Nagyon rég találkoztam az oldalon filmes kritikával, ezért egy igazi klasszikussal hoznám vissza ennek a témának a boncolgatását. A kritika megírására mégsem a hiányérzet vezetett rá, inkább egyfajta szükség, hogy egy érdekes dologra hívhassam fel a figyelmeteket. Ha megkérdezné valaki, mi köze lehet egy filmnek a rockzenéhez és mennyire létjogosult egy ilyen írás az oldalon, biztosan ezzel a filmmel érvelnék. A filmtekercseket és a zenét olyannak tartom, mint bármely más művészeti ágat, legyen az festészet, vagy szobrászat, ezáltal alkalmas arra, hogy kis időkapszulákba rejtsen emlékeket, elmúlt korokat, amiket másképp nem tudnánk értelmezni, komolyabban elképzelni. Ahogy egy középkori festmény reneszánsz ablakként enged betekintést egy elveszett világba, úgy enged betekinteni minket a rockzene az elmúlt közel 50 év fiataljainak lázadó szellemébe, aktuális problémáiba és komplett életérzésébe. Egy-egy filmnek sikerült ezekből az életérzésekből is megőriznie, ennek egyik legnyilvánvalóbb példája számomra a Shop Stop (Clerks) című amerikai film. A filmet akkor és ott jelentették meg, ahol kellett, manapság semmi hitelessége nem lenne egy ilyen mozinak, mert akkoriban tombolta ki magát a híres/hírhedt grunge zene. A metálosok kevésbé kedvelt zenei stílusa azért merül fel egyeseknél fekete színben, mert a bukása szinte törvényszerű volt. A slágerességet, hírverést kerülő bandák bekerültek a köztudatba és önmagukat zúzták semmivé, felhígultak és egy beöntés végeredményeképp búcsúztak el a világtól. Sokan vádolták elpuhulással, a rockzene eladásával a grunge zenészeket a hanyatlás idején, ez az ellenszenv ma is él, pedig a kezdetekben a fémhívők többsége igencsak lelkesedett ezért az új irányzatért. A hidegháborút követő gazdasági válság a korábban fénysebességekkel növekvő városokat lepusztulttá tette, ahol megnyomorodott emberek élték céltalan mindennapjaikat a munkanélküliség miatt, ez a helyzet tette lehetővé a stílus megszületését olyan keményebb hangvételű előadókkal a 80-as évek végén, akik sosem váltak világsztárrá, de sokak szemében legendává avanzsálódtak. Ebbe a csoportba sorolhatóak az első grunge zenekarok is, mint például a Skin Yard, Green River vagy a Mudhoney.

    A zene füstös klubokkban született, hangulatában szürke és erősen szuicid hatású, témájában a maró gúny és az élet iránti érdektelenség jellemezte. Erre a korra Amerika természetesen nem büszke, a 90-es évek elejének vékonyka filmtermése, a filmgyártás egyhelyben topogása jelezte, hogy azért mégiscsak vannak gondok. Ezt a hangulatot ragadja meg a fiatal képregényfanatikus Kevin Smith, aki minden pénzét a haverokkal készített filmjébe ölte. A film fekete-fehérben került felvételre és nagyrészt egy vegyesboltban játszódik. Kevés a bolt előtti jelenet, mivel a valóban létező bolt nyitva tartása miatt csak éjszaka filmezhettek, mellesleg Smith napközben eladóként tevékenykedett a kultikussá vált kereskedésben, ami a kocsma mellett a kor második számú kulturális és szemétlerakó központja volt egyben. Itt gyűlik össze az a lecsúszott, céltalanul lélegző emberhalom, amely igazán a sajátjának tekintheti a grunge zenei törekvéseit. Nem kerestek benne komoly művészi hajlamot, sem tökéletességet. A hangszerek piszkos, dohos hangzásáról kapta a nevét maga az irányzat is. Ebben a világban él tehát a sorból nem kilógó két főszereplőnk, Dante és Randel. Dante igazi örök vesztes, a szabadnapján is kénytelen dolgozni, életének fontos döntéseit képtelen meghozni, csak egyik napról a másikra él. Randel ennek teljesen az ellentéte, a munka szó számára a pornó nézést és a vevők elriasztását jelenti, szabad elvű és hozzá kapcsolódnak a legjobb beszólások is. A párbeszédek, monológok írják le a teljes élethelyzetet, ezek viszik előre a történetet. A film meglehetősen vidám perceket okoz ügyesen felépített világával, párbeszédeivel, de minden kockájáról árulkodik a lecsúszottság, reménytelenség. A boltban sorban tűnnek fel a kor bolondjai, tipikus figurái. A forgatókönyv olyan folyamatos és természetes módon engedi folyni a filmet, hogy a történések kevés mivolta ellenére egyfolytában igényt tart az érdeklődésünkre, nem lehet „csak a felét” megnézni, mert magával ragad mint Darth Vadert a sötét oldal. A személyiségeknek nemcsak a mélységét, de az egy nap alatt végbemenő apró változásait is érzékelhetjük, az amatőr színészek pedig a kamerákkal mit sem törődve élik meg ezt a napot, spontán remek alakítást nyújtva. A 27 nap alatt összehozott mozi addig feszegette ezt a nyilvánvalóan kritikaként felfogható hangulatot, míg a tényleges befejezését megvágatták a stábbal. A film végén ugyanis a főszereplőnk balszerencsés napja halállal ért volna véget, ahogy a vele párhuzamosan létező, ugyanezt az életérzést és utat bejáró grunge meg is tette.
    A filmzenéket tekintve érdekesség, hogy igazán grunge stílusú zenét nem találunk a listán, azonban több előadóhoz is a Sub Pop kiadó nevét írták, ami köztudottan aranytojást tojó tyúkká változtatta a kopott farmeresek zenéjét. 
    Kevin Smith és színészei (inkább barátai) nem tudom, mennyire tudatosan hozták létre ezt a CGI, színek nélküli, pár szereplős, tökéletes korképet, vagy lehetséges, hogy csak egyszerűen a részei voltak és lefilmezték a valóság kissé sarkított, de pontos mását. Egyszerű, farmerruhás munkásemberek eveznek az idegi összeomlás szélén, akiknek betekinthetünk szexuális aberráltságuktól a kedvenc filmjeiken át a teljes életükbe, mindezt egy nap történetének elmesélésével. A Shop Stop oda sorolható tehát a szintén 1994-ben keletkezett, állóvizet felkavaró Ponyvaregény mellé, azonban míg az utóbbit világszerte vetítették, addig Smith filmjét évekig mindössze alig 100 mozi tűzte műsorra. 2006-ban folytatása is született a helyét azóta sem igazán találó rendező mozijának, de véleményem szerint itt már csak egy jó vígjátékkal találkozunk a kultikussá vált fűfaló fenegyerekek fingós bohóckodásaival, pár remek, de életszerűtlen párbeszéddel és egy giccses, romantikus befejezéssel. Megérdemelten és megismételhetetlenül lett a független filmezés egyik ikonja ez az alkotás, amit egyszer mindenképp meg kell nézni egy fárasztó, szürke nap levezetéseként.