Crystal Coffin
The Starway Eternal (2021)

Vitathatatlanul benne vagyunk az őszben. Ilyenkor hatványozottabban érvényesülnek azok a hangulati elemek, melyeket kedvenc zenekaraink igyekeznek minél érzékletesebben a dalaikba fűzve átadni nekünk. Halottak Napja környékén igazán aktuálisnak és jó ötletnek tűnt tehát, hogy soron következő lemezismertetőm a Crystal Coffin (kristály koporsó) nevezetű formáció nemrégiben kiadott albumáról szóljon.

Kanada igazán bőséges felhozatallal rendelkezik. No persze nem csupán az országban található tavak mennyiségét illetően, hanem az innen származó jobbnál jobb metal zenekarok terén is. Hiszen valljuk be őszintén, az olyan bandák említésekor, mint például az Aeternam, a zseniális Beyond Creation, a napokban szintén új lemezzel jelentkező First Fragment, vagy éppen a kanadai Death-ként is számon tartott, sajnos 2010-ben már feloszlott Quo Vadis, egy valamire való metal zene rajongó gyorsan felkapja ám a fejét! Ezen túl pedig így lesz ez akkor is, amikor meghallod majd a Crystal Coffin nevét, ugyanis a tavalyi első albumot követően a zenekar egy olyan erős black metal anyagot lapátolt össze nekünk, hogy amellett bizony nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni! Viszont mielőtt kiveséznénk az albumot, ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről a zenekarral.

A Crystal Coffin egy dallamos black metal stílusban alkotó trió, amely 2017-ben a kanadai Vancouver városában látta meg a napvilágot. A bandát Aron Shute (ének, basszusgitár), Lenkyn Ostapovich (gitár, ének, szintetizátor, zongora, balalajka) és Rob Poirier (dob) alkotja. A zenekart az alkotási folyamat során olyan hatások inspirálják, melyeket leginkább az Enslaved és a Wolves in the Throne Room progresszív fekete hangzásai, a High on Fire ellentmondást nem tűrő agressziója és az olasz zeneszerző/zongorista, Fabio Frizzi kísérteties billentyűs témái vezérelnek. Ami a dalok szövegvilágát illeti, a zenekar XX. századi szörnyű eseményeket szólaltat meg tételeiben. A banda igencsak termékeny, hiszen a megalakulást követő második évben előhozakodtak egy Demo 2019 névre keresztelt szösszenettel, amit 2020 márciusában már az első nagylemez, a The Transformation Room követett, és amely rengeteg pozitív kritikát kapott. Az év hátralévő részében pedig teljes erővel a következő album dalainak megírására koncentráltak, így legnagyobb megelégedésünkre már idén napvilágot láthatott a masszív és megbabonázó The Starway Eternal, amely hűen folytatja a zenekar elmélkedését a világot átszövő küzdelmekről, valamint a remény és a kilátástalanság közötti vékony határvonalról.

A lemez borítója először furcsán hathat az azt szemlélő hallgatóra, ám miután megismered a dalok mögött rejtőző koncepciót, rögtön más szemmel fogsz rá tekinteni. Ez a koncepció pedig a következő: A csernobili atomerőmű 1986-os összeomlásának történelmi valóságával szembesülve a főszereplő, Valentina Teresnyikov – az erőmű kezelője – a működésképtelen konzol mögött felfedez egy portált.

Hamarosan rájön arra a lehetőségre, hogyan kutasson fel értelmes életformákat, hogyan fedje fel azokat az isteneket és angyalokat, akik az általunk ismert naprendszerünk ősi kapui mögött rejtőznek. Túl a napi káoszon és egzisztenciális kétségbeesésen az ilyen entitások megtalálása annyit jelentene, mint a fontosság érzését átültetni kollektív létezésünkbe. A világűr különböző zugaiba tett utazásai során azonban nem igazán talál életre utaló nyomokat, és egy ilyen eredménytelen próbálkozás alkalmával 1986. április 26-án Valentina Földre való visszaútjának lehetősége is végképp lezárul, mivel a csernobili 4-es reaktor a leállási művelet során összeomlott. Magányából fakadó kétségbeesésében meghozza a döntést: úgy tér vissza a Földre, hogy átesik a tüzes légkörön, ami egy végső és hiábavaló cselekedet. Természetesen a túlélés lehetetlen, ezzel együtt maga a cselekedet a jelen korunkra oly jellemző kétségbeesett döntések metaforájává válik. A zenekar által megalkotott zenei kompozíciók érzelmileg rendkívül  színes aláfestést biztosítanak a történethez. Maga a zene és az ének szándékosan agresszívebb, mint az első albumon, miközben sci-fi-re jellemző elemeket és pátoszi pillanatokat is tartalmazó tájképet próbál megfesteni.

A történetet a zenekar összesen nyolc rendkívül változatos, dallamos, érzelemdús black metal tétel segítségével, bő negyvenkét percben tárja a hallgatóság elé. A dalokban a stílusra jellemző védjegyek mellett számtalan olyan zenei csemegét sorakoztat fel a banda, melyek igazán egyedivé teszi őket a black metal szcéna berkein belül. Minden dalból ki lehetne emelni több olyan momentumot, mely még tovább magasztalja a teljes albumot, én most mégis csak egyetlen ilyen dolgot említenék meg. Számomra a lemez csúcspontja, amikor a Cremation: Between Fire and Ice című, szintetizátorral és akusztikus hangszerekkel megtámogatott instrumentális csoda átúszik a The Descent címet viselő tételbe, ahol egy rendkívül egyszerű riffhalmazra egy olyan hangulatos szerzeményt ültettek rá, amely a csillagokig emel a teljes albumot.

Az előző lemezhez hasonlóan a The Starway Eternal-on a Crystal Coffin a XX. században, Kelet-Európában végbe ment valós eseményekre reflektál – költői képeket alkot küzdelemről, vereségről, sajnálkozásról és egy tudatunkon túlmutató életforma esetleges létezéséről. A zenekar minden tagja rendelkezik európai felmenőkkel, és közös érdeklődési körükbe tartozik a történelem, a sci-fi motívumok és a vintage horror. A Crystal Coffin üdítően filmszerű, ízletesen modern és öntudatlanul kalandos – a The Starway Eternal-al káprázatos módon lépi át a black metal és a pszichedelia, valamint a tér és az idő külső határait.