ELECTRIC (ESKIMO) CALLBOY – HYPA HYPA EUROPEAN TOUR 2022 (Budapest, Barba Negra, 2022.04.27.)

Nem kedvezett az időjárás az estének. Az esőben ázva-fázva nosztalgiával idéződött fel bennem a második magyar Metal Fest (3 nap eső). Utólag nem is bánom, hogy ilyen volt az idő, mert így talán még különlegesebb élmény lett. Ennek ellenére azt gondolom, érdemes elgondolkodni a Barba-nak valami fedett megoldáson az ilyen esetekre. A tavaszi szakadó eső azért nem nyári zápor. Bár voltak akik így is póló+rövidgatya kombóban nyomták.

Az estét a finn One Morning Left nyitotta. A csapat az utolsó albumával rendesen meglovagolja a retro hullámot. Azonban ezzel semmi baj nincsen, amíg a nívó ilyen magas. Bár a korábbi dolgaik nem fogtak meg egyáltalán, a Hyperactive olyan szinten beragadt a megjelenésekor a lejátszási listámba, hogy legalább annyira vártam a csapatot, mint eszkimóékat (bocs Electric). Nagyon kevés idejük volt, de amit lehetett, kihozták belőle.

És ami még fontosabb, hozták a lemezen/klippekben megszokott színvonalat. A tetőtől talpig kivarrt Mika Lahti amennyire csak lehetett felspanolta a közönséget, akik meg is hálálták ezt, többen a színpad elé vették az irányt a pultok felől is. A Stratovarius pólóért meg jár a pacsi (Bár szerintem véletlen egybeesés, 1997-ben majdnem ezen a napon – április 28 – jelent meg a hatodik albumuk, a ma már klasszikusnak számító Visions.)!

Számomra a Neon Highway volt az abszolút csúcs. A klippet is nagyon bírtam, és a lemezen is ezt gondolom a legerősebb nótának (bár a többi is simán a remek kategóriában van). Ha szereted a dallamos metalt, de nem ódzkodsz a modern tálalástól és a stíluskavalkádtól, mindenképpen tegyél egy próbát a csapattal. A jó hír pedig, hogy idén még egyszer jönnek hozzánk, ezúttal főzenekarként!

A koncert végeztével a merch pult felé vettem az irányt, ahol leesett az állam. Bár gondoltam, hogy valamilyen szinten begyűrűzik a drágulás ebbe az ágazatba is, de nem mondom, hogy a 9-10 ezres pólóárak nem leptek meg.

Az este következő fellépője a Blind Channel volt. Az eurofesztivált is megjárt finn csapatba belehallgattam a koncertet megelőzően, de engem semmi nem ösztönzött arra, hogy elmélyítsem kapcsolatunkat. Ezer egy tucat számomra. A koncertjük viszont azt mutatta, hogy velem ellentétben rengetegen kíváncsiak rájuk. Rám élőben sem tettek mély benyomást. Bár az előadásmóddal nem volt gond, lelkesedésből sem volt hiány, számomra semmi újat nem hozott a dolog. Ez nem is lenne gond, de nem volt olyan momentuma sem a produkciónak, sem pedig a zenei tartalomnak, melyre felkaptam volna a fejem. Én örültem volna, ha helyettük a One Morning Left játszik többet.

Az est fő attraktuma természetesen a nem rég névváltoztatáson átesett Electric (Eskimo) Callboy volt. Nem akarom bántani a zenekart, de az utólagos végkifejlet fényében nem tudom jó döntés volt-e a névváltoztatás. Az Eurovízió ugye így sem jött össze, tehát sok értelme nem volt. Azt meg kötve hiszem, hogy az eszkimó közösségek nyújtottak volna be petíciót a píszíség jegyében. 

A csapat az elmúlt pár évben hatalmasat ment. Remek klippek, remek nóták. A nézettségi mutatókról nem is beszélve a videómegosztókon. Az ováció nem véletlen. Számomra, aki ugyan úgy imádja régi Scooter-t vagy Brooklyn Bounce-t, mint a metal bandákat, a zenekar üdítő színfoltja színtérnek. A tömeg a helyszínen pedig azt támasztotta alá, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így érzi.

Aki ismeri a banda munkásságát, annak nem árulok el újdonságot azzal, hogy a  csapat rendkívül jó érzéssel keveri az elektronikus zenét az egyéb kemény zenei stílusokkal.Bár a korai dolgaik elmentek mellettem, aztán felültem a vonatra és rajta is maradtam.

A Pump It remek kezdésnek bizonyult, sikerült kellően feltüzelni a nagyérdeműt. Fél perc után kb. mindenki ugrált. Kiváncsian vártam, Kevin hiányát hogyan pótolják (betegség miatt nem játszott). Bár nagyon szívesen megnéztem volna mit tesz hozzá a produkcióhoz, összességében nem volt hiányérzetem. A setlist rendkívül jó érzéssel volt összeválogatva, bár ilyen nótákból nem nehéz válogatni (vagy inkább nehéz, hogy  mit is játszanak). 

A látványvilágban sokszor visszaköszönt a 80-as évek. Emellett a csapat rengeteg átöltözéssel igyekezett visszaadni az utóbbi klippek vicces, rendkívül szerethető, bulis hangulatát.Az alap set kiemelkedő momentumait számomra az abszolút slágerek jelentették. A kezdő Pump It mellett, a másodikként érkező My Own Summer, a nemrég bemutatott Spaceman, illetve az MC Thunder II.

Természetesen a hatalmas ovációt követően jött a ráadás is, az MC Thunder első részével, a zseniális We Got the Moves-al, illetve a megkerülhetetlen party-himnusz Hypa Hypa-val. Aztán pedig a világ összes pengetőjét, meg söralátétjét szétszórták.

Sikerült minden kívánalmamat felülmúlni. Olyan felhőtlen jókedv uralta végig a koncertet, melynek rendkívül jó érzés volt részese lenni. Egy pillanatig sem jutott eszembe sem áremelkedés, sem háború, sem egyéb napi gondok. Ennél több pedig nem elvárható egy alapvetően szórakoztatásra termett bandától. Aki most lemaradt, az jövőre pótolhatja, mivel 2023-ban is érkeznek hozzánk! Aki eladta/ingyen odaadta a jegyét az eső miatt, azt pedig csak sajnálni tudom. A csapatnak pedig üzenem, nem kell ide eurovízió, csak maradjon meg az elán és a kreativitás, a siker jönni fog!

Fotók: Barba Negra, Eskimo Callboy

Life of Agony, Pentagram
augusztus 09.
Ecdysis Summer Tour
augusztus 16.