Itt nem az a para, hogy nem lesz többé sláger rádió. Hanem, hogy jogtalanul, érvénytelen pályázattal nyerte meg a politikai témájú rádió a frekvenciát. Itt megint arról van szó, hogy egy elit közösség azt tehet meg amit akar, leszarják a jogszabályokat, ha kell pályázati csalással is de megszerzik ami nekik kell. nekünk(átlagpolgár) meg kuss, és örüljünk, hogy oxigént lélegezhetünk.

  • unholy-sandor unholy-sandor szerint:

    „súlyos kárt szenvedett a magyar demokrácia és sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére…”
    Szerintem a külvilág bőven szarik két kis k-európai rádiócskára.Azt ,hogy a két rádió „értékteremtő”, igényes szórakoztató médiának állítja be magát enyhén szólva is gáz.A szellemi igénytelenség, giccs és leépülés felé vezető kikövezett utat foltozgatták serényen. Nem azt mondom, hogy a mostani adók majd jobbak lesznek, de nem értem miért sírnak a lemingek, mikor ezer meg egy hasonló adó van, csak a gombot kell tekergetni. A demokrácia és szólásszabadság meg pontosan úgy valósult meg , hogy a szerződésük lejárt,a hullámhoszt megpályáztatták és valaki megnyerte (nem ők). Ha nem másik adó nyert volna akkor meg azért csorbul a demokrácia, mert milyen alapon kaphatja már megint a Sláger jogot!? Boroséknak meg most megint be kell dolgozniuk magukat az a baj…ja , hogy az meg büdös?

  • chipmonkey chipmonkey szerint:

    [quote=kalap:t4h663m5]

    melyik a társoldal?
    [/quote:t4h663m5]

    mszp.hu

  • alcapone alcapone szerint:

    [quote=kalap:43r5syke]

    melyik a társoldal?
    [/quote:43r5syke]
    kalap ehhhh…

  • alcapone alcapone szerint:

    Halljátok, ha a ‘forgács is kifordul nekem az ilyen hülye eszmefuttatások meg közéleti témák miatt a szarra a társoldalunkhoz hasonlóan, akkor kirobbantom a harmadik és negyedik világháborút egyszerre. :-@

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=natokatona:e6efd64f]

    Nem vagyok a kispajtásod. Igényésség kérdése esetleg, de semmiképpen sem intelligencia kérdése, hiszen az a logikai és helyzetmegoldóképességet méri nem pedig a helyesírást.
    [/quote:e6efd64f]

    [i:e6efd64f]Öcskös, az intelligencia és az igénytelenség nem fér meg egymás mellett.[/i:e6efd64f] 😉

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=Mighty Ravendark:0e057401]

    [i:0e057401]Nem kispajtás. Ez alapvető igényesség, és intelligencia kérdése.[/i:0e057401]
    [/quote:0e057401]

    Nem vagyok a kispajtásod. Igényésség kérdése esetleg, de semmiképpen sem intelligencia kérdése, hiszen az a logikai és helyzetmegoldóképességet méri nem pedig a helyesírást.

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=natokatona:e6efd64f]

    Az, ahogy egyből rábukik a sok önjelölt helyesírás tanár. Az!
    [/quote:e6efd64f]

    [i:e6efd64f]Nem kispajtás. Ez alapvető igényesség, és intelligencia kérdése.[/i:e6efd64f]

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=Confused:0e057401]

    Abban mi a vicces, hogy nem tudsz 2 mondatot helyesen leírni magyarul? Inkább szánalmas…
    [/quote:0e057401]

    Az, ahogy egyből rábukik a sok önjelölt helyesírás tanár. Az!

  • butch butch szerint:

    istenem, de szar, fárasztó

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=Mighty Ravendark:0e057401]

    [i:0e057401]Látom a személyeskedés már megy.[/i:0e057401]
    [i:0e057401]Javaslok egy oldalt: [url:0e057401]http://www.nuskull.hu[/url:0e057401]…hidd el lelkitársaidra találnál[/i:0e057401] 🙂
    [/quote:0e057401]

    ismerem. onnan vagyok. sajna mi nuskullosok nemvagyok annyira true arcok mint az itteniek 🙁 viszont az itteni fórumozókkal jót lehet vitatkozni mert viccesek.

