Confess – Megalodon – lemezelőzetes dal

Megalodon címmel egy vadonatúj dallal jelentkezett az Iránban tizennégy és fél év börtönre, valamint 74 korbácsütésre ítélték groove/death/thrash metalos Confess zenekar.

A csapat két tagját 2015-ben tartóztatták le, többek között istenkáromlás és rendszerellenes uszítás vádjával. A teheráni forradalmi bíróság most hozott ítéletet az ügyben. Az iráni Forradalmi Gárda a dalaikban szereplő vallás és rendszerellenes üzenetek, politikai töltetű, anarchista-ateista szövegek miatt. Három hónapig magánzárkában tartották őket, majd egymilliárd iráni riál (közel hétmillió forint) óvadék ellenében helyezték szabadlábra. A zenekart alkotó Khosravi Nikan Siyanor ezt követően Isztambulba menekült, a másik tag Arash Ilkhani egy ideig még Iránban maradt, hogy fellebbezhessen. Később ő is elmenekült Iránból, és Norvégiában kaptak menedékjogot. Az azóta teljes zenekarrá formálódó csapat jövőre adja ki Revenge At All Cost címmű albumát, melynek ez a dal az első előzetese.

https://youtu.be/Y7UdxeBCYNU
Hexvessel Hexvessel
április 24.