Dawn Ray'd
Behold Sedition Plainsong

(prosthetic records • 2019)
Professor Shub Niggurath
2019. november 15.
0
Pontszám
8

A nemzeti piros betűs ünnep után két nappal, Október 25.-én piros betűs black metal ünnep is volt. Hiszen ezen az egy napon jelent meg a Mayhem, az Alcest de még a The Great Old Ones új lemeze is, és ezeknek a farvizén jött a liverpooli trió második anyaga is. Akiket annak idején, teljesen véletlenül ismertem meg, csupán annyi keltette fel az érdeklődésem, hogy black metal és van benne hegedű, ami nálam már egy nyerő párosítás.

Aztán amikor kicsit jobban bele merültem tűnt fel, hogy kicsit bonyolultabb itt a helyzet. Hiszen egy erősen balos, antifasiszta black metal zenekarról van szó. Ami valljuk be nem egy mindennapi jelenség, noha azóta eléggé meg duzzadt, a hasonló értékrendeket valló blackened crust, post- black zenekarok száma. Mégis ha valaki black metal-ról és politikáról beszél a nacionalizmus és a karlengető majmok jutnak először az ember eszébe, nem véletlenül. Nos a zenekar ezeket, mint minden józan gondolkodású ember, elvből elveti, sőt muzikális fronton indul csatába ellene. Szóval zeneileg 100% black metal, az attitűd viszont 100% punk.

Két év telt az Unlawful Assembly óta és azon az úton is haladtak tovább, amit ott elkezdtek. Utólag utána nézve már akkor is nagy üdvrivalgás fogadta őket undergroud körökben, noha akkor is most is úgy érzem, hogy ez inkább szól a zenekar különlegességének, mint a megkerülhetetlen minőségnek. Nem mintha gond lenne a minőséggel, csak ha kivonjuk a hegedűt és a politikai töltetett, már akit ez érdekel, nem marad más igazából, mint egy sokadik Winterfylleth kópia. Mondjuk azok közül, fogós dallamaival egyértelműen kiemelkedik.

https://www.youtube.com/watch?v=sQCoLmxgorE

A harcba hívó dühös csatakiáltások váltják egymást, a hegedű szomorkás dallamival. Aki hozzám hasonlóbak vevő a hegedűs fém zenékre, az itt igazi nyalánkságra akadt. Simon ki tesz magáért, mint ének mint a hangszere szintjén. Nem lehet panasz Fabian-ra és Matthew-ra sem, meglátszik, hogy már egy ideje a pályán vannak és jól betanulták a nagy öregek minden trükkjét. A lemez titka az, hogy tökéletesen váltogatnak a süvítő fekete fém és a melankolikus, népies dallamok között. Szerencsére ezzel nem estek át a ló túloldalára, patika mérlegen van kiszámolva, hogy éppen miből mennyi adag szükséges. A népzenés hangulatvilág is inkább keserédes katonadalokat idéz, mint valami hejhó ivós bohóckodást. Olyan dal címekkel mint a To All, To All, To All! pedig az ember akaratlanul is erre asszociál.

Ez egy egészen jó black metal lemez, amit ugyan hallottunk már máshol is, viszont a hegedű és a hozzáállás sikeresen ki emeli őket, a szürke tucat zenekarok sorából. A fogós dallamok és a katonadalokat idéző hangulat világ pedig, egy próbát mindenképp megér.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.