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=natokatona:e6efd64f]

    1:Ez egy internetes metál portál fórumja. Nem helyesírási vizsgaközpont!
    2:Akkor írok helytelenül amikor kedvem tartja, mert megtehetem.
    3:Az, hogy 33 évesen metál fórumon Trollkodsz kicsit elszomorító.
    4:Robin Hood halott.
    5:Segíts magadon Isten is megsegít.
    [/quote:e6efd64f]

    [i:e6efd64f]Látom a személyeskedés már megy.[/i:e6efd64f]
    [i:e6efd64f]Javaslok egy oldalt: [url:e6efd64f]http://www.nuskull.hu[/url:e6efd64f]…hidd el lelkitársaidra találnál[/i:e6efd64f] 🙂

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=bahon:0e057401]

    De jó lenne, ha a magyar helyesírást ismernéd! Istenem… 🙁
    [/quote:0e057401]

    1:Ez egy internetes metál portál fórumja. Nem helyesírási vizsgaközpont!
    2:Akkor írok helytelenül amikor kedvem tartja, mert megtehetem.
    3:Az, hogy 33 évesen metál fórumon Trollkodsz kicsit elszomorító.
    4:Robin Hood halott.
    5:Segíts magadon Isten is megsegít.

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=zemial:0e057401]

    Figyi, ahogy értelmezem, neked nem ez a kedvenc műfajod. Emiatt neked unalmas, ok. A hangzás annyira szar, amennyire nincs rá pénz. Ha egy nagy kiadó fizetné a stúdiót valahol messze, akkor a hangzás is jobb lehetne, bár személy szerint nem találok kivetni valót a hangzással. Középkategóriás hifim van, azon elég szépen szól. Arany verseket miért égő megzenésíteni? Magyar értékekről miért ciki énekelni? József Attila vagy Petőfi Sándor műveit is megzenésítették már, és nem olyan rosszak. Ez inkább a tisztelet jele, nem arról van szó, hogy ők nem tudnának mit írni, mert azért pár lemezt már letettek az asztalra. Komplexebb legyen a zene? Hallottál már te magyar népdalt amiben Paganini szóló volt? A magyar népzene a felismerhető motívumaival a világ egyik legszebb és leggazdagabb zenei kincsesbányája. A stílusidegen dolgok kerülését nem magyaráznám. A szinti nem úgy szól, mint egy piacos „hétzenés kvarcóra”. Nem tudom te mire érted ezt, de vagy nem ugyanazt hallgatjuk, vagy sürgősen cseréld le a hifidet / hangkártyádat. Nem sav, de nem lehet hogy MIDI-ben hallgattad? |-D
    Attól hogy nem tetszik a zenéjük, még nem leszel automatikusan közellenség. Én sem szeretem pl. a nemzeti rock-ot, nem azért mert nemzeti, hanem azért mert „csak” rock. Klasszikus Skinhead zenét sem hallgatok, mert az csak dühös üvöltözés, minimál zenére.
    Az Igaz Hittel viszont zseniális, hallottad már?
    [/quote:0e057401]

    Nekem ez volt a véleményem. Én külföldi zenéket hallgatok. Dillinger Escape Plan, The Number 12 Looks Like You,Horse the Band,Despised Icon, Fear Before the March Of Flames. <- Ezekhez képest unalmasak nekem a témák és szar a hangzás. Hameg nem telik külföldi stúdióra akkor biza a külföldi stúdióhoz szokott fül észre fogja venni a különbséget. És megis említem ezt a különbséget. Olyat nem írtam hogy CIKI magyar értékekről zenét írni. Aztsem hogy ciki magyar költők verseiből zenét írni. Abból megélni viszont már az. Persze ez csak az én véleményem. Ami nem jelenti azt, hogy a zenekarra is igaz. A fő probléma itt tényleg az hogy nekem az egész zeneileg stílusilag nem jön be. De mivel szólásszabaság van(még ha nem is), le írom a véleményemet.

