A nyugat-yorkshire-i illetőségű Darkher zenéjével történő első találkozásom tapasztalatát leginkább úgy tudnám lefesteni, mint Martin Handford illusztrátornak különös, komplex rajzai kapcsán felmerülő érzést. A híres Hol van Wally (Where’s Wally?) című gyerekkönyvek illusztrációira gondolok, ahol egy vizuális kakofóniából kell kihámozni, hogy hol is rejtőzködik a képen az a bizonyos furcsa figura, Wally. Éreztem, hogy ott van benne a lényeg, amit keresek, de valahogy csak nem sikerült megragadni azt. Így a formációval az útjaink elváltak, és számomra szinte már feledésbe is merült, hogy létezik egy ilyen zenekar. Aztán eltelt úgy hat év, és a legnépszerűbb videómegosztón promotált Lowly Weep dal egyértelmű áttörést hozott a kapcsolatunkban. Most egyből megtaláltam annak a bizonyos „képnek” a lényegét, amit az hivatott megjeleníteni. Bizonyára az én zenei ízlésem is alakult ennyi idő alatt, de ettől eltekintve egyből éreztem azt a fajta összeszedett keserű és sötét esszenciáját, amit az első albumból hiányoltam. Minden tekintetben lenyűgözött a nóta és roppantul vártam, hogy megismerkedhessek az új nagylemezzel.
A Darkher név mögött Jayn Maiven énekesnő és dalszerző áll. Ezt a projektet megelőzően a The Steals nevet viselő dark folk bandában pengetett. Emellett olyan együttesekben is feltűnt, mint Dead Meadow, Esben And The Witch, vagy szintén szólózenészként, Chelsea Wolfe -mellett. Alapvetően nagy zenei kitekintéseket nem tett, ami végeredményben a Darkher a doom, dark-folk-két aposztrofálható zenei irányvonalát is kijelöli. A 2012-ben történő alapulás után egy évre jelent meg a Darkher címet viselő, három dalt tartalmazó kislemeze. Mely igen korlátozott, 100 darabos példányszámban látott napvilágot. Azonban erre a kiadványra felfigyelt a népszerű Prophecy Production és lemezszerződést ajánlottak a művésznőnek. Így ez a kis-album The Kingdom Field néven, egy plusz nótával kiegészülve, már ennek a kiadónak az égisze alatt kerül újra kiadásba. A 2016-ban megjelent Realms, és az idén áprilisban megjelenő új The Buried Storm címet viselő nagylemez megjelentetése szintén ehhez a kiadóhoz köthető.
A Darkher zenéjét leginkább egy lassan felépülő, homályos zenei álomképként tudnám leírni. A muzsikának van egy nagyon erős vizuális hatása is, mert hallgatása közben szinte képi formában jelennek meg előttünk a szerzemények. Jayn számára az inspirációt leginkább saját képzelete, érzései és belső világa jelenti. De a természet elemei szintén midig ott vannak vele, amikor a számokat írja. Annak drámai, komor szépsége, hangulati nyomukat hagyják a dalokon. A hölgy az élete felét igyekszik a szabadban tölteni. Számára a zene kapcsán előtörő víziók, képek vizuális formában történő megjelenítését a produkció fontos részének tekinti. Ezt teljes mértékben leképezi az album, és az ízelítőként bemutatott varázslatos hangulatú videók is. A dalok nem sietnek, lassan bomlanak ki előttünk, ahogy a nap elmúltával az éjjel nyíló virágok szirmai is teszik. Jayn kísérteties, lágy énekhangja lenyűgöző módon adja vissza a számok hangulatát. Alapvetően ez határozza meg a legtöbb esetben a dallamvezetést, ami talán egy kicsit eltolja a vocal irányába a dalok központosságát. Mivel csodálatos tónusa van a hölgy hangjának, ezért ez csak emeli az album érdemeit. Eleve szeretem ezt a fajta „suttogó” női éneket, de Jayn ezt olyan varázslatos módon nyújtja ezt a lemezen, hogy teljesen visszaadja a lélek mélységeinek és éteri magasságainak pillanatait.
A szövegek a belső út, spiritualitás, a legbensőbb mélységekből a jelen vagy a múlt tükrében íródnak. A művésznő elmondása szerint, néha úgy érzi, hogy nem ő írja a szavakat, hanem meg kell várnia, amíg azok eljutnak hozzá. Ahogy megszületik a dal, akkor már kirajzolódik, hogy a dalszövegek valamilyen formában kapcsolódnak a saját életéhez. A szavai mögött mindig van valami jelentés, de ettől függetlenül szereti nyitva hagyni az egyéni értelmezés lehetőségét, mert szerinte ez az egyik elem, amitől a zenének oly annyira erős hatása van. Ezzel az állásponttal, én is csak egyetérteni tudok. Hisz mindenkinek mást jelent egy dal, máshogy tudja az életéhez, vagy a külvilághoz, a belső képzetéhez kapcsolni. Ettől függetlenül még is van egy kijelölt út, amit a művész számunkra megmutat.
