Cristiano Filippini's Flames of Heaven

The Force Within (2020)

A Cristiano Filippini által létrehozott Flames of Heaven projekt „The Force Within” c. korongja 2020 végének egyik kimagasló albuma szimfonikus power metal stílusban. A Limb Music kiadványán az olasz metalban ismert zenészek alkalmi csapata hallható. A banda felállása a lemezen: Michele Vioni – gitár, Marco Pastorino – ének, Cristiano Filippini – gitár és billentyűk, hangszerelés és zenekari betétek, Giorgio Terenziani – basszus és Paolo Caridi – dobok. Cristiano Filippini ezen a lemezen hallható zenei elképzeléseit még 2018-ban kezdte megvalósítani, már akkor is epikus, nagy zenekari elemekkel ötvözve a dallamos metal stílust. Ennek az irányzatnak olasz földön persze addigra már jócskán akadtak képviselői, legalább két évtizede működnek a színtéren európai szinten is jól ismert, sőt világhíres bandák. Filippini tehetsége azonban kiemeli az alkotást a sorból. A korong nem minden előzmény nélküli. A szerzőnek korábbi, „The First Crusade” (2010), “Flames of Passion” (2011), a „The Best of Swords and Flames” (2015) címet viselő lemezei epikus rockoperaként láttak napvilágot az évtized első felében.

A Flames of Heaven The Force Within c. lemezéhez Filippini a mikrofon mögé Marco Pastorinot (Temperance) kérte fel, míg Franco Michelottit (Shining Fury) a gitáron való közreműködésre invitálta. Később csatlakozott az ötleteléshez Michele Vioni, szintén gitáron (Vivaldi Metal Project), általa pedig a dobok mögé ült Paolo Caridi (Geoff Tate’s Sweet Oblivion, David Ellefson, Michele Luppi, Hollow Haze) és végül Giorgio Terenziani (Arthemis) basszusgitáron. A billentyűkön két zenész is vendégszerepel, a korongon Alberto Sonzogni és Luca Zanon játéka hallható. Miután a zenei anyag jelentős részét két-három olasz stúdióban és Filippini saját laboratóriumában rögzítették, a keverést a Stratovarius gitárosi posztjáról ismert Matias Kupiainen végezte. A végső hangzás kialakítására a legendás Finnvox Studios-ban Mika Jussila (Nightwish, Stratovarius, stb.) vállalkozott. Mindezekből következik, hogy a lemez anyaga bármily’ kiválóan egységesen is zeng, nem egy steril stúdiótermék, hanem a korongon hallható zenei utazás megálmodójának, Cristiano Filippininek a zenei tehetségekkel közösen feljátszott kimagasló műve.

A borító (ld. kiemelt kép és alábbi linkek) szuggesztív frontján a stílus zsáner-elemeként kőből faragott/fémből öntött harcosok pihennek letámasztott kardjaik felett és egy temetőkertnek tűnő éjszakai tájkép, valójában egy jövőbeli éjszakai nagyváros felett állnak őrt. A városképen a folyókanyarulattal a háttérben Sanghai épületei, az előtérben pl. a moszkvai csavart felhőkarcoló állnak a világ sok egyéb ikonikus toronyépülete között. Egészen közel pedig két hifi-torony sziluettje csillog egy-egy toronyépületként, mintha a magasban egy ablakból néznénk ki a jövő égboltjára, tűzcsóvát húzó légi járműveket követve.