  • zemial zemial szerint:

    [quote=natokatona:7d3e0a15]

    Unalmas gitártémák/dalok. Szar hangzás. Borzalmas szintihangzás. Egyszerüen unalmas a zene. Nem birok végighallgatni egy dalt mert elalszom rajta. Nem is hallgatom. Oké, szép dolog hogy Magyar értékek meg Arany János versek(nemtudom miért más munkásságából kell megélni…)de belhalnának ha egy kicsit komplexebb lenne a dolog? a szintinek miért kell úgy szolnia mint egy 500 forintos kwarcz óra? Meg milyen hozzállás már ez hogy ha nem tetszik a zenekar akkor egyből le komunista zsidóznak?
    [/quote:7d3e0a15]

    Figyi, ahogy értelmezem, neked nem ez a kedvenc műfajod. Emiatt neked unalmas, ok. A hangzás annyira szar, amennyire nincs rá pénz. Ha egy nagy kiadó fizetné a stúdiót valahol messze, akkor a hangzás is jobb lehetne, bár személy szerint nem találok kivetni valót a hangzással. Középkategóriás hifim van, azon elég szépen szól. Arany verseket miért égő megzenésíteni? Magyar értékekről miért ciki énekelni? József Attila vagy Petőfi Sándor műveit is megzenésítették már, és nem olyan rosszak. Ez inkább a tisztelet jele, nem arról van szó, hogy ők nem tudnának mit írni, mert azért pár lemezt már letettek az asztalra. Komplexebb legyen a zene? Hallottál már te magyar népdalt amiben Paganini szóló volt? A magyar népzene a felismerhető motívumaival a világ egyik legszebb és leggazdagabb zenei kincsesbányája. A stílusidegen dolgok kerülését nem magyaráznám. A szinti nem úgy szól, mint egy piacos „hétzenés kvarcóra”. Nem tudom te mire érted ezt, de vagy nem ugyanazt hallgatjuk, vagy sürgősen cseréld le a hifidet / hangkártyádat. Nem sav, de nem lehet hogy MIDI-ben hallgattad? |-D
    Attól hogy nem tetszik a zenéjük, még nem leszel automatikusan közellenség. Én sem szeretem pl. a nemzeti rock-ot, nem azért mert nemzeti, hanem azért mert „csak” rock. Klasszikus Skinhead zenét sem hallgatok, mert az csak dühös üvöltözés, minimál zenére.
    Az Igaz Hittel viszont zseniális, hallottad már?

  • zemial zemial szerint:

    kedves szimpátiatüntetők, aláírásgyűjtők, bégetők!
    olvassátok el :
    [url:7d3e0a15]http://birkanep.blog.hu/2009/11/05/a_megkergult_birka_radioja[/url:7d3e0a15]

    és okuljatok.

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=thomas lord:e6efd64f]
    Ez szomorú hír.Pedig 2ő nagy rádió megszünik helyette valami elfuserált szar jön be.Hát ez peh.Ráadásul valami politikai szarság.Ezért elcseszni 1 rádiót.áh.hülye barmok. (N)
    [/quote:e6efd64f]

    [i:e6efd64f]Szarra szar. Ugyanott vagyunk.[/i:e6efd64f]

  • ecsedyadam ecsedyadam szerint:

    [quote=natokatona:uzza3fuh]

    HA MSZP/SZDSZ párttag lennék akkor nem ide fórumoznék, hanem nagyban nyalnám magam át a FIDESZ-be vagy költöztetném ki a családomat vissza az Őshazába:):):)
    [/quote:uzza3fuh]
    Felesleges lenne az „őshazába”költözni,mert annak a lakói fognak kisvártatva itt landolni.Illetve már vannak is jópáran …

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=natokatona:e6efd64f]

    Unalmas gitártémák/dalok. Szar hangzás. Borzalmas szintihangzás. Egyszerüen unalmas a zene. Nem birok végighallgatni egy dalt mert elalszom rajta. Nem is hallgatom. Oké, szép dolog hogy Magyar értékek meg Arany János versek(nemtudom miért más munkásságából kell megélni…)de belhalnának ha egy kicsit komplexebb lenne a dolog? a szintinek miért kell úgy szolnia mint egy 500 forintos kwarcz óra? Meg milyen hozzállás már ez hogy ha nem tetszik a zenekar akkor egyből le komunista zsidóznak?
    [/quote:e6efd64f]