A muzsika az árnyékból alakot formáló gyengéd akusztikus és ólomsúlyú doom metal részek finom egyvelegeként jelenik meg. A The Buried Storm lemezen sikerült a gitárokat a föld alá lehangolni. Letaglózóan súlyosan hat, amikor a hangzatosan csengő Sirens Nocturne című felvezető után, elsőnek berobban a Lowly Weep című dalban. Ez bennem a női lágyság és a lesújtó nyomorúság duális hatásának az különös érzetét kelti. Tehát a nőies energiák és a ridegség egyaránt komoly mértékben képviseltetik magukat. A teljes alkotói munka mögött Jayn személye áll. Az ének, az ezüstfonal finomságú, csillogó akusztikus gitár, a sírgödörből megszólaló gitárok is a hölgy érdemei. A dobok mögött Shaun Taylor-Steels –t (aki a Vestige Of Virtue-al, az Anathema-val, a Solstice-szel és a My Dying Bride-al közösen is játszott) 2016-ban Christopher Smith váltotta fel. Az új albumon több vendégzenész is szerepel, akik csellón, hegedűn működnek közre. A Lowly Weep című dalban hallható Ludvig Swärd (Frondom) játéka csellón, valamint háttérénekesként is. Ezen klasszikus hangszerek sötét, borongós tónusai is sokat hozzáadnak a zenéhez. A teljes hangszerelés ezért olyan érzettel tölti el a hallgatót, mintha egy ködös tájon haladna és csak az alakok elmosódott körvonalai vennék őt körül. Megszűnnek a támpontok, és az érzékelés is beszűkül, de mégis megmarad egyfajta belső fókusz, egy borús, de nagyon emelkedett befelé fordulás. Ezért a lemez kapcsán a jelszó: a melankólia! De ne gondoljuk azt, hogy elmegy egy unalmas, nyúlós sötét, reménytelen masszába. A daloknak van szerkezete, eleje és vége. Az előző lemezhez képest itt egy sokkal összeszedettebb, letisztultabb koncepción haladnak a nóták. Tapintható a zenei fejlődés, és az érettebb dalszerzés eredménye. Tehát helyére kerültek azok az elemek, amik az előző korongnál, véleményem szerint, nem illeszkedtek teljesen a helyükre.
Ahogy a Realms nem hagyott bennem komolyabb nyomot, annál inkább gyakorolt rám a hatást The Buried Storm korong. Ebből is látszik, hogy mindig nyitva kell hagyni egy kaput, mert lehet, hogy idővel, vagy egy másik élethelyzetben beérik az adott produkció. Számomra ez egy ilyen ismerkedés pozitív beteljesüléseként tudható be. A borítón ismét Jayn-ról készült fotó látható. A letisztult hatású kép, remekül visszaadja a zene hangulatát. Nekem sokkal jobban tetszik ez, mint a korábbi két kiadványok képi világa. A hangzás tiszta, a hangszerek jól elkülönülnek egymástól. Habár erre addig sem lehetett nagyobb panasz, de ez is jobban beérett az előző anyag óta. Az ének nagyon szép és remekül passzol a zenéhez. Élvezet volt hallgatni a művésznő hangját. Az albumról talán ezt tudnám leginkább kiemelni. A dark folk és a nehéz doom metal elemek sajátos egyvelegű zenei képet alkotnak. Lehetett volna egy kicsit jobban támaszkodni az akusztikus hangszerekre, mert a lemezről pont ezek a részek, amik igazán megragadtak, mint például a tisztán akusztikus gitáron megszólaló Unbound című dal. Picit hiányoltam a számokból a felemelő pillanatokat. Ezért nekem egy kicsit egybefolytak a dalok. Ezeket leszámítva a The Buried Storm egy kiemelten vonzó, jól sikerült és minden ízében egy igényes kiadvány. A lemez zord hangulatok édes társa lehet, mely nem lehúzóan, hanem éppen ellenkezőleg, felemelően hat. Elemben nem mondanám, hogy ez a napsütötte órák muzsikája, de pont ez az a zene, amit az ember jólesően tud fogadni ha éppen ilyen borús atmoszféra lengi körül. A német kidóhoz méltó látványos fizikai formátumok (limitált és sztenderd formátum) mellett a lemez digitális formátumban is beszerezhető a bandcamp oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
