Augusztus hónap az már első estéjén egy hatalmas hardcore, metalcore és thrash metal bombával indult a Dürer Kertben. Ezen az estén a fő fellépő a több, mint 30 éve zenélő massachusettsi Converge volt, de előtte bőven felnyomta a hangulatot a szintén régi motorosnak számító portlandi Toxic Holocaust, az idén 20 éves kanadai Cancer Bats és a kaliforniai Take Offense is.

Az estét pontban 18:45-kor a crossover thrasher Take Offense nyitotta. Kaptunk körülbelül félórányi laza thrash zúzást az arcunkba, amit a (láthatóan az egyelőre még szellős) közönség és a banda is élvezett. Dinamikusan játszottak, nem volt sok duma a dalok között, kellemes bemelegítés volt a további, súlyosabb fellépők előtt. (Lawrence Live Vids)

Kisebb szünet után megint nem volt nyugalmunk, hiszen a kanadai HC-arcok robbantak be a színpadra. A Cancer Bats zenéjében minden megtalálható, és erősen ajánlott azoknak akik a metal mocskosabb oldalát is kedvelik, hardcore punk alapokra épülő zenében kapunk sludge, southern, klasszikus heavy és metalcore elemeket is. Liam Cormier énekes folyamatosan pörgésben tartotta mindenkit a színpadon és a közönségben egyaránt. Föl-alá szaladgált, ugrált, tartotta a kapcsolatot (az akkorra már a nézőteret szépen megtöltő) közönséggel. Mellé becsatlakozott az ugrálásba a basszusgitáros Jaye R. Schwarzer és a jelenlegi turnégitáros Jackson Landry is. Ténylegesen élvezetes, pörgős koncert volt. (Lawrence Live Vids)

A Cancer Bats egy kanadai hardcore punk zenekar, amely energikus fellépéseiről és különböző műfajok, mint a punk rock, metalcore és sludge metal ötvözéséről ismert. Bár a csapatot névről ismertem, a szerelembe esés eddig kimaradt. Eddig. Megnyílt a „csakrám+ feléjük, ami a remek számoknak és az intenzív előadásmódnak köszönhetően nem csoda. Az olyan nóták, mint a Hail Destroyer, vagy a Beastie Boys feldolgozás Sabotage napi szinten vannak ismétlődőre állítva a lejátszómban a koncert óta. A csapat nagyon ügyesen keveri a különböző stílusokat. Ilyen téren sokszor beugrott az egyik hatalmas favoritom, a Kvelertak neve is. Bár az egész bagázs intenzíven nyomta, nálam a frontember Liam Cormier vitte a prímet. Mondhatni eladta nekem a Cancer Bats szellemiséget. Érdeklődőként érkeztem és rajongóként távoztam. Ilyen az, ha valami elkap. (paff)

Ha már egy jó kis thrashelésre fájt volna a fogunk, akkor még mindig jó eseményen voltunk, hiszen a Toxic Holocaust csapott harmadikként a húrok közé. Jó háromnegyedórányi oldschool thrash metal zúzásnak lehettünk szem- és fültanúi. Habár sok variáció nem volt a dalaikban, mégis kellemes és egyáltalán nem unalmas koncertet adtak. Nem volt az az érzés, hogy „jaj már megint ugyanaz a dal jön?”, hanem helyette változatosan kaptunk az együttes diszkográfiájából. Ezt láthatóan a közönség is élvezte, hiszen kezdett nőni a heringparty és elől sem volt nyugodt senki, hiszen ahogy előtte koncerteken, itt is volt pogózás, circle pit. (Lawrence Live Vids)

Végül következett az este fénypontja, a nálunk legutóbb tíz évvel ezelőtt játszó Converge. Az együttes a vártnál hamarabb kezdett, hiszen az esemény Facebook oldalán lévő programban 21:50-et írtak, de helyette már 21:40-kor a deszkákra léptek. Nem volt semmi intro dal, egyszerűen csak felsétáltak a színpadra és Jacob Bannon énekes a tüdejét kiordítva indította a koncertet a 2004-es You Fail Me album Eagles Become Vultures című dalával. Koncerten a kultikus Jane Doe albumtól kezdve a legutóbbi, 2017-es The Dusk In Us lemezzel bezárólag hallhattunk az együttes munkásságából. A Converge produkálta azt, amit a stúdiós felvételeken is hallhattunk tőlük, nem volt semmi haknizás. A dalok között csak egy-egy lélegzetvételnyi időnk volt, hiszen, sorra követték egymást a műsorban. Egy hosszabb szünetet csak a ráadás előtt kaptunk (kb. 2 percnyit) majd következtek a koncertet záró I Can Tell You About Pain és a Concubine című dalok. Egy velős, órányi koncertet kaptunk, ami pont megfelelő hosszúságú az ilyen tömény zenéből. A koncert alatt a háttérben lévő LED-falon Jacob festményei láthatóak voltak. (Lawrence Live Vids)

A Converge nekem ugyan azon a polcon van, mint a Meshuggah. Nem mondom, hogy értem, nem mondom hogy rajongom, viszont időről időre szükségem van rá. Akkor kerültem közelebb a csapathoz, amikor élőben láttam őket 2010-ben. Bár arra a koncertre a Kvelertak miatt érkeztem, utána már követtem a Converge munkásságát. A letisztultabb utolsó két album (All We Love We Leave Behind, The Dusk In Us)  igen közel áll hozzám, de az alapvetés Jane Doe is rendre napirendre kerül a lejátszási listámon.

Az akkori, és egyben egyetlen találkozásra valami hirtelen energia-bombaként emlékeztem. Itt sem volt ez másképp. Jacob Bannon sajátos működése a színpadon remekül illik a Converge által vizualizált frusztrált, kiábrándul, de mégis harcos világba. A közönségre az első perctől átragadt az az agresszív őrület, amit a csapat prezentál. Viszont az érdekes az, hogy a Converge nálam egyfajta megtisztulást, békét hoz el a lelkemben. A frontember helyettem is a világra szabadítja indulatait, melynek után a lélek kicsit megpihenhet.  Nálam az abszolút csúcspontot a Dark Horse jelentette, illetve azok a pillanatok, amikor a csapat leveszi a gázról egy kicsit a lábát. Amikor belassulnak kicsit, úgy gondolom még súlyosabb a banda. 

Az hogy ez a koncertcsomag összejött, az kisebb csoda. Példának okáért a Converge turnéjának csupán 5 állomása volt. Felejthetetlen élmény volt, amiről évek elteltével is csodálattal fogunk beszélni. (paff)

Fotók: saját (Lawrence Live Vids)