A Depersonalization egy meglehetősen fiatal hazai egyszemélyes DSBM projekt, aminek eddigi kilétét homály fedte. A formáció működtetője Vidák Ádám első ízben mutatja be erősen depresszív melankolikus hangulatú, az ambient/black metal vonalán mozgó projektjét itt a Fémforgácson.

Szia Ádám! Köszöntelek a Fémforgácson. Akkor kezdjük is az elején… A Depersonalization első ízben 2020 májusában tette közzé első anyagát An Abandoned House In The Middle Of Nowhere címmel. Nekem ez egy erősen lehangolt, nihilista alkotásnak tűnik. Mi indításból és, hogyan született meg ezen vonalú projekted?

Sziasztok!

Tizenéves korom óta hallgatom a műfajt, és mindig is ki akartam próbálni, mit tudok alkotni ezen műfajon belül. Leültem egy gitárral, kíváncsi voltam, mit tudok létrehozni, komoly szándék először nem volt benne. Az album címére reagálva, ezt a helyet ott láttam, ahol élek, ez az atmoszféra erősen magával ragadott, már előre láttam milyen lesz az album hangvétele. Ez az album teljes egészében apró benyomások alapján készült.

A Depersonalization kívül korább (vagy jelenleg) volt (van) más zenekarod, vagy projekted?

Igen, a SVWYER., ami egy dark/metal trap, illetve emo trap műfajt képvisel. Néhol a barátnőm narrál, és szerepel a videókban, velem együtt. Jelenleg dolgozom egy trap metal albumon, amit keverek a DSBM-el. Amolyan experimentális jelleggel.

Már a kezdetektől úgy tervezted, hogy ez egy one-man projekt lesz, vagy úgymond csak így alakult?

Gyerekkorom óta szerettem volna mindig zenekarban játszani, de nem jött össze, nem találtam megfelelő társakat. Végül jobban is örülök ennek, mert így minden ötletemet a saját elképzeléseim alapján tudom kivitelezni.

Ahogy a dalaid címeit figyelem, azt veszem észre, hogy mind valamiféleképpen személyes indíttatásokból fakadnak. Megszemélyesített a magányt, egy cigaretta elszívását, a metróra váró tömeget, stb. Vagy is a mindennapi élet van jelen a témáidba. te mennyire figyeled a mindennapi életet, az árral való sodródást?

Úgy érzem külső szemlélője vagyok mindennek, a címek tükrözik a lelki világomat, a környezetemhez való hozzáállásomat. Néha nem találom a helyem a világban, ezek a címek egyfajta reakciók az engem erő impulzusokra.

Valljuk be őszintén, a zenéd nem egy steril hallgatni való muzsika. Kell némi hangulat és kíváncsiság is, hogy valaki neki üljön hallgatni. Eddig milyen jelzéseket kaptál ezzel kapcsolatban?

99%-ban pozitív visszajelzéseket kaptam a műfaj közösségéből. Ami különösen jól esett, az az, hogy próbáltam a megszokott sémáktól elrugaszkodni, és sokan valóban egyedinek tartják az alkotásaimat.

Ha már zene. Ez a kissé zajos lo-fi hangzása, valamint a korai black metal „necro-sound” feelingje tudatos választás volt a részedről?

Nem, csak csináltam azzal a régi felszerelésemmel, ami volt, egy régi, olcsó számítógéppel, egy olcsó gitárral. Ez persze nem is jelentett problémát, hisz a műfaj jellegzetességének mondható. Sosem néztem milyen jelzőket lehet a zenémre aggatni, csak azt csináltam, amit tudtam, és ami jól esett, én csak azt adtam, ami bennem volt.

Én elsőként a Time Stopped For Me albumod révén találkoztam a projekteddel. Akkor az a hatodik albumod volt a sorban. A napokban jött ki a Long Night, amit nevezhetünk válogatáslemeznek is, hiszen ezen korábbi dalaid lelassított, depressziósabb változatai vannak. Beszélnél erről kicsit?

A Time Stopped For Me albumot öcsémnek dedikáltam, aki 2021. 07. 21. estéjén öngyilkosságot követett el, 21 évesen. Ő is zenélt, hobbi szinten, és mindig hatással voltunk egymás munkásságára. A Long Night feltöltése során egy kíváncsiság által hajtott projektet valósítottam meg. Nem saját ötlet, sok más műfajban találkoztam már ezzel a Slowed And Reverb dologgal, és gondoltam kísérleti céllal megcsinálom ezt a válogatást ezen műfajon belül. És igen, szerintem így még csak tesz is a melankolikus, depresszív hangvételhez.

Ádám. Albumaid számát látva egy igen termékeny alkotónak ígérkezel. Szerintem hamarosan újra hallani fogunk felőled. Várjuk az újabb zaj koncepciókat, és egyben köszönet az interjúért.

Én köszönöm a lehetőséget, és ígérem, folytatni fogom a munkámat.