Druknroll
Freakingface (2020)

Ha elég régóta vagytok fiatalok, még mondhat nektek valamit, ha azt mondom Szaratov hűtőszekrény. De hogy jön ez ide?

Nos, visszatérő vendégünk, a Druknroll székhelye zenekar ebben az orosz városban van. Ez már a negyedik lemezük, amiről írunk. Nem mennék bele nagyon az előzményekbe, oldboy kolléga korábbi ismertetőiből minden lényegeset megtudhattok a korábbi anyagaikról. 

Annyit azért összefoglalóként, mert nem voltam képben, ezért a Metal Enciklopédia segítségét kértem, hogy kiegészítsem oldie korábbi cikkeinek információit, illetve képbe kerüljek a négytagú csapat jelenével. Szóval tényleg csak nagyon röviden térnék ki erre.

A 2006-ban alakult banda magját Horror (ének) és Andrey “Druknroll” (zene – gitár, basszus, dobprogramok) alkotja. Hozzájuk csatlakozott – gondolom, hogy koncertképes legyen a felállás – két gitáros, Oleg Kireychuk (DreamSpell) és Denys Malyuga. A zenekar diszkográfiája az írás pillanatában hat nagylemezt és öt EP-t számlál. Ez az utolsó albumuk, amit idén kaptunk a kiadótól, de januárban már kihoztak egy szűk negyedórás, háromszámos EP-t (Zero) is. 

Belehallgatva a korábbi anyagaikba igazság szerint egy gondolat fogalmazódott meg bennem. Ez a csapat is abba a körbe tartozik, akik elértek egy szintre (nevezzük B ligának), ahol gondosan és kiszámítható rendszerességgel szállítják a lemezeket, de jelentős fejlődés nem érzékelhető. Próbálják a határaikat tologatni, de az igazi szikrát nem érzem bennük. Ettől függetlenül persze tudnak jó megoldásokat szállítani, meg tiszteletet érdemel a kitartásuk, de nem érzem bennük a potenciált a feljebb lépésre. 

Na, de nézzük a lemezt!

Az első négy dal számomra viszonylag izgalommentesen tölti ki a műsoridőt. A nyitó Dead Phone-hoz klip is készült, de igazság szerint nem okozott katarzist még képi anyaggal megtámogatva sem.

Egy-két technikásnak szánt gitárvirgára mondjuk fel lehet kapni a fejünket, de valahogy nem éreztem itt semmi olyat, ami miatt akár a következő dalnál emlékeznék rá. Ez – valljuk be – nem jó. Persze el lehet veszni a zúzásban, még jól is tud esni, de azért bennem erősen munkál a hiányérzet. Annak ellenére is, hogy a címadó dalba aztán kb. mindent beletettek, ami valamennyire is jellemzi a bandát. Thrashes zúzás, filmzenés pillanatok, klasszikus melodeath szóló, nyers és dallamos ének. Sőt, még némi blackes hangulatot is szőttek bele.

A My Fateful Day pedig egy kicsit még meg is fogja a hangulatot. A női ének miatt eleve kilóg az eddigiek közül, de ez még nem lenne baj. Viszont olyan nekem ez a dal, mint egy gyatrán sikerül mashup, mintha két totál nem összeillő dal menne egymás alatt. Meg is néztem, hogy nem indult-e el valami a háttérben, de nem. Fura, na, de nem a szó jó értelmében. Talán érezhették ezt, mert a folytatásban visszaváltanak az első részben megszokott zúzáshoz és már a Destruction inside groove/thrash zúzdája visszahozza a reményt is. A szerzeményben ráadásul a technikás elemek mellett flörtölnek az elektronikával is. Nem tudom miért lehet, de valahogy minden szerzeménynél érzek némi esetlegességet és tanácstalanságot, amit egy ilyen idős csapatnál nem tudok hova tenni. Ott a “slayeres” gitártéma, amit aztán egy visszafogott résszel tesznek hangsúlyossá, ami akár működhetne is egy kicsit emlékezetesebb témával. 

A lemezre feltették az ezt megelőző EP címadóját (Doomed Love), amihez anno klip is készült. Egész jó dal, de ebben is hiányérzetem van. Hiába a jó alap, a jó megoldások, valahogy mindig csak ígéret marad. Erre talán az a magyarázat, hogy bár korrekt mind a nyers vokál, mind a tiszta ének, valahogy mégsem kiugró. Ráadásul az egész lemezen engem kifejezetten zavartak a billentyűs/elektro prüntyögések.  A záró A Black Hole talán a leghangulatosabb tétel. Valahogy itt kevésbé érzem azt az esetlegességet, ami nekem a lemez többi részét jellemzi. Itt valahogy jól eltalálták a durvulat és az elszállós hangulat arányát és egy elszállós, nagyon jó szerzemény született.

Nem tettek rajongóvá, de egy hallgatást megér, mert azért az említett számomra fura és zavaró megoldások ellenére is lehet itt élvezetes pillanatokat találni. A lemez második fele pedig egész jól sikerült.

Explosions Tour
szeptember 30.
VR Sex
szeptember 30.