DEFTONES (Budapest Park,2022.06.24.)

A ’90-es évek vége, 2000-es évek eleje, méltán nevezhető a nu-metal zenitjének. Sorra tűntek fel a jobbnál jobb zenekarok, melyek jobb híján bekerültek ebbe a skatulyába. Erre a sorsra jutott a Deftones is, annak ellenére, hogy a zenekar 1988 óta létezett, és merőben más irányt képviseltek, mint a többiek. Bár néhány hatás egyértelműen érezhető volt a csapat zenéjén (pl. Hum), a muzsika, amit játszottak mégis egyedi volt és változatos. A Deftones-stílus egyértelműen és könnyen felismerhető (ez nyilván Chino egyedi hangszínének is nagyban köszönhető, mely szinte a csapat védjegyének számít). Gyerekként hatalmas kedvenceim voltak az akkori csapatok, sőt, nagyrészt nekik köszönhetem a kemény zenék iránti rajongásomat is. A Slipknot, a, Limp Bizkit, a System, vagy éppen a Deftones “kapudrogok” voltak számomra a metal ezerarcú világába.

Ami viszont érdekes, hogy jelenleg már nagyon ritkán van kedvem hallgatni akkori kedvenceimet. Egy kivétel van, az pedig a Deftones. Nem nagyon van olyan érája a csapatnak, amelyet nem szívesen hallgatok, bár azért természetesen megvannak a kedvenc lemezeim tőlük (pl. az első három album zsinórban). Gyakran vannak Deftones-napok a lejátszómban és az újabb anyagai is várakozással töltenek el.

Az elmúlt évek a COVID-tól függetlenül sem teltek eseménytelenül a sacramentói csapat háza táján. Komédiába illő (de inkább tragikomédia ez) dolgok kerültek sajtónyilvánosságra, kezdve Sergio Vega távozása (12 év után megtudtuk, hogy nem is volt tag…), majd Stephan Carpenter „káosz-hisztije” okán. Azt már nem is nagyon akarom fejtegetni, hogy mi játszódhat le egy laposföldhívő, dinoszaurusztagadó ember agyában, főleg akkor, ha amúgy a hangszerének mestere. Carpenter pedig az, így sajnáltam, hogy nem vesz részt az Európa-turnén.

Az előzenekarra a koncert napjáig vártunk. Hiába. Sajnos ez kimaradt. Bár nem vagyok szervező, számomra érthetetlen, hogy miért nem lehetett valamelyik magyar csapatot behozni. Valamivel 8 után aztán kezdetét vette a koncert. A csapat az új albumos Genesis-el nyitott. Itt azért egy picit felhúztam a szemöldököm. Nem, hogy nem taglózott le a kezdés, de egyenesen megijedtem Chino hangján, mely a lemezekhez képes sokkal „vinnyogósabbnak” és erőtlenebbnek tűnt. Hála az égnek, aztán rendeződött a dolog, így vélhetően hangosítási probléma lehetett csak. Aztán következett a Diamond Eyes-ról a Rocket Skates, mely szintén futottak még kategória nálam. Itt már kezdtem megijedni, de mint kiderült fölöslegesen.

A Be Quiet and Drive (Far Away) és a My Own Summer (Shove It) már konkrétan tiszta időgép volt! Teljesen sikerült rájuk hangolódnom, és ahogy észrevettem, másoknak is. Be is indultak az első sorok, a body surferek pedig szinte a teljes koncert alatt fel-fel tűntek. Következett a Tempest és a Swerve City a Koi no Yokan-ról, mely nóták élőben sokkal jobban tetszettek, mint bármikor is lemezen. Ezután újabb katarzis, a White Pony-s Digital Bath formájában. Véleményem szerint a „lovacskás” album a diszkográfia egyik legerősebbje. De ezután sem volt megállás, mert jöttek a további klasszikusok, az Around the Fur címadója után Headup zakatolt (mondjuk ha valaki csak ezt a számot hallgatja meg, akkor teljesen érthető a nu-metal skatulya.

Sextape, Diamond Eyes, Rosemary, Bloody Cape. Nem nagyon lehetett belekötni a programba. Azonban a Change (In the House of Flies) mindent vitt. Zseniális nóta, melyet élőben hallani hihetetlen élmény volt. Kimondottan örültem, hogy mikorra itt jártunk, már besötétedett. Az alapszettet az Ohms zárta, hogy a csapat visszatérjen egy két nótás ráadás erejéig (Lotion, 7 Words)

 A Fáklya Rádió hétfői adásában már esett néhány szó részemről a Deftones koncertjéről. Akkor azt mondtam, nem tudom, megnézném-e még egyszer a csapatot. Ez a koncert annyira sokszínű és múltidéző volt, hogy ennél nekem szerintem nem tudnának többet adni. Kivéve, ha legközelebb eljátsszák a Back To School-t (talán ez a kedvenc nótám tőlük). Nem tudom, mennyi az élményben a nosztalgiafaktor, valószínűleg sok. Viszont ez semmit nem vesz el abból, hogy a csapat a mai napig egyedi és gyönyörű színfoltja a színtérnek. A lemezeket pedig bőszen hallgatom továbbra is.

Képek: Bands Through The Lens

Life of Agony, Pentagram
augusztus 09.
Ecdysis Summer Tour
augusztus 16.