Ephemerald

Between the Glimpses of Hope (2021)

Finnország, melodikus death/folk/black/power metal. Azt hiszem, ez a „recept” senkinek sem meglepő és nem hat újonnan, főleg ha az adott ország metal zenei életét és értékét nézzük. Finnország (de a többi skandináv országot is említhetném) megannyi nagy, fontos, alap, vagy akár klasszikusnak is nevezhető bandát bocsátott már a hallgatóság számára és valljuk be, ha a skandináv metal zenéről beszélünk, éppen ezért úgy gondolom, hogy van egy bizonyos „elvárt mérce/minőség” a hallgató szempontjából (legyen az adott banda akármilyen ismert, debütáló, stb.) Természetesen, annyi bandát „termelnek” a skandinávok, hogy lehetetlen mindet megismerni, nyomon követni és meghallgatni, ezért is jó, ha keresgél az ember, mert maga sem gondolná, mennyi jó, ismeretlen/kevésbé ismert banda van a világon.

Mint például a finn Ephemerald, akik ugyan 2016-ban alakultak, de csak idén februárban adták ki bemutatkozó lemezüket, Between the Glimpses of Hope címmel. A zenéről már a legelső szám után el lehet mondani, hogy hamisítatlan, minőségi, dallamos, folkos death/black/power metalt fogunk hallani az elkövetkezendő kicsit több mint 41 percben. És a banda nem is okoz csalódást, a Grand Creation-nel egyből belecsapunk a lecsóba, ahogy az elvárható egy ilyen lemeznél: megfelelő hörgős/károgós (harsh) ének (+ néhol tiszta ének is), zúzda, amit a háttérben végigkísérő szintiszőnyeg remekül támogat. A hangzás bitang, nagyon jól szól, egyik hangszer sincs túlságosan előtérbe helyezve a többihez képest és a vokál sem. A második, I Bear Fire szám még az elsőn is túltesz, mely olyan dallamváltásokkal operál, hogy szinte egy az egyben lehetne egy Ensiferum-szám is (nagyon fülbemászó). És ez szerencsére a továbbiakban sem lankad, a dallamosabb, zúzósabb számok vannak többségben és nagyon tetszik az, hogy gyakorlatilag csak egy lassabb tétel van az albumon (All There Is), így nagyon gyorsan elrepül ez a kicsit több mint 41 perc.

A zenészek profik, ez hallatszik, Vesa Salovaara énekes hörgős/károgós hangja engem leginkább Petri Lindroos-ra emlékeztetett (vagy úgy is lehet mondani, hogy nagyon olyan), magát a zenét pedig leginkább az Ensiferum (Petri-s), a Norther és valamennyire a Wintersun stílusába lehetne leginkább elhelyezni (hiába van benne elég sok billentyű, én a Children of Bodom-hoz kevésbé tudnám hasonlítani). Remek gitárszólók vannak a dalokban, a károgós és tiszta vokál teljesen jól megoszlik a számokban, valamint a basszusgitáros, dobos és billentyűs is remek munkát végez.

Egyből magával ragadó lendület, fogós témák és sok dallamváltás, epikusság, folk- és szimfonikus elemek is színesítik ezt a melodikus death/black/power metal anyagot, ami debütáló lemeznek nagyon is megfelelő. Azt pedig majd meglátjuk, hogy a banda ismertebb lesz-e akár az otthonában, akár Európa-szerte, esetleg világszerte. Én úgy gondolom, a potenciál megvan bennük.

Ephemerald – Between the Glimpses of Hope (2021): 1 komment

szeptember 25.,
október 01.,