Ecstatic Vision

For The Masses (2019)

Vannak zenék, amelyek nagyon messzire le tudnak vinni, mind érzelmi, mind pedig mentális síkon. Persze az ilyen utazásainkat meglehetősen befolyásolják egyéni befogadó képességeink, amik minden emberben máshogyan működnek. Ez csak beállítottság kérdése. Én személy szerint szeretem az utaztató zeneket. Lehet az atmoszférikus black, epikus heavy metal, vagy épp az elménk mélyére alagutat fúró, belső kozmikus világunkat feltáró ősi, recsegő pszichedélia, mint, ahogy az a philadelphia-i heavy/psychedelic rock kollektíva, az Ecstatic Vision új albumának estében is van.

A 2013 óta létező bandát mind a kritikusok, mind pedig rajongóik a Hawkwind második eljöveteleként tartják számon. Zenéjükben a kraut-rock ősi világa szerves szimbiózisban kötődik a ’70-es évek korai hard rock keménységével és hallucinogén lüktetéseivel. Mindezekhez a banda fő-zeneszerzője, agya a multi-instrumentalista Kevin Nickles szaxofon, fuvola és gitárjátéka, Doug Sabolik énekes/gitáros rekedtes éneke és  Ricky Culp, valamint Michael Field Connor dob-basszus ritmusszekciója ad egy meglehetősen egyedi és önálló ízt. Bár az elmondható, hogy agyalapi mirigyeinkre delejesen ható zenéjüket erősen befolyásolják a fentebb említett Hawkwind, a Pink Floyd korai, az MC5, a The Stooges és a Monster Magnet hatásai, dallamaik, elszállós témáik mégis inkább egyedinek mondhatóak, mint sem koppintásnak. Így van ez a nemrégiben For The Masses címmel megjelent lemezük estében is, mellyel az eksztázis kozmikus vibrálásait sugározzák felénk.

Az intro-szerű zam rock (ez a zenei kifejezés az 1970-es években alakult ki Zambiában, ahol is olyan zenekarok, mint a The Peace, a W.I.T.C.H., az Amanaz, és nem utolsó sorban Paul Ngozi az afrikai népzenét keverték a kor funky és pszichedelikus rock hatásaival) hatásokkal nyitó Sage Wisdom egy könnyű felvezetést ad az őt követő hosszas jam-transz alapokra fektetett Shut Up And Drive űrbéli sétájához. Az ezt a sétát tovább folytató Yuppie Sacrifice egy némileg több szálon futó zenei megoldásokkal delejezi agyunkat. Erősen előjönnek a fentebb említett zam rock törzsi elemei, a nehezebb pszichedelikus vibrálások eksztatikus fel és leejtő hullámai, valamint a verejtékben úszó látomásos ábrándokon zakatoló hard / funky rock tempói. Az Like A Freak egy teljesen új ízt hoz utazásunk során. Ebben a dalban egy veretes, tömörebb rock and roll ősrobbanás szindrómája dominál egy erőteljes Hawkwind, Motörhead-es orgiával fűszerezve, míg az őt követő címadó dal egy meglehetősen bizarr avangt-garde kísérleti jazz, zaj halmaz. A hipnotikus The Magic Touch elsurranó tribal (szitár, kürt, dobok) hatásai ismételten felültetnek minket varázsszőnyegünkre és egy kozmikus időutazás kíséretében egy modern misére repítenek vissza az ősi időkbe, ahol is a cro-magnoni rock keverékeként felcsendülő Monster Magnet feelingű, fuvolával és szaxofonnal megspékelt Grasping The Void erőteljes torzított, megtekert szólójú rock ‘n’ rolljára rophatjuk utolsó táncunkat.

Az Ecstatic Vision újfent egy olyan albumot készített, ami előtt a ’70-es évek psyhedelic rock úttörői is megemelik a kalapjukat. Ha valamikor újra forgatnák a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmet, tuti, hogy egy daluknak benne kellene lenni a filmzenei listájában. Annyira hozzák a korszak víziókban úszó amerikai álom nagy trip-jeit, hogy szinte a szemünk előtt elevenednek újra a fim kockái. Azt nem mondanám, hogy a lemezt csak erős idegzetűeknek ajánlanám… inkább a bátrabb, kísérletezőbb kedvűeknek. Jó utazást mindenkinek!

október 18.,
október 19.,
október 21.,