    [i:e6efd64f]Rájöttem. Nerm egy bandáról beszélünk.[/i:e6efd64f]

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=Confused:0e057401]

    Nem tudom téged ki kommunista zsidózott le, én személy szerint a jelenlegi hatalomra mondtam (ha esetleg valamelyik MSZP/SZDSZ miniszter vagy, akkor nyugodtan vedd magadra 🙂 A zenéről ennyit írtam: Hogy kinek mi a szar, az ugye „ízlések és pofonok”… Szóval semmi bajom azokkal, akik nem olyan zenét kedvelnek, amit én!
    [/quote:0e057401]

    HA MSZP/SZDSZ párttag lennék akkor nem ide fórumoznék, hanem nagyban nyalnám magam át a FIDESZ-be vagy költöztetném ki a családomat vissza az Őshazába:):):)

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=Mighty Ravendark:0e057401]

    [i:0e057401]Mégis mitől szar? Mesélj.[/i:0e057401]
    [/quote:0e057401]

    Unalmas gitártémák/dalok. Szar hangzás. Borzalmas szintihangzás. Egyszerüen unalmas a zene. Nem birok végighallgatni egy dalt mert elalszom rajta. Nem is hallgatom. Oké, szép dolog hogy Magyar értékek meg Arany János versek(nemtudom miért más munkásságából kell megélni…)de belhalnának ha egy kicsit komplexebb lenne a dolog? a szintinek miért kell úgy szolnia mint egy 500 forintos kwarcz óra? Meg milyen hozzállás már ez hogy ha nem tetszik a zenekar akkor egyből le komunista zsidóznak?

  • zemial zemial szerint:

    nekem az is meglepő, hogy egyáltalán ez hír lett, de tény hogy magamból indultam ki. olvassatok híreket inkább, hogy mi folyik ebben az országban. egy rádió megszűnése lóf@sz ahhoz képest, hogy az ország nemsokára lehúzhatja a rolót és kiteszik az elkelt táblát.

  • ecsedyadam ecsedyadam szerint:

    [quote=kalap:uzza3fuh]

    amennyiben neked a nox hevimetál változata érték.
    [/quote:uzza3fuh]
    Aki Arany János zsenialitását közvetíti a ma emberéhez-az érték.

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=alcapone:e6efd64f]

    Én elmondom neked, hogy mitől szar: attól, hogy ma az a tred, hogy fikázzunk mindent, bármi legyen is az. (hrhr)
    Tesszük ezt ahelyett, hogy csak legyintenénk egyet és azt mondanánk, hogy ez engem nem érdekel, nem az én műfajom stb. Valamiért kurva jó állandóan a másik emberen taposni,meg mocskolódni.
    [/quote:e6efd64f]

    [i:e6efd64f]Igazad van, de ha tudnának legalább egy érvet amellett[/i:e6efd64f]
    [i:e6efd64f]felsorakoztatni, hogy mitől szar, akkor tán még el is[/i:e6efd64f] [i:e6efd64f]fogadnám, de mivel az „azér szar mer szar” nem[/i:e6efd64f] [i:e6efd64f]érv, ezért ez tényleg nem más, mint a kisebbségi komplexusuk gyermeteg kiélése. Akinek volt[/i:e6efd64f] [i:e6efd64f]gyerekszobája az különben sem szaroz le semmit, hanem – ahogy mondtad – csak legyint egyet, vagy megindokolja, hogy számára mitől nem jó. Sajnos túlzóak az elvárásaink.[/i:e6efd64f]

  • alcapone alcapone szerint:

    [quote=Mighty Ravendark:43r5syke]

    [i:43r5syke]Mégis mitől szar? Mesélj.[/i:43r5syke]
    [/quote:43r5syke]
    Én elmondom neked, hogy mitől szar: attól, hogy ma az a tred, hogy fikázzunk mindent, bármi legyen is az. (hrhr)
    Tesszük ezt ahelyett, hogy csak legyintenénk egyet és azt mondanánk, hogy ez engem nem érdekel, nem az én műfajom stb. Valamiért kurva jó állandóan a másik emberen taposni,meg mocskolódni.