A korong külön erénye, hogy nem másolja a saját földrajzi, vagy közvetlen zenei környezetének alkotásait, és a Stratovarius-kapcsolat ellenére is távolabb áll a szimfonikus power metalban annak zeneiségétől. A szimfonikus sávok alatt inkább szól úgy, mint egy dögösre kevert svéd dallamos HM-zenekar (Treat, Last Autumn’s Dream). A vastag, nem uralkodó, de meghatározó billentyűszőnyegekkel a számomra melodikus HR/HM-ben etalonnak számító angol Magnumot, az énekdallamokkal egy újabb generáció képviselőjeként megjelent Tent (egészen pontosan Gary Hughest) idézi. Hangzásvilágában emellett a német happy/power metalt játszó Freedom Callal rokonítható. Ezen bandák dalaira jellemző részletgazdaságban tudunk elveszni, amikor a lelkesítő, pozitív üzenetű tételeket hallgatjuk. A billentyűk különböző (hol orgona, hol fanfárok) hangzásával, máskor üveghangú csilingeléssel, kamara-, illetve nagy zenekari betétekkel kísérik a briliáns gitárjátékot. Ez utóbbi torzításában külön megragadó a ’80-90-es évekbeli HM-zenékben megjelenő tremolós, visító-recsegő hangzás. Persze, halljuk Luca Turilli és Malmsteen, vagy a Narniából CJ Grimmark játékához hasonló lekerekített futamokat is.

A nagyívű introt (The Force Within) egy erős billentyűvel, majd a belsőt rázó basszus-dob játékával beinduló hitvallás-dal követi (We Fight For Eternity). A kellemes énekhang változatos hangszínekkel és hajlításokkal, akár a verzék alatt is három-négyszólamú kórusokkal végigkíséri az egész lemezt. Marco Pastorino fantasztikus dallamíveket képes énekelni és a lírai baritonjából oly’ könnyedén vált magas hangfekvésű hősies baritonba vagy akár hasításba, hogy azon csak ámulok. A dob-basszus vastag kettősével a dalok között a lüktető ütemű, már-már eurodiszkos alapra felépített, korunk finn-svéd dallamos metaljából (pl. a Beast in Black-től, Amaranth-tól) ismert tételek is hallhatók (Dying for Love, Against the Hellfire). A dübörgő power metal hangzásban a széles sávon hangszerelt heroikus zenekari betétek mellett megjelenik a zongora és a hegedű magányos dallama is (Always with You). Arra emlékeztet, mint amikor a Nightwish a Hóember c. nagysikerű rajzfilm betétdalát játszotta lemezre.

A dalokban elmerülve rengeteg zenei ízt fedezhet fel a hallgató. Számos apró díszítést vagy az évtizedek metaljában eljátszott egyéb zenei motívumokat, amik szinte csak pillanatokra tűnnek fel. És ehhez nem is kell figyelmesen hallgatni a zenét, egyszerűen elég csak élvezni azt! Külön említést érdemel a Lightning in the Night megragadó kezdése, ahogy a Death Angelnek a The Ultra-Violence-ben fémes gitárhangzással játszott Tubular Bells-ét (Mike Oldfield) idézi (érdemes hát mindkettőt meghallgatni).

Ebben a dalban például szinte minden hallható, amitől olyan jó az epikus power stílus: a kórus után felgyorsuló dob, majd egy elementáris szóló karcolja a dobhártyát, kamarazenekari betéttel (meglehet, szintetizátorral). És amikor a dal forgó sodrásban véget ér, rövid szünet után ismét egy zongorajáték indul vonósokkal kísérve, rendkívül kifejező énekkel. Más nótákban pedig a sok elrejtett zenei poén egyikeként dallamos-zengő elektronikus effektek szólnak (Against the Hellfire), mint valami konzolos játékban. Hallhatók a tételek között igazán közönséget (de legalábbis CD-hallgatót) énekeltető dalok is, melyek refrénjét önkéntelenül dúdolja-mormolja az is, aki fejhallgatóval élvezi (The Angel and the Faith). Magával ragad, ahogy a dob váltogatja az ütemét és még a refrén végén is újabb szólók hasítanak.

A Flames of Heaven The Force Within-je igényesen kidolgozott, lendületes epikus-szimfonikus power metal dalaival 2020 egyik legjobb lemeze a stílusban! A szimfonikus-harangzúgásos outro után magától értetődő újrakezdeni.

február 06.,
február 24.,
március 11.,