A magyar humor átalakult. Pont. Ezt tudomásul kell venni. Most Stand Up van. Nincs itt min fennakadni, mondhatják a vidám fiatalok, minden folyamatos változáson megy keresztül, miért pont a magyar kabaré maradjon kőbe vésett? Meg különben is, az lesz vezető komikus, akire többen felfigyelnek. A népszerűség, magyarán a nép szava teszi a humoristát naggyá, vagy tünteti el a süllyesztőbe. Demokratikus és önszabályzó rendszer ez, tökéletesen megfelel egy demokratikus országban.
Én mégis elhúzom a számat, és nyelek egy nagyot, mielőtt kimondom, hogy ezt nem teljesen érzem igaznak. Először is, Magyarországon csak annyira van demokrácia, mint a mosogatódézsa aljáról összekapart, ötödik halmazállapotú ételmaradékban, de ez más lapra tartozik. Akarom mondani más vályújában ne kotorásszunk, még akkor se, ha az történetesen a miénknek mondott. Továbbá az sem az esélyegyenlőség pecsétjével ellátott megállapítás, hogy mindenkinek egyforma lehetősége van az érvényesüléshez. A média (azon belül is csak pár ember) formálja az elérhetőséget, az teszi választéklistába a neveket, vagy éppen teszi onnan fekete fóliába.
Nekem hiányzik a szatíra, a gondolkodtatós vicc, a spontán humor, a politikai kabaré, a trágárság helyett a finom nyelvi játék. Nagyokat rötyörészve ugyan a modern szilveszteri rádiókabarékon, de visszasírom az Illetékes elvtárst (Koltai Róbert, Verebes István), Nagy Bandó Andrást, Hofit, Markos-Nádas Györgyöket, Farkasházy Tivadart, Sinkó Pétert, Majláth Mikes Lászlót, Galla Miklóst, Éles Istvánt, Heilig Gábort, Megyesi Gusztávot, stb! Kapunk viszont helyettük raklapszám Showder klubos fiatalokat, akiknek ugyan tagadhatatlanul van humorérzékük, és önálló stílusjegyekkel is rendelkeznek, de összességében mégiscsak ugyanazon kaptafán szegecselik előre össze a mondandójukat. Magyartalanul, trágárkodva, obszcénül. Jól végiggondolt, megtervezett rendszerváltás/divatteremtés ez, itt zajlik az orrunk előtt, feltűnés nélkül és bábuként bólintva hisszük el, hogy ez így jó is.
Ha eddig úgy tűnne, hogy nem kedvelem az egyedül-álló humort (Galla Miklós tökéletes magyarítása), akkor megnyugtatom a lázongókat, ha csak tehetem, mindig meghallgatom Bödöcséket. És nem önsanyargatás, hanem a szórakozás miatt. Csak utána ne éreznék mindig űrt…
Ennek a hiányérzetemnek csökkentését fedeztem fel nemrég az MTV-n sugárzott új magyar komédiasorozatban, vagy ahogy a hosszú és erőltetett nyelvcsapkodásunk miatt hivatalossá tették, IrReality Showban (phfff…), a Munkaügyek részeiben. Márton István rendezésében és Litkai Gergely, Kovács András Péter, Hadházi László szerzőhármassal olyan friss vér került a tévécsatornák szeméttengerébe, hogy szinte méltatlan a sugárzásra. Nem is vert fel nagy port. Mondhatni elnyomásra van kárhoztatva, mert rendszerváltás előtti értékeket képvisel és emiatt nem összeegyeztethető a trenddel. Meg is bélyegezték egyből a sorozatot, az amerikai The Office vígjátéksorozat koppintásával vádolták a stábot. Fúj, akkor az már nem is jó. De természetesen megint nem fedi a valóságot a Munkaügyek világos bőrébe égetett billog, nem koppintást láthatunk, csupán irodai környezetben előadott, szín tisztán magyar, szatirikus humort. Talán írhattam volna mindezt csupa nagybetűvel is… Ennyi erővel Charlie Chaplin irodás jelenetével is dobálózhatnának a jóakarók.