  • rikkudo rikkudo szerint:

    Vegyétek már észre, hogy ez az egész a pénzről szól! Ezek kereskedelmi adók, melyeknek, (mint a TV2-nek, vagy az RTL Klubnak) az az egy célja van, hogy minél több hallgatójuk legyen, következésképp minél drágábban adhassák el a másodperceket reklámra. Nyilván való, hogy a népesség 90%-át kitevő zombiknak fognak műsort csinálni, akiknek tényleg tök mindegy, hogy mi megy, mert azt se veszik észre, hogy minden nap ugyan azokat a számokat adják le, csak más sorrendben. Olyanok, mint a halak, akik mire elérnek az akvárium végébe, már elfelejtik, milyen a másik vége, így mindig van számukra újdonság.

    A műsorvezetőkről meg annyit, hogy ezekből az ingyenélő senkiháziakból én kutyatápot csinálnék, nem még sajnálnám is, amiért elvesztették az állásukat. Majd a kenyéradóik találnak nekik másik helyet, ahol a zombik képébe okádhatják a hülyeségeiket.

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=natokatona:e6efd64f]

    Dehát ha az 🙁
    [/quote:e6efd64f]

    [i:e6efd64f]Mégis mitől szar? Mesélj.[/i:e6efd64f]

  • alcapone alcapone szerint:

    blablabla…..

  • Avatar natokatona szerint:

    [quote=ecsedyádám:0e057401]

    Nah,azért a Dalriada-t szarnak nevezni-az egy kicsikét erős…Lehet,hogy Neked nem jön be,de az értéke megkérdőjelezhetetlen.
    [/quote:0e057401]

    Dehát ha az 🙁

  • motherroad motherroad szerint:

    [i:e6efd64f]A szubjektivitásnak szerencsére semmi köze az objektivitáshoz.[/i:e6efd64f]

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=kalap:e6efd64f]

    amennyiben neked a nox hevimetál változata érték.
    [/quote:e6efd64f]

    [i:e6efd64f]Szar példa volt.[/i:e6efd64f]

  • ecsedyadam ecsedyadam szerint:

    [quote=kalap:uzza3fuh]

    így van, azzal együtt, hogy a dalriada is szar.
    [/quote:uzza3fuh]
    Nah,azért a Dalriada-t szarnak nevezni-az egy kicsikét erős…Lehet,hogy Neked nem jön be,de az értéke megkérdőjelezhetetlen.

  • ecsedyadam ecsedyadam szerint:

    [quote=zemial:uzza3fuh]
    nem tudom milyen értékrend az, ahol boros/bochkor/balázs stb osztják az észt, fikáznak/röhögnek ki embereket, tolják az arcunka a szemetet stb.
    azért ne hidd azt, hogy ők függetlenek voltak, a jó kis szadeszes mocsok ömlött belőlük rendesen. most majd nem kuncze hanem más fog okos dolgokat mondani. ebben az országban tízezrek veszítették el eddig is a munkájukat, olyanok akik nem érdemelték meg, mert valódi értékeket teremtettek, erre pár genya lapátra kerül (egyelőre) és mindenki pityereg, hogy a bochkor kiborult :’S mi lesz most ? metál zenét eddig sem rádióból hallgattam (kivéve death.FM), híreket sem rádióból szerzek hanem netről+tv-ből. és végül nehogy abba az álomba ringassa magát valaki, hogy ezeknek nem lesz valami más csatorna, ahol tovább folytathatják ugyanezt a népbutítást! a „lali király”, „ki a zsidó mi a zsidó”, a „szent jobb egy tetemcafat” stb. miatt meg amúgy is kijárt volna nekik egy tarkólövés.
    [/quote:uzza3fuh]
    Tökéletesen egyetértek.Látom,Te sem tartozol a libsi-vonalhoz… |-D

  • bjorn666 bjorn666 szerint:

