Enslaved
Utgard (2020)

Szinte hihetetlen, de eddig a norvég Enslaved zenekar egyik lemezéről sem született még ismertető a ’forgács hasábjain. Pedig a Hangpróbákon rendre megméretettek korongjaik, amik általában az élbolyban végeztek. Ergo a mindenkori hangpróbázók nagy része kedveli a csapatot. Nos, kvázi hiánypótló jelleggel ezennel belekezdek a progresszív black/viking metalos banda 15. nagylemezének kivesézésébe. Mely az Utgard címet kapta. Aki járatos az északi mitológiában, vagy épp kedveli a Thor-ról szóló képregényeket, illetve filmeket, annak ismerősen cseng ez a helynév. Persze nem annyira közismert, mint Asgard…

„Az északi mitológiában az Utgard egy táj, ahol az óriások kóborolnak, ahol Asgard istenei feltámadnak, és ahol elszabadul a veszély, a káosz, a kontrollálatlan őrület… valamint a kreativitás és a humor.”

Persze átvitt értelemben is használható az Utgard kifejezés. Az Ivar Bjørnson által vezetett Enslaved ezúttal tehát Utgard-ba kalauzolja a hallgatókat. Mára már csak ő és Grutle Kjellson maradtak a fedélzeten az alapító tagok közül. De az előző, 2017-es E albumukhoz képest is történt változás a felállásban. Cato Bekkevold-ot Iver Sandøy váltotta a dobok mögött. Aki a dalolászásból is kiveszi a részét, szóval az Enslaved-ben jelenleg három énekes is van. Grutle viszi az extrém vonalat, míg Iver és Håkon Vinje billentyűs a tiszta/dallamos énekért felelősek. Az a capella kórussal kezdődő Fires in the Dark-ban viszont a teljes legénység hallatja hangját. Emiatt van egy heroikus jellege ennek a kezdő nótának. Persze amint felcsendül Grutle károgása “normál” mederbe terelődik a történet. Azon, hogy mennyire black metal még a mai Enslaved, lehet vitatkozni. Szerintem kb. annyira, mint amennyire pl. Ihsahn. Mondjuk nekem ennyi pont elég! 😀

Az alapvetően dallamos, nem túl kemény kezdést egy brutálisabb, fekete fémesebb dal követi. A középtempót gyorsulás váltja a Jettegryta-ban, Grutle hozza ezt a “gégemetszett” vokált, hogy aztán a refrénben jó kis dallamos éneket kapjunk. Majd a 3. perctől azokkal a tördelésekkel és szintibűvöléssel egy frankó prog. rockos etap kezdődik. Az efféle hirtelen/váratlan váltásokat még mindig nagyon magas fokon művelik! Továbbra sem egy könnyen kiismerhető zenekar az Enslaved! A korong talán legérdekesebb tétele a Sequence. Zseniális zenei/hangszerelési megoldásokkal van tele és az ének is roppant változatos benne. Ilyen szinten és minőségben csakis a Borknagar és az Arcturus tudja játszani ezt a fajta, avantgárdnak is titulálható muzsikát. Meg még mondjuk a Hail Spirit Noir

Ezen csapatok mesterien tudják ötvözni a ’60-as, ’70-es évek prog. rockját az extrém műfajokkal. A szó eredeti értelmében véve ez már nem progresszív, előremutató, de én mégsem tudom megunni az efféle fúziót. A Homebound is egy kimondottan erős szerzemény, a dalban elhelyezett tempó és hangulati váltásokkal engem megvettek kilóra. Középtájon az a masszív, radírozó riff, majd az abból kibontakozó csodás gitárszóló a lemez egyik csúcspontja számomra. De aztán olyan hatásos témázgatásokba is belemennek, ami egy kevésbé képzett zenészt komoly technikai kihívások elé állítana. Mégsem érzem egy percig sem úgy, hogy bármit is öncélúan túltechnikáztak volna a 45 perc folyamán. A szintivel és narrációval előadott címadó inkább csak átvezetőnek tekinthető az Urjotun-ba.

