Eluveitie – Exile Of The Gods – Klippremier

Exile Of The Gods címmel tette közzé új videóját a svájci folk metalos Eluveitie. Új dalukban egy olyan világ kétségbeesett, végzetes hangulatát ragadják meg, amelyet az istenek régen elhagytak. Minderről a zenekar alapítója Chrigel Glanzmann így beszélt:

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy megoszthatjuk veletek új kislemezünket, az Exile Of The Gods-t, Ez az Aidus után a második dal, ami az Eluveitie megmutatja új arcát. Jelenlegi utunk visszavezet minket az időben. És vissza a jelenbe! Új dalciklusunk egy nagyon régi mitikus szövegre a hermetikus siralomra épül. Bár nem a kelta kultúrából származik, ma már tudjuk, hogy szavait a kelta druidák vették át, asszimilálták és tanítják ezentúl is. Az interpretatio celtae tanításait a tricephalus kelta istennek, Lugusnak tulajdonították.

Ez az ősi szöveg valamiféle próféciát tartalmaz, amely nagyon komoly és fontos szavakat tartogat számunkra, mai modern emberek számára, még akkor is, ha feltételezzük, hogy nem a mi korszakunkról van szó… bár én személy szerint úgy gondolom, hogy igen. Sok más dolog mellett, amit Lugus siralma megjövendöl:

„…a te hitedből nem marad más, mint egy üres mese, amelyet gyermekeid nem fognak elhinni, nem marad más, csak faragott szavak, és csak a kövek árulkodnak a jámborságodról. Mert az istenek, akik egykor a földön tartózkodni méltóztattak visszatérnek Antumnosba. Az istenek el fognak távolodni az emberiségtől, és ez súlyos dolog! A világ elhagyatott lesz, megfosztva istenségei jelenlététől.”

Ez az, amivel az új kislemezünk foglalkozik! Ez az ősi szöveg azonban világosan kimondja, hogy itt nem egyszerűen mitológiai, vallási vagy spirituális dolgokról beszélünk. Ugyanis nagyon világosan beszél az emberiség és a Földanya kapcsolatának alakulásáról is ebben a kontextusban, és rámutat a mi (mai) nagyon is konkrét cselekedeteinkre és azok következményeire a természetben, így végső soron ránk nézve is.

A zenekar december 12-én az Amorphis és a Dark Tranquillity társaságában a Barba Negrában lép fel.

Hexvessel Hexvessel
április 24.