    [quote=Confused:8f906e83]
    Azért elég durva, értéknek nevezni ezt a 2 gagyi kereskedelmi szennyáradatot, ami állítólag a hallgatókét van, ám a mostani Mahasz Top 40-ből érdekes mód csak a liberális értékeket közvetítő zenekarokat nyomatják… A Mahasz eladási listán előkelő helyen szereplő Hungarica, Ismerős Arcok, Dalriada, Kárpátia egyetlen egyszer sem ment ezeken a kultúragyilkos adókon… Nem mintha a fent említett bandák nagy rajongója lennék, csak a rend kedvéért írom. Eltűnik 2 gagyi rádió, holnap 12 ugyanilyen alakul, szóval…
    [/quote:8f906e83]

    A Mahasz Top 40 is egy vicc, szerintem ezt te tudod a legjobban. Ezek a felsorolt bandák pedig egytől egyig szarok, na jó a Dalriada nem. A Slágert se hallgattam soha. Fasznak írok ide ? 😀

  • zemial zemial szerint:

    [quote=Confused:7d3e0a15]
    Azért elég durva, értéknek nevezni ezt a 2 gagyi kereskedelmi szennyáradatot, ami állítólag a hallgatókét van, ám a mostani Mahasz Top 40-ből érdekes mód csak a liberális értékeket közvetítő zenekarokat nyomatják… A Mahasz eladási listán előkelő helyen szereplő Hungarica, Ismerős Arcok, Dalriada, Kárpátia egyetlen egyszer sem ment ezeken a kultúragyilkos adókon… Nem mintha a fent említett bandák nagy rajongója lennék, csak a rend kedvéért írom. Eltűnik 2 gagyi rádió, holnap 12 ugyanilyen alakul, szóval…
    [/quote:7d3e0a15]

    azért nem játszanak [b:7d3e0a15]mahasz[/b:7d3e0a15] top40-es zenekarokat, mert valójában [b:7d3e0a15]ma[/b:7d3e0a15]zsi[b:7d3e0a15]h[/b:7d3e0a15]i[b:7d3e0a15]sz[/b:7d3e0a15] top40-es zenekarokat játszanak. mondjuk ha naponta pár Dalriada vagy Ismerős Arcok/Kárpátia dal lemenne, akkor sem hallgatnék egy, ”a maradék 23 és fél órában” más zenét játszó rádiót.
    Rokker Zsolti meg annyira gyenge lett… Amikor még az HBO Mennyi? 30 című blokkjában adta elő a műsorait, az fetrengés volt. Törköly Pista bácsi, Jackson, Agresszív Lali sógor, Gyógyegér és a többiek kezdetben nagyon szellemesek voltak. Mára már kissé elcsépelt poénokat gyárt Zsolti.
    Médiaszimpátia akkor lenne, ha ezek a kereskedelmi rádiók eddig is mindent megtettek volna a metál zenéért, legalább heti egy nap egy késő esti blokkot adtak volna valaha, stb.
    Nem tudom hogy mennyire életszerű pár cinikus f@szt sajnálni, akik ha te lennél bajban, nagy ívben elkerülnének.

  • zemial zemial szerint:

    nem tudom milyen értékrend az, ahol boros/bochkor/balázs stb osztják az észt, fikáznak/röhögnek ki embereket, tolják az arcunka a szemetet stb.
    azért ne hidd azt, hogy ők függetlenek voltak, a jó kis szadeszes mocsok ömlött belőlük rendesen. most majd nem kuncze hanem más fog okos dolgokat mondani. ebben az országban tízezrek veszítették el eddig is a munkájukat, olyanok akik nem érdemelték meg, mert valódi értékeket teremtettek, erre pár genya lapátra kerül (egyelőre) és mindenki pityereg, hogy a bochkor kiborult :’S mi lesz most ? metál zenét eddig sem rádióból hallgattam (kivéve death.FM), híreket sem rádióból szerzek hanem netről+tv-ből. és végül nehogy abba az álomba ringassa magát valaki, hogy ezeknek nem lesz valami más csatorna, ahol tovább folytathatják ugyanezt a népbutítást! a „lali király”, „ki a zsidó mi a zsidó”, a „szent jobb egy tetemcafat” stb. miatt meg amúgy is kijárt volna nekik egy tarkólövés.

