Cult of Ares
Broken Horns

(szerzői • 2023)
Armand
2023. augusztus 27.
0
Pontszám
7

A pár hete futottam bele Vincze Andres énekes groove/alternatív metal szólóprojektjének, a Cult of Ares első albumába, ami Broken Horns címmel jelent meg június elején. A projektre, leginkább korábbi munkásságai miatt figyeltem fel. Aki ismeri az tudja, aki meg nem, annak dióhájban elmesélném, hogy Andres egy a magyar gyökerekkel rendelkező venezuelai származású zenész. Emberünk 2000-ben költözött Magyarországra és sokunk számára olyan zenekarokból lehet ismerős, mint a Monastery korai felállása, majd az abból alakult Hayseed, Locust On The Saddle, Progness, az Audionerve, a The Ministerz és mind közül talán a legismertebb, a 2014-es Wacken Metal Battle Hungary nyerteseként a Wacken Open Air-t is megjárt Room Of The Mad Robbots.

Andres a 2020-as évek elején döntötte el, hogy zenei ötleteit, kreativitását egy új szólóprojekt formájában valósítja meg, amit Cult of Ares néven keresztelt el. Első albuma, a Broken Horns az elmúlt évek alatt formálódott teljessé, tükrözve groove centrikus, de más, a rock/metal műfajok hatásaiba is belenyúló zenéjének sokszínűségét. Az albumon minden hangszer, beleértve az éneket is Andrestől származik, kivéve Touch, Peel, Stand dalának szólója, amelyhez barátját, Bodri Dávidot (Progness, PREY, Liqweedgreen) hívta meg.

Na, de lássuk magát a lemezt, ami nyolc olyan dalt tartalmaz. A nyitó Decived- (Sly) zakatoló atom riffei már első hallásra az Apey & The Pea (mára már Lazarvs) Devil’s Nectar albumának pokoli energiáira hajaznak, ez az energia, valamint hangulat kitart lemezének további dalaiban is. Igaz némelyben megjelennek a Hayseed-ből hozott elektro metalcore/nu metal hatások, mint például a nyitó dalát követő Implure, vagy a Scars Collector, ami simán felér egy korai Diturbed dal magasságaihoz. De a zúzosabb hatások mellett dalaikban jókora szerepet kaptak a dallamosabb, andalgósabb, úgymond cipőbámulós modern grunge metal, az inde-rock és az alter metal témák is. Ilyen az abszolút Alice In Chans életérzést hozó Error 2+1, amiben némi Deftones melankólia is keveredett, vagy a Sun Goes Down. Azonban a záró Kahboomf#ck zajos, törzsei, vagy „családi erőszak” közjátékával nem tudtam mint kezdeni, nekem ez csak egy kényelmetlen töltelék téma képében feszeng a lemezen.

A Broken Horns jól szól és vannak is rajta jó témák, de nekem a nagy bummhoz kevés. Ahhoz viszont tökéletesen elég, hogy egy szólózenész sokrétű, sajátos látásmódjáról és zenei kifejezésmódjáról tanúskodjon.