De én személy szerint nem az árral szemben menés miatt tartom jónak a sorozatot, hanem azért, mert (irodában dolgozok én is) olyan finoman képes visszaadni a hivatalban dolgozók embertípusait, a munkakörülményeket és a munkaidőben történteket, hogy a nap mint nap benne élők és a nem irodista világ is egyaránt elismerően csettinthet. Persze csak ha van humorérzéke és képes még akár magán, munkáján nevetni. A szerzők nem tapasztalt forgatókönyvírók, viszont Isten adta tehetséggel bírnak a viccgyártás terén. És még a káromkodás is kifinomult, speciálisan a szereplőkhöz válogatott. Talán még az Anyanyelvápolók Szövetsége sem tartja eltúlzottnak, habár a helyükben nem nyilatkozhatok.
A vígjáték sava-borsa a karakterekben és az őket megtestesítő színészekben van! A néhol sutácska történetet is el tudja adni a tökéletes színészi alakítás.
Mindjárt a legelején említem meg a talán legtapasztaltabb Molnár Piroskát (Elvira), aki a képzeletbeli Nemzeti Munkaügyi, Munka- és Űrbiztonsági Hivatal zugbagós osztályvezetőjét játssza. Szerepe szerint ő egy igazi maradványa a régi rendszernek. Az általa vezetett hivatal működéséhez semmit nem ért, a rájuk vonatkozó jogszabályokkal nincs tisztában, viszont képes rendet tartani, kiáll a beosztottakért, és a leglényegesebb, hogy fontos kapcsolatai vannak más hivatalokban, minisztériumokban dolgozókkal. Többnyire ezek horgoláson, divaton, fodrászaton, bridzsezésen, ezotérián alapuló barátnői kapcsolatok, természetesen. De működik a dolog már har…, hú de sok éve! A nyugdíjat meg már akkor is megéri, ha közben Budapestre zuhan egy műhold (és ez meg is történik az 51. részben). A vezető beosztásával csak ritkán él vissza; nem használja ki azt, amikor rátermett férfi kerül a közelébe és emiatt elfojtott kielégítetlensége a felszínre tör.
A gárdából színészként talán a legnépszerűbb Mucsi Zoltán (János), az erősen gyógyszerfüggő és hipochonder aktazsonglőr-élmunkás, helyettes osztályvezető szerepre a lehető legjobb választás volt. KSH-s múltja és megannyi megoldott munkaügyi esete miatt a legtapasztaltabb, legrutinosabb, ugyanakkor a legingerlékenyebb, legrugalmatlanabb és legváltozatosabban szitkozódni tudó alakja a filmnek. Egyszer, ha lesz időm, kimutatást készítek, hogy mennyi patikapirulának álcázott szőlőcukrot és C-vitamint evett meg epizódonként. János gyakran már annyira beteg, hogy előbb kapja el a kórt, minthogy az kialakulhatott volna. A szerelemben örök vesztes, hűen vár az igazira, amíg az bele nem un a vidéki élet trágyaszagú miliőjébe. Szappanopera rajongók figyelem, ez nem következik be.
János ellentettje Albert, akit Elek Ferenc alakít, meglehetősen élethűen. Ő az, aki a leglelkesebb a csapatban, ha korrupcióról, szereplésről, vagy csajozásról van szó. Csúszópénz, megoldjuk, igyunk még, szia kedves, hol éri ez meg nekem, igyunk még, ráér az, csináld meg te, még nem is ittunk, mennyiért csinálod, én nem iszok, hukk… Ezekből ügyesen válogatva bármit elintéz. Ugyan szinte minden ügye befejezetlen marad, sokszor kerül kereszttűzbe, de ha valakinek olyan főnöke van, mint Elvira, akkor nincs az a törkölymennyiség Érden, amennyit ne ihatna meg munkaidőben. Még akár úgy is, hogy be se megy a hivatalba. Általa megtudhatjuk még, hogy mennyire nehéz bejárni Pestre dolgozni a világ végét jelentő Érdről, ugyanis mindig erre való hivatkozással kési le a reggeli, de van úgy, hogy a déli mittinget is.
