Early Moods
A Sinner's Past

(RidingEasy Records • 2024)
boymester
2024. július 3.
0
Pontszám
9

2022 egyik legizgalmasabb időutazós kiadványa volt számomra az amerikai Early Moods zenekar debütálása, ami a doom metal egy olyan szeletét hozta vissza tetszhalott állapotából, amit The Obsessed, Witchfinder General, Saint Vitus és Pentagram zenekarok képviselnek. Igen, a klasszikus, Black Sabbath gyökerekig hűen visszanyúló, heavy metalban tobzódó zenére gondolok, melyet leginkább a 80-as évek második felében, a 90-es évek elején hallhattunk. Igaz, manapság is jelennek meg ebben a stílusban kiadványok, azonban ezek többsége a nagy öregektől származik, nem pedig egy fiatal csapattól. A 30-as éveiket taposó, Kaliforniában székelő, de nagyrészt dél-amerikai származású zenészek egy az egyben elkapták azt a hangulatot, ami miatt ezekre a csapatokra egyáltalán emlékezünk. Ugyan nem minden tétel sikerült egyformán a bemutatkozás alkalmával, a folytatás hírére azonnal felkaptam a fejem és követni kezdem őket, hogy képben legyek a mikorral… Az új opusz A Sinner’s Past címmel látott napvilágot még márciusban, úgyhogy nem kapkodtam el az írást sem, főleg, hogy nagyon-nagyon sokszor lepörgettem a dalcsokrot. Gondolom sejtitek, hogy a stílus maradt ugyanaz: heavy/doom metal a kőkorszakból, de ezúttal még dalok terén is sikerült valamennyit előre lépnie a zenekarnak. Kardinális problémák ugyan nem voltak korábban sem, de egységesség, fogósság tekintetében biztos a fejlődés és ezután már folyamatosan a radaromon lesznek.

Első körben megjegyzem, hogy az A Sinner’s Past friss. De tényleg, hagyományos doom ide vagy oda, egyszerűen üdítóek a rendkívül fogós riffek, a dallamos betétek, néhol blues rock és hard rock ihletésű gitárszólók. A patikamérlegen kimért 5-6 perces dalokban olyan egyensúlyban érkeznek a kisebb tempóváltások, csavarok, hogy ne legyen idejük unalmassá válni. Hangulatában szintén azt a régimódi keserűséget, elgyötört prédikáció jelleget nyújtja, mint a már felsorolt példaképeik, ez pedig szintén fontos, hiszen nem azonos a sokak által doom jellegzetességként azonosított depresszióval, mely inkább a későbbi death/doom, gótikus doom korszakban ragadt rá a műfajra. Az viszont kétségtelen, hogy az 50 perc környékéig kúszó játékidőben előre haladva egyre sötétebb, borúsabb szerzemények követik egymást, amit csak a záró tétel epikussága tud némileg feloldozni.

Valahonnan ismerős riffel nyit a Last Hour, szerencséjükre nem jutott eszembe, hol hallottam már, így nem dobálom fel nekik. A lényeg, hogy a tétel szépen fel tud gyorsulni és NWOBHM lüktetéssel kényeztet minket. Húzósabb, groove szerű témával támad a Blood Offerings, hogy aztán egyértelműen Bobby Liebling sleppjének múltjában turkáljon okkultizmusban fetrengő dallamaival. A címadó tétel inkább a Saint Vitus paranoiásabb vonalát ragadja magához a torzított énekhanggal, a kiadvány egyik csúcspontját jelentő Walpurgist pedig soha ki nem adott Black Sabbath dalok maradványaiből tákolták össze. A lemez közepe felé érkező The Apparition során válik valóban érzékelhető az említett sötétedési folyamat. Itt már a lassú és baljós Candlemass hangulat dominál. A kifejezetten egyedi Unhinged Spirit ugyan még bele-bele kapaszkik néhány lendületesebb riffbe, de a lemez vége felé már a totális doom metal érvényesül. Ezek közül a Hells Odyssey lett favorit, de a záró Soul Sorcerybe sem tudnék belekötni.

Két dologgal nem tudtam különösebben megbékélni: az első az Alberto Alcaraz sokat fejlődött, de még bőven árnyalható énekhangja (érdekes a kiadványon felbukkanó extrém vokál a háttérben, de nem erre gondolok alapvetően…). Hosszú távon fárasztó a lezsersége, nyilvánvalóbb érzelmek bemutatására is szüksége lenne. A másik az album borítója. A bemutatkozásnál még legyintettem az avíttas zenekari fotó szerepeltetésére, de a mostani, 70-es évek tucat pszichedelikus rock bandájára emlékeztető keretes megoldás nem reprezezntálja kellően a zenét, amivel dolgunk van. Nem könnyű hallgatni való tehát, de aki szereti a doomot, az nem fog fennakadni sem a hosszán, sem az emészthetőségén. Ennek ilyennek kell lennie. Az ugóbbi jó 20 évben a sajnálatos módon földbe állt Magic Circle, valamint a Mangog tudott hasonlót összehozni, utóbbi is csak az első lemezén.

The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.