  • ecsedyadam ecsedyadam szerint:

    [quote=bahon:uzza3fuh]
    Én az egész rádiózást nem tartom szerencsésnek, ugyanis arról szól, hogy egy-egy szerkesztő meghatározza azt, hogy mit kell hallgatnod, ezáltal formálja az ízlésedet; akarva akaratlanul belebotlasz munkahelyen, boltokba, de már az utcán is. Olyan embereknek való ez, akiknek mindegy, hogy mi megy be a fülükön, mert nincsen önálló ízlésviláguk, illetve meg vannak arról győződve, hogy az megegyezik a sugárzottal. Ez önámítás. Talán emiatt van az, hogy ezt a hírt is innen tudtam csak meg. Se rádió, se tv, se újság…(egy-két kedvenc-kivétel azért akad). 🙂
    Értéket ritkán adnak, bulvár és feszültségkeltés még a hírek is. Ez csupán a demokrácia álarca, ami ugye lehull a halálkanyarban… m/
    [/quote:uzza3fuh]
    Hibátlan hozzászólás-pont ez a véleményem.

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Nem sok idő már szerintem, hogy végleg eltűnjenek vagy legalábbis nagyon visszaszoruljanak az úgymond nagy rádiók, hisz mindenhol lesz valamilyen formában internet, bárki megtalálhatja a neki megfelelő zeneforrást.

  • goathornedgod666 goathornedgod666 szerint:

    Ne kerj elnezest a cikkert,nincs semmi okod ra.En a meloban mivel eleg sokan jarnak be nem halgathatom a kedvenc bandaimat (black-death-grind).De szivesen halgatom a slager radiot.Nincs meg egy olyan radio amit ilyen szivesen halgatnek es pont azert mert nem a pl. danubiuszos modern szart nyomatjak hanem a regi pop-rock bandakat.Mar csak nosztalgiabol is halgatom oket mert apam mindig ezeket a zeneket halgatta (ezen nottem fel) amig 12 eves koromban be nem robbant a metal.Engem szemely szerint jo kedvre derit a slager halgatasa melo kozben,amugy csak melo kozben halgatom.Sajnalom hogy nem lesz tobbe slager radio.Majd valamit kitalalok hogy jobban teljen a melo.Amugy a kedves hozzaszolokat megertem,10 evvel ez elott meg en is annyira true voltam hogy ki se latszott az igazi szemelyisegem,de mindegy mindenki felno majd egyszer es talan megbanja ha most leanyazz enegem vagy a cikk irojat. STAY METAL ,,/[quote=fkanya:3z4i33yu]

    Fáradok! :’S bahon, látom te is szereted a power metalt. m/ Minden kedvenc bandád minden lemezének minden nótája tetszik? Nem? Akkor csak hallgatod azokat a nótákat, megy be a füleden és meg vagy róla győződve, hogy ezt szereted? Mmmm… Sajnos senkinek nem jött le, hogy az írás nem csapán a rádióról szól. Pedig benne van a cikkben. Ha olyan hírt hallotok, hogy halálra kínoztak egy állatot valahol, akkor annyit reagáltok csak le, hogy „Me’? Sok állat van.” meg „Úgyis utálom az állatokat, me’ az állatokat a lúzerek szeretik” meg „Mé nem lőtték inkább?” vagy „Nem érdekel, nem az enyém.” Senki nem értette, senki nem mondta azt, hogy „Ilyen megtörténhet ma Magyarországon?”. Mindegy, kérlek benneteket, zárjuk le ezt a vitát. Elnézést kérek a cikkért.

    m/ (6)
    [/quote:3z4i33yu]

  • alcapone alcapone szerint:

    Engem se vágott földhöz a hír. Csakhogy tudja az is, aki eddig nem ismerte volna a világnézetem. (hrhr)

  • godfucked godfucked szerint:

    Nekem se fognak hiányozni, a cikket amúgy azért hagytam jóvá, mert kíváncsi voltam milyen arányban oszlanak majd meg a vélemények.

  • critical_message critical_message szerint:

    A Boros-Bochkor genyó-duó eltűnik, így már megérte.

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Egyik sem fog hiányozni. Majd lesz helyettük két másik hulladék.

  • motherroad motherroad szerint:

    [i:e6efd64f]Én egyáltalán nem sajnálom, hogy pápát mondtak nekik.[/i:e6efd64f]

  • butch butch szerint:

    ezt most tényleg muszáj volt itt?

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.