„Azzal a gyermeki izgalommal és örömmel olvastam a Millennium trilógiát, mint valaha Dumas vagy Dickens műveit. Titkon azzal a reménnyel tölt el, hogy talán nincs minden veszve a mi tökéletlen világunkban. Lisbeth Salander, légy üdvözölve a halhatatlan regényhősök között!”
                                                                                                                                                                                                
Ezekkel a szavakkal méltatja minden idők legnagyobb svéd krimi sikerét a trilógia harmadik részének hátlapján a kiváló író, Mario Vargas Llosa, aki 2010-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat! Ezek után nekem szinte fölösleges is bármit idebiggyesztenem, hisz a Llosa-énál jobb ajánlólevél azt hiszem senkinek sem kell!
De mégis kifejtem röviden, hogy számomra miért számít alapműnek Stieg Larsson krimi-ciklusa, ami (talán sokan nem tudják) eredetileg 10 részesnek készült, csak az író korai halála megakadályozta Lisbeth Salander történetének teljes kibontakozását. Már maga a trilógia is poszthumusz jelent meg, de állítólag a negyedik rész is nyomdakész állapotban van, csak a szerző volt felesége miatt bizonytalan, hogy valaha meg fog-e jelenni könyv formában. Larsson egyébirányt szívinfarktusban hunyt el, de mivel sokáig dolgozott oknyomozó riporterként/újságíróként, csakúgy, mint regényeinek férfi főhőse, Mikael Blomkvist, egyből napvilágot láttak a különböző összeesküvés elméletek, amik azt pedzegették, hogy nem is természetes halált halt az író…
A trilógiát hazánkban az Animus kiadó (az ő nevükhöz fűződik a „Skandináv Krimik” sorozat is!) jelentette meg és az alábbi borítókkal jött ki:

Bár a képen is látszik, de ide írom az egyes részek címeit és az előlapon feltüntetett alcímnek, vagy éppenséggel mottónak számító rövid, velős, figyelemfelkeltő mondatokat:

1. rész: A Tetovált lány – A korrupció és a gonoszság anatómiája
2. rész: A Lány, Aki a Tűzzel Játszik – Csak hiszed, hogy vannak titkaid!
3. rész: A Kártyavár Összedől – A Cég mindenre képes…

Mindhárom részről el lehet mondani, hogy mai, modern, naprakész krimi. Itt már nem olyan módszerekkel folyik a nyomozás, mint 1-1 Agatha Christie, Raymond Chandler, vagy épp Ross Macdonald klasszikusban, hanem a high-tech eszközök igénybevételével. Lisbeth Salander sem egy kedves, pletykás idős hölgy, mint mondjuk Miss Marple, hanem egy fiatal, tetkókkal és piercingekkel felturbósított, fotografikus memóriával rendelkező, hacker zseni! Talán még az első rész, A Tetovált Lány alkalmazza leginkább a régi vágású krimik motívumait. Hisz az alapszituáció, miszerint egy nagyvállalat idős vezetője megbíz egy vesztes sajtóper után munka nélkül maradt újságírót (akinek hamarosan meg kell kezdenie a börtönbüntetését) azzal a feladattal, hogy nyomozza ki, hogy a Vanger család melyik tagja gyilkolhatta meg 40 évvel ezelőtt kedvenc unokahúgát. Persze a bűntény is puszta feltételezés, hisz hivatalosan az unokahúg eltűnt, hiszen a holttestét sosem találták meg… Már ha valóban meghalt azon a bizonyos 40 éve történt vállalati értekezleten…
Kb. annyira nehéz dolga van a szálak felgöngyölítésében Mikael Blomkvistnek, mint Agatha Christie: Öt Kismalac című klasszikusában Hercule Poirot mesternek, aki egy 16 éve történt bűncselekményt rekonstruál, vizsgál felül.
Csakhogy Larsson művében az újságíró segítségére siet Lisbeth Salander, a tetovált lány!
Mondanom sem kell, a végén fény derül a rejtélyre, ráadásul igen hamar, ugyanis a Millennium trilógia tipikusan az a fajta könyv, ami letehetetlen, ha elkezded olvasni magába szippant és nem enged! Továbbmegyek: az a szlogen sem légből kapott, hogy „több mint egy regény, függővé tesz!”.
Izgalmas, olvasmányos, stilisztikailag is magas színvonalat képvisel, tartalmilag pedig sötét, de sajnos reális képet fest például a nők, lányok ellen elkövetett erőszakos bűncselekményekről, a különböző szervezetek összefonódásáról, a korrupcióról. Tehát korunk neuralgikus pontjairól. De ahogy Vargas Llosa is írja, talán van még remény, hisz sokszor két olyan „kisember” is képes felvenni a harcot a temérdek mocsok ellen, mint egy elszánt oknyomozó újságíró és egy törékeny alkatú, de amúgy mind testileg, mind lelkileg kőkemény hacker csaj!
Természetesen a könyvek nem kerülhették el a megfilmesítést, 2009-ben a svédek (dán és német koprodukcióban) készítették el a komplett trilógiát.

De Hollywood sem tétlenkedett, gyorsan leforgatta a maga remake-jét, vagy mondjuk inkább értelmezését (ki-ki maga döntse el!) a legendás David Fincher rendezésében tavaly év végén mutatták be a mozik az amcsi tetovált lányt. És elvileg hamarosan jönnek a folytatások is. Mondjuk Fincher csatasorba állítása szinte borítékolható volt, elég csak a Hetedik sorozatgyilkosának motívumaira gondolni és A Tetovált Lány-ban elkövetett Bibliai „ihletésű” öldöklésekre…

Mindenesetre számomra a svéd változatban játszó Noomi Rapace (a képen bal oldalt) sokkal hitelesebbnek tűnik, mint az amcsi verzió Rooney Mara-ja (a képen jobb oldalt). Vagyis: Noomi=Lisbeth Salander. Azt meg, hogy Mikael Blomkvist-ként Michael Nyqvist, vagy Daniel Craig a meggyőzőbb, a hölgy olvasókra/nézőkre bízom!

De aki jót akar, az elolvassa a trilógiát, mert ahogy általában lenni szokott a film mind a történet kidolgozottságát, mind a sztori hangulatát tekintve csak a töredékét tudja visszaadni a könyv nagyszerűségének!

u.i.: A Fincher-féle filmnek van rock/metal zenei kötődése is, hiszen a filmzenét a NIN-főnök, Trent Reznor szerezte, Atticus Ross-sal karöltve!