Dødsengel
Bab Al On

Necron
2022. december 24.
2
Pontszám
8

Ha ilyen zenét hallgatsz, akkor utcaseprő leszel”, hangzott el gyakran ifjúkorom tipikus fenyegető jóslata az idősek szájából. Egyből lázálmos lovecrafti vízióként tárult fel lelki szemeim előtt, ahogy a kinőtt, szürkére kopott Butchered at Birth pólómban takarítom a köztereket, miközben a fejemben a Harcosok Klubjának ikonikus idézete cseng „Apu elcseszett élete vagyok!”.  Természetesen nem ledegradálva a társadalmunk alappillérét jelentő munkások áldásos tevékenységét. De akkoriban, ha egy gyermek nem félt már a Krampusztól, akkor ezzel a fenyegetéssel, mint a kemény munka ismeretlen világának súlyos, vészjósló fekete fellegeit vizionálták elé! No de mégsem fújta meg Gábriel a harsonáját és nem tört fel a Hetedik Pecsét sem. Nem következett be a Jelenések Könyvének jóslata. Valahogy mégiscsak felnőttem és nem is lett belőlem közteres, de való igaz, hogy mind a hosszú haj, mind a Butchered at Birth pólót elnyelte Abyss feneketlen bugyra és már csak nosztalgikus élményként jelennek meg. Ennek ellenére rajongásom nemhogy csökkent, hanem mélyült a sötét muzsikák iránt. Így örömmel konstatáltam, hogy az ünnepek közeledtével az alászálló Szentlélek mellé még sikerült betársulnia a Halál Angyalának is.

Az Advent (latin: eljövetel) értelmezése igen tág, ha azt vesszük tatárjárás is „tartaros adventus” ként van megjelölve Képes Krónikánkban és semmi jót nem hozott nekünk. A norvég Dødsengel (Halál Angyala) szintén elég szabadon értelmezte az Eljövetel fogalmát és stílusosan dobbantott be december 16-án új, Bab Al On  címet viselő nagylemezével. Ha nem is úgy, mint az előbb említett sajnálatos történelmi esemény, de dögvésszel, sötétséggel, légy és csúszómászó özönnel mindenképpen számolnunk kell. A bandát Malach Adonai (dobok) és Kark (gitárok, basszus, vokál) alapította 2007-ben. Tehát a banda nem friss hús a piacon. Az Visionary néven megjelent első nagylemezük óta híven szolgálják az okkultizmus témájával foglalkozó black metal érát. A zenészek elmondása szerint, a formáció 15 éves pályafutása pedig ezzel a nagylemezzel teljesedik ki.

Ha felmerül az okkultizmus témája, akkor  Aleister Crowley neve éppen annyira megkerülhetetlen, mint karácsonyi műsorként a Reszkessetek Betörők. Akárhogy is van, alapmű! Az ötödik nagylemez tematikájában kötődik a Thelemia okkult vallási és filozófiai mozgalomhoz, melyet az 1900-as évek elején  Aleister Crowley nyomán alakult. Ennek a miszticizmusnak középponti alakja Babalon istennő. Malach Adonai gondolataival a korong témáját illetően: „Ő a manifesztáció kapuja. Mindenség anyja és szajhája. Ahonnan jöttünk, és ahová visszatérünk… a fizikai testtel történő újjászületéssel valamint a legmagasabb spirituális törekvésekkel társul. Ő a Nagy Babalon, a Kinyilatkoztatások paráznája, aki a Fenevadon lovagol és akinek az alakja John Dee és Edward Kelly vízióiban is megjelent.” A Bab Al On egy hipnotikus olvasztótégely, egy mély utazás, ami könnyen magával ragadhat minket, viszont figyelmet is bőséggel igényel az az okkultizmus apró részleteinek a bejárásához.  

Ennek a segítségéül a duó pszichedelikus elemeket, lassú lüktető ütemeket vegyített a fekete fém esszenciához. Az igézet komor hatása alá kerülve bontogatja ki fekete szárnyait a lemez tizenegy fázison át. Ha a kiadványt hangulati oldalról akarom megközelíteni, akkor az ténylegesen lehengerlő. Borzongató bűvölet hatja át a dalokat. Amiben igazán kiemelkedő az Kark változatos és kísérteties vokál szekciója. Egyedül a tiszta énekhangok nem állnak túl jól neki (Dies Irae például elég gyenge lett), de ahol igazán gonoszul kell viselkedni, hörögni, károgni, morogni és a templomi körökben megszálltságra utaló tüneteket produkálni, abban magabiztosan jeleskedik. A Debemur Morti Production jóvoltából promotált  In the Heart of the World című dalban teljesít szerintem a legjobban. A mantrázást idéző hipnotikus rigmusok egy történelem előtti korszakba repítenek. Ősi templomok lidércnyomásos szertartásaira invitálnak. Csak legyen elég bátorságunk nyitva tartani a szemünket és fülünket a zenén tartani!

Ami egyébként hozza az elvártakat, de a komplexebb, emlékezetesebb témákat mellőzi. Egy kicsit soknak tartottam a révületkeltő riffek monoton ismétlődését is, ami azért a muzsika egyhangúságának kósza érzetét is ott hagyta bennem. A középtempó a legjellemzőbb egyébként a dalokra. Ez teljes mértékben passzol az album koncepciójához. Azért helyet kaptak a gyorsabb témák is, mint amiket az In the Beginning vagy a Bursting as Boils on the Backs of Slaves is felvonultat.  Malach Adonai dobtémái is igazából csak a kötelezőt teljesítik.  Itt alapvetően a hangulatteremtésen van a hangsúly, ezt viszont sikerült teljes mértékben abszolválniuk, rövidebb átvezetőkkel, közjátékokkal fokozniuk. A szertartásszerű Annihilation Mantra kifejezetten fokozza ezt a misztikus atmoszférát, de a már említett Dies Irae és az Agnus Dei sem mondhatók rossznak, ha homályos ezoterikus légkört keresünk a zenében.

A gitárok mellett még feltűnik egy kis cselló (hogy ez igazi hangszer, vagy csak hangminta nem tudom), de finom akusztikus aláfestések és ambient elemek is színezik az amúgy sem fekete-fehér hangképet. Ezekből talán még többet is elbírt volna a produkció. A muzsikusok szívüket, lelküket beletették (és ahogy a lemezt hallgatom, talán szó szerint így jártak el), hogy az új album egy változatos és érdekes produkció legyen az okkultizmus oltárán. Ami közelebb hozza a Nagy Babalont hozzánk halandó metál rajongókhoz.

A Bab Al On album mindenképpen egy érettebb és egy céltudatosabb produkció a zenekar diszkográfiájában. A hangzás és a felvétel minősége is sokat tisztult, javult az előző albumhoz képest. Ez nem csak a belbecsre, hanem a külcsínre is egyaránt igaz. Az ízléses és látványos borító tökéletesen illik a tartalmához. Hangulat szempontjából elég ütős darabra sikeredett. Vannak benne bizonytalanságok, de aki egy igazi okkult csemegét akarsz fogyasztani az ünnepi bejgli mellett, akkor a Dødsengel új lemeze páratlan választásnak bizonyul. Ha még elég gyors is vagy, akkor a lemezt még betolhatod a csillagászati áron vásárolt 3D-s műfenyő alá. Ha esetleg nem tetszik a családtól kapott zokni, még midig megmentheted az ünnepi hangulatot ezzel a lemezzel, ami beszerezhető többek közt a Debemur Morti Production–től, illetve digitális verziókban a Bandcamp oldaláról! Kellemes Ünnepeket!