
A finn DÖ 2013 óta lovagolja meg a kozmikus delej sötét hullámait. Lassú sodrású nehéz pszichedelikus, stoner, doom, black atmoszférájú témáikkal meglehetősen egyedi erőket szabadítottak el, melyek által volt szerencsénk megtapasztalni a világegyetem egységének erejét, csillagkohóinak pusztulását és újjászületést. Zenéjük sötét univerzumát eddig két nagylemezük, valamint négy EP-jük masszáiban szabadították ránk, a legutóbbit The Black Hole Mass kislemezük képében.

EP-jükre három súlyos zsoltárt tartalmaz 22 percben, amikből már az első percekben kiderül, hogy az eddigi legnehezebb és agresszívebb témáikat hordozzák. Dalaikban megmaradtak ugyan a korábbról, mint például előző lemezük, az Astral Death Cult-ról ismert Yob, Sleep, Neurosis sludge/doom vonalú riffeik, melyeket most még jó adagnyi blackened, dark doom Dark Throne, Bathory, Triptykon jellegű ízeket is hozzátettek. Ezek leginkább az énekterén érzékelhetőek, mivel a banda énekes-basszusgitárosan J’Andrömeda klasszikus doomos dallamai mellé valami eszméletlen raw black metalos témákat is behoz.

Az egyfajta kozmikus ködszerű – intros – pulzálásból lassan kibontakozó Gravity Sacrifice vaskos terheivel és fuzz-pedáljaival erősen megidézi a szabbatista riffek vonalait, melyekhez rituálisabb post-doom aláfestést, illetve levezetést adnak. Énekesünk itt még csak kántálja kozmikus varázsigéit, amelyeket az ezt követő Plasma Psalm epikus dörgedelmeiben tesz károgós fenevaddá. Annak ellenére, hogy ez egy meglehetősen komor, gyors, lendületes és agresszív erejű dal, több szólamon futó énekével, kórusaival, valamint klasszikus stoneres szólóival egy igen csak vaskos buli nótát hallhatunk tőlük. A záró 10 és fél perces Radiation Blessing első felében az ősi sötétség kozmológiája elevenedik meg, ami után a dal végéig kitartóan az effektpedáloktól szaporán pumpált, hosszan ívelt elszállós pszichedelikus jazz rock kohéziók atmoszféráit kapjuk.
A DÖ tovább vitt minket eddigi kozmikus doom atmoszférájának sötétségében, elérve egy új érát, amiben új hangokat szólaltattak meg. Black Hole Mass EP-jükön új szintre emelték eddigi rituáléikat, és csak remélem, hogy a későbbiekben is ezt az utat folytatva nyomják a DÖÖM metalt.
Az alábbiakban 2020. szeptember végén adott Transmissiön from the Cult Vessel karantén-koncertjüket láthatjátok, melyen premierként mutatták be az EP Gravity Sacrifice dalát.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.