Elusive God
Trapped In A Future Unknown (2022)

Nem lehet kérdés, hogy Horvátország az ott található egyébként mozgalmas underground élet mellett sem nevezhető egy metal nagyhatalomnak, így külön meglepő volt, hogy az utóbbi évtizedben megjelent, maréknyi doom metal reménység közöl pont itt született meg az egyik legbizalomgerjesztőbb projekt a Candlemass, Solitude Aeternus örökség ápolását tekintve. Ez a csapat nem más, mint a 2018-ban alakult, teljesen titokzatosságba burkolódzó Elusive God, akik már a kezdetektől tudatosan építik fel a képet magukról és arról, amit át akarnak adni zenéjük által. Ez utóbbi hozzáállás még különlegesebbé teszi őket, hiszen nem csak művelni szeretnék az epikus, tradicionális doom immár több, mint fél évszázados hagyományait, de arról hajandók gondolkodni és friss ötletekkel táplálni.

Mindez első single kiadványaikon is azonnal érezhető volt, így gyorsan kedvére ölelte őket a doom metal közösség, így a sem volt nagy meglepetés, hogy 2020-ban bemutatott The Darkest Flame komoly érdeklődést kapott még a Solitude Productions kiadványokhoz képest is. Ezek után jött ugye a jól ismert járvány, de a háttérben az arctalan srácok nem mondtak le a következő fokozatról, a nagylemez megjelentetéséről. Bőséggel volt idejük csiszolgatni az ötleteiket, formálni elképzelésüket a hagyományokra támaszkodó, mégis friss lehelletet hozó epikus doomról. Inkognitójukat is pusztán a műfaj és a végzet hangjainak szeretetével magyarázzák: nem szeretnék, ha arcok, zenészek kapcsolódnának a műfajhoz, mert ez ronthat magának a zenének és a hallgatónak a közvetlen kapcsolatán. Hamarosan érkezik tehát a debütálás Trapped In A Future Unknown címmel, aminek hatása véleményem szerint az lesz, hogy a csapat büszkén csatlakozhat napjaink doom generációjának elitjéhez, amiben olyan csapatok találhatók, mint a Below, Ancient Of Doom, Crypt Sermon, Monasterium, Evangelist, Fvneral Fvkk, Godthrymm, Wheel és persze a Pallbearer.

(A debütáló EP egyik dala)

Ezt biztosan sejti a banda is, mivel néhány nyilatkozatban igen felcsigázták az érdeklődésemet. Sejtelmesnek, misztikusnak, bensőségesnek szánták a korongot, amiből megmondom őszintén, én a legkevesebbet érzem. Persze nincs hitelességi probléma és a zenek pont annyi érdekességet és apró mozzanatot tartalmaz, hogy lekösse a figyelmünket, mégis hiányérzettel zártam a produkciót. Nem naggyal, de egyértelmű hiányérzettel. Ez pedig nem volt más, mint az ének hagyta űr. A korongon egyértelműen minőségi, stílushoz hű vokált hallhatunk, de amíg a gitárok hasítanak, a szólók hozzák a hangulatot, addig az énekdallamok valahogy átlagosak maradnak. Hiányoznak a kórusok, az eggyütt átélhető nagyívű, markáns refrének, amelyek szintén a műfaj alappillérei közé tartoznak. Ez igaz a nyitó Wrath From Above esetében is, aminek elég menő témája egy régi Mirador riffre emlékeztetett (Phoenix Syndrome). Másolatról nincs szó, csak egy hasonló megoldásról. Az erőteljesen Candlemass hatásokat magán viselő Shadow, Beast, Devil már könnyebben megjegyezhető, de de a Worthless Words még ezen is túltesz, szinte már koncerten is együtt énekelhető. A hosszabb Deception And Greedet viszont ismét a zene lendíti tovább, különösen emlékezetes dallammal ezúttal sem találkozhatunk, még a hosszú tétel végén kapunk is néhány újabb próbálkozást. A Price To Play leginkább a szólók miatt maradtak meg, viszont a záró kettős ismét magasabbra emelte a lécet. A Where Is the Sun kellemes retro lüktetése kifejezetten hatásos, a Dreaming Of Reality pedig pont az a doom monstre, amivel illik zárni egy ilyen lemezt.

Külön kiemelném, hogy a korábban kiadott dalokon túl a nagylemezre a srácok teljesen új tételekkel készültek, így minden tiszteletem az övék és a hozzáállásukat is sokra tartom, ugyanakkor a kívánt belsőséges érzést akkor fogják igazán elérni, ha az énekdallamok mélyre tudnak hatolni, libabőrt tudnak okozni. Ettől olyan nehéz és szép maga az epikus doom, ami sokszor a látszólagos egyszerűség leplével próbálja elhitetni sok emberrel, hogy bárki tudna írni egy igazán erős dalt. Sok reményt fűzök ehhez a projekthez, remélem a termékenyebb alakulatokat fogják gazdagítani! Az albumot május 20. után érdemes keresnetek!