Eöl boszorkánymester nem gyerekadagokban tálalja nekünk a black metalt! Szinte nincs olyan év, hogy ne jelentkezne legalább egy új lemezzel. Viszont itt nem a vidám bohóc fog kiugrani a happy-meal menü díszdobozból, hanem a várbörtönbe zárt lelki nyomorúság és epekeserű black metal fog feltárulkozni előttünk. Pont olyan, amitől a szüleid is óvtak gyerekkorodban, és amire azt mondják a lányok, hogy „fúj, te ilyen zenét hallgatsz”. Viszont ez egyáltalán nem érdekli Eöl mestert, aki 1998 óta lát el minket, sötétszívűeket, az Elffor néven futó dungeon synth-be ágyazott atmoszferikus, epikus fekete párlataival. A baszk földi mágus amúgy szereti a magányt és csöppet sincs oda az élet napos oldaláért. Kifejezetten fürdik az életutálatban és erre a szemléletre rímel is a most megjelent Where the Damned Dwells című nagylemez. Ha te is osztod ezt az életszemléletet és kedveled a kilencvenes évek melankolikus dallamokkal átitatott black metalját, akkor ezt a lemezt neked találták ki.
Eöl az Ellfor 1995-ös alapítása óta jellemzően egyedül alkot. Viszont a felvételek során kisegítik gitáron, dobon a napfénytől gondosan elzárt lelkek is. A Where the Damned Dwells lemezen Jabo (gitárok), Kaos Absoluto (basszus), Fran (dobok) művésznevek mögé rejtőző muzsikusok segítették ki a billentyűk és vokálért felelős hősünket. Az epikus atmoszférát természetesen a számok hosszúságának is tükröznie kell, így négy dal kapott helyet a friss kiadványon. A grafikus, Igor Mugerza munkássága elválaszthatatlan az Ellfor képi világától, így ezúttal is az ő munkáját csodálhatjuk meg a borítón. Az odvából előbújó gyűlölettől megfeketedett kis alak a sötétlő vár árnyékában tökéletesen reprezentálja azt, amit azt elkövetkezendő háromnegyed órában hallani fogunk.
Az Ellfor zenéje olyan, mint a spenót. Valaki imádja, valaki gyűlöli. Nincs olyan, hogy oké, jöhet egy kicsi olykor-olykor a tányéromra. A szintetizátor alap, a szomorkás, de ugyanakkor fennkölt dungeon synth témák és az egyszerű, de hatásos, dallamos black metal futamok nem mindenki szívét bűvölik el. Én látom bennük a szépséget ami tagadhatatlanul társul egyfajta nosztalgikus, szentimentális érzettel is az éra korai, epikusabb hangvételű zenekarai nyomán (Summoning, Raventhrone). Viszont akadt egy problémám: az a felvétel pocsék minősége. Pedig stúdiófelvételről beszélünk. Valahogy ezt a Heriotz Sustraiak lemezig egész elfogadhatóan sikerült abszolválnia, de az utóbbi korongok felvételének a minősége annyira gyenge, hogy rontja az élvezeti faktort. Ezzel biztosan felkerülök az ortodox black metal hívők halállistájára (talán még Amalie Bruun után én is beférek valahova), mert hát „anno a Burzum is így csinálta”. Na jó, de azóta eltelt közel harminc év és még ha régisulisan is akarjuk nyomni, de azért nem lenne rossz hallani a hangszereket, dallamokat. Pedig ez utóbbi igazán erősre sikeredett a Where the Damned Dwells korongon.