Apropó, mitting. Katalin, megtestesítője Murányi Tünde, a minihivatal HR-ese (humánerőforrás-menedzsment), a kiéhezett vénlány, tökéletes magyarsággal képes kiejteni az irodai angol és idegen szakszavakat, nagy derültséget okozva ezzel a már majdnem intelligens gyakornoknak, Karesznak. De a hibáiban legalább következetes, mert másban nem. Hacsak nem abban, hogy utálja Albertet, mert szerinte korrupt és iszik. Ennyi erővel gyűlölködhetne a ruhafogassal is, hogy mindig fölfelé meredezik. Ő sem veti meg a feketézést, előszeretettel árulja az étkezési utalványokat, ez az ő nagy üzlete. A csapatban őrá került az unszimpatikus szerep: törtető, kisstílű, gyűlölködő, képmutató. Ugyanakkor örök humorforrás a jelenléte, kitűnően lehet szórakozni rajta, mert annyi a humorérzéke, mint a fénymásoló Copy feliratú gombjának.
Ha már megemlítettem a csibész Kareszt, következzék ő. Kovács Lehel a mai kor gyermekét alakítja, aki egyik betépett napján (legalább annyi van neki belőle egy évben, ahány foka a körnek, azaz 360) brahiból jelentkezett csak a gyakornoki állásra. Igazából nem akar ő dolgozni, köztisztviselő lenni, de ha már így alakult, kitart a csapat mellett. Legalább legálisan megkeresi a fűre valót. Értelmes legény, aki sokra vihetné az életben, ha érdekelné más is a szexen, a drogon, és a… Érdekes, soha nem derült róla ki, hogy vonzódna a R’n’R iránt. Viszont az iroda titkárnőjét, Timit, folyamatosan cekcuális zaklatásnak teszi ki, noha erről a butácska recepciós lánynak fogalma sincs. Mi viszont jókat derülhetünk a félre nem érthető mozdulatsorokon, testhelyzeteken, már-már banálisan gagyi udvarlási szövegén.
Akkor következzen a megszólított NEMszőke asszisztensnő, Timi, Tímea, ahogy bemutatkozni szokott a drága. Megmondom őszintén, nekem Fodor Annamária alakítása tetszik a legjobban, el sem hiszem, hogy azok a cicababás mozdulatai nem gyermekkora óta alkalmazott fegyverkészletéből valók. Persze erősen felrózsaszínezve. A fenékkiemelős ruhácska annyira hétköznapi neki, mint Albertnak a fogmosás utáni páleszos öblögetés (abban már garantáltan nincsen cukor), vagy Jánosnak a marék pirula lenyelése folyadék nélkül. Állítólag van barátja, hirtelen haragú, izmos médiaszereplő, de szerencsére (elsősorban Karesz szerencséjére) sosem jelenik meg kéjbabája munkahelyén. Timike érdekesen került a csapatba. Ő volt az egyetlen jelentkező az állásra, amit Katalin rossz telefonszám megadással hirdetett meg, viszont Timinek sikerült eltárcsáznia azt. Neki a hivatali titok egyet jelent a köbgyökkel, azaz fogalma sincs, hogy mit kell vele csinálni, de egy közöset lát azért bennük, egyik sem viccesebb, mint a tüllforgó a filctollon.
Állandó szereplő még Tamási Zoltán, azaz Imre, a biztonsági őrök kiegészítő halmaza. Kisebbségi komplexusa és félelme az emberektől kimondottan kamatoztatható erény a szakmájában. Hihetetlen egyszerű, de végletekig kedves emberke ő, akinek legnagyobb problémája, hogy nincsen széke. Az, hogy a munkaügyi hivatal úgy foglalkoztatja, hogy nincs is bejelentve csak hab a szatíra-tortán. Egyszer tévedésből még munkaügyből sikeres vizsgát is tesz (igaz, Karesz tökéletes puskájának és egy méretes félreértésnek köszönhetően), látszik tehát, hogy nem elveszett ember. És néha még akar is segíteni. Ugyan az arrogáns ügyfelek eltávolítására teljesen alkalmatlan (arra ott van Elvira), de szépen tud rajzolni és ha kell, szerez a Mc’Dögleszből „húsos”zsömlét sültkártófellel.
Milyen állami hivatal az, ahol nincsen tanácsadó, vagy miniszteri biztos? Jól működő, mi? Ezeket a szerepeket egy személy alakítja a sorozatban, nevezetesen a sármos Lengyel Tamás (no nem egyszerre). De nem a Munkaügyekről lenne szó, ha Tamás szerepét játszó Tamás itt nem fordítva tolná a közigazgatás szekerét, mint ahogy arra az életből vett példák alapján számítani lehetne; itt ugyanis az ő erőfeszítései révén megy előre az egész, jön ki a dagonyából, ahová a fenti dolgozók lelkesen belepottyantották. A mindig jólfésült és döntéshozatalra kész úriember gyengéje a töketlenség és a dolgok túlbonyolítása. Pedig Katalinék csak minden lehetetlen eshetőségre fel szeretnének készülni. Szegény Tamás egyszer még idegösszeroppanást is kapott, holott a többiek simán vették az örök elmúlást jelentő akadályt.