Eddig is lehetett tudni, hogy az Enslaved-nek vannak kraut-rockos hatásai, de ezek ennyire nyilvánvalóan még sosem jelentek meg, mint ebben a számban. Az első majd’ két percben konkrétan a Kraftwerk-es “prüntyögés” dominál. Bár később megérkezik a károgás is, zeneileg nem megy át extrém metalba a dal. Érdekes, nem épp tipikus nóta, de nekem talán pont emiatt tetszik. A hátralévő három szerzemény szintén jól sikerült, a záró, kifejezetten emelkedett hangvételű Distant Seasons pl. csak dallamos éneket tartalmaz. Ez alapján simán el tudnám képzelni, hogy következő lemezére az Enslaved teljesen elhagyja az extrém vokált. Talán azzal egy új korszakot is kezdhetnének. Mert ugye az első 5 lemezük inkább vikinges black metalnak volt titulálható, majd a Monumension-től elkezdtek kísérletezni, határokat feszegetni. A progresszív black metalos, avantgárdos vonalat szerintem csúcsra járatták az Axioma Ethica Odini, RIITIIR, In Times hármason. Ezekhez képest minden erénye ellenére az E és jelen korong is némileg biztonsági játéknak tűnik. Pontosabban az említett hármasnál jobbat, ütősebbet már valószínűleg nem tudnak készíteni ebben a stílusban. Egy végig tiszta énekkel operáló új korong talán újabb kihívások, célok elé állíthatná őket…

Persze az sem lenne tragédia, ha maradnának a jelenlegi ösvényen, mert ha minden új lemezzel legalább azt a szintet tudnák hozni, mint amit az Utgard képvisel, akkor sem lenne okom különösebb panaszra. Ha egy zenekar közel 30 év / 15 lemez után is képes hozni egy ilyen magas minőséget, az tiszteletet parancsoló. Vannak az Utgard-nál jobban sikerült albumok is a diszkográfiájukban, de ez is egy erős produkció, melyre nem tudok és nem is akarok 9 pontnál kevesebbet adni.

Enslaved – Utgard (2020): 5 komment

  • Szpeter szerint:

    Jó írás (ismét) Roli!

    Én annyit tennék hozzá, hogy a korai érában az Eld és a Blodhemn volt az a két utolsó lemezük, ami színtiszta (viking) black metal volt és abban a közegben azok bizony nagyon kész lemezek voltak minden tekintetben, sőt, kimondottan jól öregedtek (nálam)! Szerintem már a Mardraummal elindult a metamorfózis, de ezek már csak ilyen elálló kisújas “megvitatások” 🙂

    • oldboy szerint:

      Köszi Peti! 🙂
      Igazad van, a korai lemezek is igen erősek voltak a maguk stílusában. A változás pedig lehet, hogy már korábban elindult, tervbe volt véve, hogy a recenzió előtt végigtolom a diszkográfiát, de egyszerűen nem volt rá időm, így emlékeim alapján tettem ezt a Monumension környékére. 🙂 Az rémlett, hogy az egy elég Pink Floyd-os anyag és megjelenése táján sokakat meglepett… 😀

  • oldboy szerint:

    Köszi srácok!
    Husky: igen, valóban, az Enslaved az első néhány lemeze megjelenésekor kevésbé volt “készen” a másik két bandához képest. Igaz, akkoriban még inkább a vikinges vonal ment náluk és csak később álltak rá arra a vágányra, melyhez hasonlón az Arcturus és a Borknagar szinte már pályafutásuk kezdetén rálépetek. Érdekes tény amúgy, hogy az Enslaved majdnem ugyanannyi lemezt adott ki eddig (15), mint a másik két banda együttvéve (16).

  • boymester szerint:

    Szokás szerint jó írás! És a lemez sem rossz.

  • Husky szerint:

    Tetszett az albumkritika, különösen az a rész, ami a Borknagar, Arcturus minőségi párhuzamra utal, mivel ezt én is így érzem. És talán az Enslaved annyiban is különleges, hogy ők egy organikus fejlődés keretében jutottak el ide.

Poets of the Fall
október 09.
Ultima Ratio Fest 2022
október 10.