A Specters of Deathless Oblivion klasszikus felvezetője egyszersmind karakteres jellemzője Eöl munkásságának. Akinek úgy néz ki, hogy most nagyon sikerült megragadni a hangulatot és a melódiák éjfekete szárnyain repíteni a hallgatót a sötét várak, ködös erdők felett. A dungeon synth karakteresen megmutatja magát és hangsúlyt ad a témaváltásoknak. Nem utolsó sorban komoly részt vállal a dalok szerkezetében is. Sajnos kicsit bosszantó, hogy a felvétel gyengesége miatt nem lehet rendesen kihallani a dallamokat. Mintha egy kazettát másoltunk volna oda-vissza egymás után és csodálkoznánk, hogy hova tűntek a részletek. Viszont, ettől függetlenül rendesen üt a nóta. A fagyási sérülés megszerzése sem kizárt! Második tételként a címadó Where the Damned Dwells következik stílusos orgona nyitánnyal. Eöl mester hangját ha egyszer hallja valaki, akkor biztosan nem fog jó érzéssel nyugovóra térni. Olyan, mintha egy jól eldugott elmegyógyintézetben wellnesseznénk egyet. Garantáltan ilyen áriázást hallhatnánk ott is éjjelente. Eölt ebben (és az előző) számban Déhà művésznév mögé búvó vendég segítik ki a vokál terén, hogy még borzongatóbb legyen az összhatás. A vágtató BM futamok és erőteljes szinti betétek könnyen ragadják meg a szívünket. Az Elffor black metalja és a dungeon synth elválaszthatatlan társak. Egyik sem létezhet a másik nélkül. Ez olyannyira igaz, hogy a művész úr ( huszonhét éves!) pályafutásának a kezdete óta ad ki vegytiszta dungeon synth lemezeket is.
Szerintem Ellfor nem volt ilyen erős a Heriotz lemez óta. Igazából mindig egy stabil minőséget hoz a dalírás terén, de ennél a korongnál nagyon megszállta a kisangyal… vagyis nem, a megkínzott lelkek serege. A The Shadow Realm a korong leghosszabb darabja a maga tizenhárom percével. A zordon fúvós betétek mellett Antinöe vendégszereplésével feminin erő is megmutatkozik a nótában. Érdekes módon ez elég tisztán szól, így nem is igazán értem, hogy miért ilyen silány a felvétel többi része. A lemez záró és egyben legfenségesebb darabja a Savage Swords. Roppant fogós témák kísérnek minket síri utunkon a fagy és gyűlölet földjén keresztül. Noha az út végére már csak egyek vagyunk az árnyvilág képviselői közül, de ez az utazás mindenképpen megérte.
A Where the Damned Dwells a decemberi mínuszokat megneszelve támadt és elég erős kiadványként teljesített. Ezzel a lemezzel a hosszú téli esték csak úgy elrepülnek majd. A szomorkás kis fagyott pofitokra újabb árnyékként nehezedő nyomort jelentő albumra vágytok, akkor az Ellfor új kiadványa szuper választás. Sajnos a felvétel minősége miatt nem tudok rá magasabb pontszámot adni, pedig szívem szerinte megtenném, mert a zene nagyon ütősre sikeredett. A régisulis feketefém frontvonalon ez a lemez dobogósan teljesített volna. Bizonyára Gordon Ramsay üvöltve dobná vissza ezt az anyagot, hogy még „nincs rendesen megfőzve„, de mi nem „ramsayk” vagyunk. Értékeljük az ilyen csiszolatlan gyémántokat is. Mivel hangulat szempontjából remek korongot kotyvasztott Eöl, amit kifejezetten ajánlok a régivonalas, ugyanakkor dallamos black metal zenék iránt rajongók számára. A kiadvány beszerezhető digitális formában az Ellfor Bandcamp oldaláról és fizikai kiadványok ügyes kis formájában a zenekar honlapjáról.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Tipikusan az az eset, amikor majd megveszek, hogy halljam azt, ami alig hallható…jó ötletek vesznek pocsékba. Ha raw, akkor legyen faék és ösztönös, itt ennél többről van szó.
A kritika hangneme, és maga a lemez stílusa alapján zárójelben valahova egy DSBM kifejezés valahova nekem kívánkozna. 🙂 Lényegesen komorabb mint a legtöbb Elffor lemez, a szintik is sokkal inkább megbújnak a háttérben. Kár a lapos hangminőségért… Személy szerint köszönöm a kritikát, egyébként simán elsiklottam volna efölött!