1968 őszén, Sarnia-ban (Ontario) 3 fiatal rockzene kedvelő létrehozta a Rush nevű formációt. Hogy ki volt ez a három srác? Alex Lifeson énekes/basszusgitáros (aki Alexander Zivojinovich szerepel a születési bizonyítványában), Geddy Lee gitáros (akit Gary Lee Weinrib kereszteltek) és John Rutsey dobos. Egyes helyeken Toronto-t jelölik meg a Rush szülővárosának, ami totálisan hibás Az lesz a leghelyesebb, ha mindkét nevet megtanuljuk. Amint hamarosan kitűnik, mindkét helység szorosan jelen van a nagyon kezdeti időkben. Ebben az időszakban (68 őszén Sarnia-ban) Led Zeppelin, Iron Butterfly és Cream dalokkal szórakoztatták legtöbbször saját magukat a próbaterem mélyén. A feldolgozások, kezdeti zenekari próbákon túllépve székhelyüket áttelepítették Toronto-ba. A helyszínek, ahol estéről estére felléptek, olyan szórakozóhelyek voltak, mint a The Gasworks, The Running Pump és a régi Abbey Road klubok.

Az első Rush kiadvány egy „Not Fade Away” címő EP volt. Az EP egy bizonyos Ray Danniel (SRO Productions) figyelmét is felhívta, aki a 3 srácot leszerződte saját kiadójához, a Moon Records-hoz. Itt jelent meg 1973-ban (igen, 73-ban, nem 74-ben) a szimplán Rush-ra keresztelt debütalbum. A 73-as Rush album lett az egyike a legtöbb eladást megért Kanadai debütalbum. Mindezek ellenére John Rutsey dobos elhagyta a zenekart. Helyére egy St. Catherines-i szegény sorsú fiatalember került, akit Neil Peart-nek hívtak. Peart személyében nemcsak egy zseniális dobost kapott a Rush, hanem egy nagyszerű dalírót, szövegírót. Szövegei a SF és fantázia világából táplálkoztak, mely hamarosan a zenekar védjegye lett.

Miután a zenekar sorai újra rendeződtek, kialakult egy erős csapat, Danniel új kiadója, az Anthem (mely nevet egy Ayn Rand novella után kapta, Peart pedig a Fly By Night albumra egy dalt is írt a témáról) újra kiadja a 73-ar Rush lemezt. A progresszív dolgok felé fordulás Perat beszállásával indult. Ennek ellenére a kettes „Fly By Night” még hordoz némi kommerciális ízt, természetesen a kornak megfelelően, hisz akkoriban még a csapból is minőségi zene folyt, nem úgy, mint manapság. Sikerült szerződéshez jutniuk a Phonogram kiadóhoz.

1975-ben két albumot is kiadtak. A már említett FBN-ot és a Caress of Steel-t. Ebben az évben nyerték el a „legígéretesebb csapat” titulust („Most Promising Group of the Year”). A Caress of Steel már magában hordozta azokat az elemeket, amik később egyszerűen rush rock-ént létezik.

Egy ével később megjött a siker. A 2112 című album hihetetlen sikereket ért el, akkor is, és még mai is. 1976-ban több mint 1 millió példányban kelt el. 1976-ot írunk, nem a 80-as évek. Az album Ayn Rand futurisztikus írásait alapul véve, egy hihetetlenül komplex albumot sikerült kiadniuk. Lee jellegzetesen magas hangja, Peart zseniális ritmusai és Lifeson élettel teli riffjei azóta se alkottak olyan kompakt egyedet, mint a 76-os „2112” albumon. Az album hamarosan bearanyozódott.

1997-ben jelent meg a Farewell to Kings,mely albummal sokáig fent voltak mint a USA, mint az UK-i listákon. Ekkor járta be a világot az első Rush single, az „CLOSER TO THE HEART”. Egy olyan folyamat indult el ezzel a single-vel, mely a Rush számra megnyitotta a kapukat a nagypénzbeli siker felé.

Az albumok rendszerességgel követték egymást. A 78-as Hemispheres után kiadott Permanent Waves (1980) lett az egyik legsikeresebb Rush album. Az albumról a „The Spirit of Radio” dal elképesztő sikert ért el. A Rush legismertebb dala az egy évvel későbben megjelent Moving Pictures albumon látott napvilágot, mely nem mást, mint a tényleg, hogy híres „Tom Sawyer”

Rush életút 1 rész.