A kazah raw black metalos Scolopendra Cingulata egyik érdekessége, hogy egy százlábú fajtáról kapta a nevét, a másik pedig, hogy melegágya volt egy másik immár nagylemezzel rendelkező formációnak, a szintén bonyolultabb névvel ellátott Dagor Bragollachnak. A zenekar székhelye orosz földre tevődött át, valamint elhagyva a puritánság vonalát a melodikusabb irányba tettek egy nagy lépést. Hivatalosan 2016-tól létezik a fiatal arcokat felvonultató csapat, melynek fő mozgatórugójává Art (Psychopathologist) énekes-gitáros vált. A promós képeket elnézve nem meglepő, hogy témavilágnak az oly sokat cincált északi mitológiát választották, tavalyi bemutatkozásuk így is elég bevállalós próbálkozásnak minősíthető. Azt azonban már előljáróban elárulom, hogy mindez nem megkérdőjelzhetetlen minőségük és újszerűségük okán, sokkal inkább azért, mert a gyönyörű borítóval ellátott Cosmogony Of Yggdrasil több, mint egy órás játékidővel rendelkezik, amit a műfaj nagyjai sem feltétlenül képesek feltölteni tartalommal. Talán ennek is köszönhető, hogy a kiadvány végére egy jó 10 perces Blut Aus Nord feldolgozást is tettek a telhetetlennek gondolt hallgatóság érdekében.
A lemez egyébként a címéből is adódóan a számtalan mitológiában megjelenő, az egész ismert univerzumot magába foglaló fával foglalkozik, amit a germán és skandináv területekenYggdrasilként ismernek. A hatalmas kőris lombjai a felhőkbe vesznek, ágain a különböző országok, világok, sőt dimenziók vívják csatáikat az elemekkel. Gyökérzete három irányban kúszik a föld alá, ahol az alvilág található. Mégha mindez nem is újszerű, legalább érdekesnek tűnik egészen addig, amíg meg nem pillantjuk az első dal címét: Mordor – My Kingdom. Rögtön leesik, hogy a zenekarnév Tolkien világából származik (A szilmarilok történeteiben találkozhatunk vele egy jelentős csata neveként). Persze nem ez lesz az a zenekar, akik éppúgy táplálkoznak a fantasy világból, mint a hagyományokból, amik esetenként közel is állhatnak egymáshoz, de a komolyan vehetőséget egy kicsit aláásta.
Ugyanilyen kettősségek, furcsa hangulatok kerülgettek végig a lemez hallgatása közben is, mivel az alapvetően melodikus black metalra belőtt anyagon találhatunk bőven szárazabb, atmoszférikus vonalra emlékeztető mozzanatokat és időnként a progresszívebb felfogás is megmutatja magát. Ez utóbbiból az is kiderül, hogy a csapatnak nincs problémája a finomabb hangszeres játékkal, amit jelen esetben a hangzás is megfelelően támogat. Szólt már különb módon is extrém zenei lemez, de a Cosmogony Of Yggdrasil egy debütáló zenekarhoz képest igazán meggyőző teljesítményt nyújt ezen a téren. Minden hangszer tökéletesen hallható, de annyi élet is van bennük, hogy ne felejtsük el, az alapok a black metal háza táján keresendők. Erre talán legjobban Art tud bizonyítékul szolgálni jellegzetes károgásával, még akkor is, ha véleményem szerint ezt sokan tudják meggyőzőbben tenni. Alapvetően az intenzív, harag fűtötte vokált szoktam előtérben részesíteni, viszont az összetettebb zenéhez egyértelműen az itt hallható, megfontoltabb verzió tud jól passzolni, de ezt is lehetne izgalmasabban tálalni.
A kissé egysíkú vokál mellé hasonló dalok is csatlakoznak, melyek külön-külön hoznak egy bizonyos színvonalat, azonban egymás után ilyen tömény mennyiségben már eléggé fárasztónak hatnak. Gyakran találkozni ezzel a problémával: ha egy fiatal csapat bemutatkozást rögzíthet, akkor úgy gondolják minden daluk telitalálat és kár lenne érte, valamint hiányzik a jó producer, aki a megfelelő helyen meghúzza a vészharangot. A Dagon Bragollach dalcsokra egy magabiztos iparosmunka, amit bemutatkozás jellege tud valamivel feljebb emelni a szememben, ettől függetlenül még a műfaj kedvelőinek sem lehet egyszerű a fogyasztása…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