Aki figyelmesen olvasta a hivatal nevét, annak feltűnhetett, hogy nem csak a munkaügyekkel foglalkozó irodisták vannak a vásznon. Szám szerint egyen nem munkaügyesek. A magyar laccsolóbajnoknak is kikiáltható Lóbelt az űrbiztonsági hivatal osztályvezetője (és vezetője is egyben, miután főnöke előzetesben van) egy gondosan előkészített hivatalösszevonás (ez is de ismerős a való életből) eredményeként került a csapatba. Mogács Dániel szintén szenzációs alakja a filmnek, szinte több r-betűs szót használ, mint amennyi fellelhető a lexikonban. Ölök humolfollás, aki gyelekes élzelmekkel bíl, ugyanakkol annyila nagyképű, hogy mindenki lendle elkelüli tálsaságát. Mélhetetlenül okos, lacionális és lettenetesen libelális. Lesz is bonyodalom, amikor megtalálja Katalin az asztalán egy melegeknek szóló újság (GBLT) egyik példányát és Albert felvilágosítja a HR-esek gyöngyét, hogy mit is jelentenek az angol rövidítések (melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek). Egyik kedvenc jelenetem is ehhez a témához kötődik. János nem bírja már tovább az irodában túlszaporodó „másokat”, amikor kifakad egy transzneműnek és leordítja a fejét, miközben ’LóKittynek nevezi! Jól áll Mucsinak a szerep!
Nem minden részben, de sokat szerepel még a sorozatban Gazsó György, azaz Levente, az informatikus. A macskamániában szenvedő rendszergazda megalkotja a hivatal belső levelező rendszerét, az elviselhetetlen nyávergással jelet adó cicamailt, ami ugyan jelszóhoz kötött, de csak annyira védi meg a dolgozó magánszféráját a sunyi kollégáktól, mint az ablakra nyálazódott éticsiga a tyúkól tojásait az éhes nyest elől. Ennek ellenére Leventét is szeretjük, mert kedves, segítőkész és mindenre tud egy még rosszabb ötlettel szolgálni.
Kifejezetten örülök tehát a sorozatnak, amiben legalább annyi Fekete Viperát érzek, mint Jóbarátokat. És mindezt erősen magyarosítva, gyakorlatilag sok poént nem is lehet átültetni más nyelvre. Egyedi, no, nem kell csűrni-csavarni a szavakat. A közelmúlt legjobb híre pedig az, hogy már forgatják a harmadik sorozat epizódjait. VÁROM!
Íme, a sorozat, ami bizonyítja, hogy az ego-comedy stílusból érkezőkben sokkal több is lehet és van, mint egyszerű történetek trágárul és erősen kiszínezett előadása egy tapsgéppel vezérelt közönség előtt.
Szeretem…
Egy rész, a sokból: Táppénzcsalás!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
[i:e6efd64f]Oké, ez tetszik. Bele is csapok.[/i:e6efd64f]
Ez a bemutatkozó werkfilm is ütős! 😉
[url:57669n36]
” A mi dolgozóink zsebe üvegzseb. Alberté laposüvegzseb…” (hrhr)
És mi mindent tanulhatunk már ebből a sorozatból!
11. rész:
János: „Közelről mindenki büdös.” (w00t)
Meghoztad a kedvem hozzá, Mikikém!
Az első részben egyből hatalmas poénokba ütköztem!
Az egyik kedvencem:
„[b:57669n36]Katalin[/b:57669n36]: – És hogy ha esetleg megbíznánk egy fejvadász céget?
[b:57669n36]Elvira[/b:57669n36]: – Nekünk élve kell az a projekt menedzser!”
(hrhr) (hrhr) (hrhr)
Színpöttyös,ööö színvonalas írás!
Csak gratulálni tudok bahon, felülmúltad önön magad!Meghoztad a kedvem nekem is!
Mucsi képével el is adtad nekem. Nem hallottam még róluk (bizony, nem nyomják a médiában), ideje felfedezni.