CMC – Zajba forrasztott versek

Versek a Zajban / Poems in the Noise címmel megjelent a hazai ipari EMB projekt, a CMC (Cro-Magnoni Cola) új albuma. A Szász György vezetett formáció új albumán vágóhídi elektronikával és apokaliptikus költészettel reflektált a covidos időkre, valamint az emberiség önpusztítására. Mindezekről így beszélt:

A költészet számomra a legjobb irodalmi műfaj. Verseket már nem nagyon olvasnak az emberek, és ez már a zenekar első korszakában is így volt. Én is versíróként kezdtem annak idején és nagyon gyorsan rájöttem, ha azt akarom, hogy megismerjenek, ha hatást akarok elérni velük, akkor jobb zenével együtt ráönteni a hallgatóságra.

Már a CMC első korszakában (1986-1993) is tervben volt egy verslemez, ami akkor nem valósult meg, de a NOW című albumon hallható volt két verses dal (a Tiszta szívvel József Attilától és A sertés énekeiből Petri Györgytől). Mindkettő elég sikeres lett a CMC-t hallgatók körében, innentől pedig nem volt megállás. A Versek a Zajban mellékprojektnek indult, a következő album munkálatainak megkezdése előtt, lazításnak szántam. Ahogy elkészült pár verses dal, menet közben jött meg az étvágy… Mindig úgy tervezem az albumokat, hogy egyben hallgatva egy összefüggő, zárt CMC-s világot alkossanak, a stílusában talán sokféle dalból összeálljon egy egység. Ahogy készültek a dalok a különböző korok és nemzetek költőinek verseiből, egyre inkább úgy éreztük, hogy ez itt is megvalósítható, és egy önálló album lesz.

A lemez anyagát Szász György legkedvesebb verseiből (Tamkó Sirató Károly, József Atilla, Pilinszky János, Allen Ginsberg, Jim Morrison, David Attenborough) állította össze: Az volt a cél, hogy ne egy átlagos versmegzenésítést csináljunk, mert abból van bőven. Sok jó is van köztük, amiket szeretek, például Hobo, vagy a legendás Kex, vagy akár a Kaláka dolgai. Ezeknél hallható, hogy úgy keletkeztek, kiválasztottak egy verset, hogy na, ezt zenésítsük meg. Emiatt sokszor szerintem egykaptafa és unalmas, ha több versmegzenésítést hallgatunk egy előadótól. Ezért én megfordítottam a munkafolyamatot: előbb volt meg a zene, és az inspirált, hogy verset keressek hozzá és hangulatilag egységbe kerüljenek. A cél az volt, hogy amikor hallgatják, ne az jöjjön le feltétlenül, hogy ez egy megzenésített vers. Az is élvezze az albumot, aki nem olvas verseket, nem ismeri ezeket a költőket, gondolja azt, „de érdekes ez a dal és milyen jó a szöveg. Furcsa, de érdekes.” Hogy ezt sikerült-e elérni, azt majd eldöntitek…

A Versek a Zajban című lemezt a CMC kollektívája 2021 októbere és 2022 augusztusa között rögzítette a Fészek Kultúrális Központ stúdiójában, olyan vendégzenészek közreműködésével, mint Myra Monoka, Pulius Tamás (BAAB), IAN – Asbóth Árpád Ciprián, Dula Sándor (ex-Nevergreen), László Viktor (Sexepil, ETA) és Pálfalvy Attila.